Fantomügynökök lepték el a színházakat

Forrás: VS.hu/Zagyi Tibor

-

Évek óta mindenki hall róluk, de senki sem látta őket. A minap már a Tiszta Tao Társasága is megalakult, de azokról, akik piszkossá tették a színházak céges adótámogatását, senki sem beszél. A minisztérium is szemérmes, pedig napokon belül kijön az új kormányrendelet a színházak társaságiadó-támogatásáról.


Hiába várják a színházak, hogy a törvényalkotók lépjenek fel a rájuk telepedett ügynökökkel szemben, a jelek szerint a kormány és a hatóságok inkább félrenéznek, nehogy meglássák a stikliket. Ez derül ki abból a rendeletből, amely napokon belül megjelenik a Magyar Közlönyben az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról.


A jogszabály gyakorlatilag változatlanul hagyja azokat a kereteket, amelyeken belül a cégek felajánlhatják a társaságiadó-befizetésüket az általuk kiszemelt színházaknak. A költségvetés ezzel továbbra is lemond bevételének egy részéről, a színházak pedig – akár a jegyárbevételük 80 százalékával megegyező összegig – forráshoz juthatnak. Ez az úgynevezett tao-támogatás, amelyből évente már csaknem 20 milliárd forint folyik be az előadóművészekhez, miközben az állami támogatás alig több mint 10 milliárd forint.


A Proton Színház Utolsó című előadásának főpróbája a Trafóban


Ez a sokmilliárdos summa a pénzemberek fantáziáját is megmozgatta, és gyakorlatilag a tao-kedvezmény bevezetése, vagyis 2009 óta ügynökök környékezik meg a színházakat, hogy némi jutalék fejében szerezzenek „ingyen mecénásokat”, vagyis adójukat felajánló cégeket. Csakhogy a közvetítők (és a cégek, amelyekhez időnként visszacsurog a manna egy része), elszemtelenedtek: az adóforintokért cserébe 20-30, de esetenként akár 50 százalék jutalékot is elkérnek.

Az Átrium igazgatója, Magács László azt mondja,


hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kaptam olyan telefont, hogy 20 százalékért megvan a támogatás,

de azért szerinte ezt a kérdést óvatosan kell kezelni. „Rühelljük a korrupciót, de ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel” – magyarázza. A tao-felajánlás lehetősége tulajdonképpen egy józan önmérséklet az államtól: nem központosít, nem maga osztja ki a pénzt, hanem a színházak találnak meg olyan vállalkozásokat, amelyek támogatják a kultúrát. Ehhez pedig léteznek olyan közvetítők, akik a pár százalékos jutalékból nem autót akarnak venni, hanem elvégzik a bonyolult adminisztrációt, és megveszik az A4-es papírt, meg a tintapatront.


Nekünk a Hamleten kell gondolkoznunk, nem az üzleti megoldáson,

arra ott vannak az olyan vállalkozások, mint a Summa Artium – teszi hozzá Magács László.


A nonprofit céget a művelődéstörténész Török András működteti, ő a kilencvenes évek közepén a Horn-kormányban kulturális helyettes államtitkár volt. Azt mondja, a szponzorációs tanácsadásért 2,5-5 százalékot kérnek el, amiről egy keretszerződést kötnek, és a színházaknak csak akkor kell utalniuk, ha befolyik hozzájuk a pénz. Ezzel a konstrukcióval csaknem 100 partnerük van.

A zavarosban halászókról neki is tudomása van, „gyalázat, miféle jutalékokról hallani”, és akkor emelkedik az arányszám, ha – különösen az év vége felé – az ügynök látja, hogy a színház bajban van.


Volt olyan, hogy december 31-én hívott fel valaki, hogy segítsek, és én akkor is 5 százalékot kértem.

Arra a kérdésünkre pedig, hogy akkor miért nem mindenki hozzájuk megy közvetítésért, Török András azt válaszolta, létezik egy másik fajta korrupció is. Egyes cégek csak akkor adnak, ha kapnak is, vagyis vissza kell juttatni a cégeknek a pénzből. „Legalábbis ezt vélelmezzük” – fűzi hozzá.


Tiltakozás – csöndben

Ezt a rendszert elégelték meg egyes színházak, és a Fővárosi Nagycirkusz, a Nemzeti Színház, az Opera, a veszprémi Petőfi Színház és a szombathelyi Weöres Sándor Színház ezért alapította meg a Tiszta Tao Társaságot. Ők egyenesen a nulla százalékos jutalékot célozták meg, vagyis állításuk szerint senkinek semennyit sem hajlandók fizetni azért, hogy az adóját náluk jótékonykodja el.


Utolsó; főpróba; előadás; Rába Roland; Trafó


Arra a kérdésre azonban, hogy meddig mennek el a nyilvánosság útján, vagyis előrukkolnak-e dokumentumokkal, megnevezik-e a jogsértőket, tesznek-e feljelentéseket, a válasz következetesen az, hogy nem. A tao rendszerét régóta szapuló Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a Magyar Teátrumi Társaság titkárához, Szabó Lászlóhoz irányított, aki azt a választ adta, hogy


Nem törekszünk „feltárásra”, feljelentésre, bizonyítékokra, mert nem vagyunk erre hivatott intézmény, hatóság. Ezért eljárásokról sem tudunk, és véleményt sem nyilvánítunk róla. Viszont hiszünk abban, hogy a nyilvánosság elé állásnak ereje van. Ha sok, ad absurdum az összes előadó-művészeti szervezet nyilvánvalóvá teszi, hogy nem fizet jutalékot, és aztán valóban így is tesz, az önmagában meggátolja majd a jogalkotó szándékával ellentétes tetteket.

A szombathelyi színigazgató, Jordán Tamás is hasonlóan nyilatkozott kérdésünkre, bár azt azért hozzátette: elvárják, hogy a törvényalkotók elejét vegyék a visszaéléseknek. Erre azonban esély sem látszik.


Mintha mi sem történne

Az állami támogatásnak ehhez a módjához az Európai Bizottságnak is hozzá kell járulnia. Az eddigi engedély idén decemberben lejár, a hosszabbításhoz újból a testület állásfoglalását kellett kérni. Az unió megint rábólintott a tao-kedvezmény rendszerére, és ha másért nem is, emiatt mindenképpen újra kellett fogalmazni a hazai jogszabályt.


A kormány ezt meg is tette, és a januártól életbe lépő rendelet napokon belül megjelenik a közlönyben. A tervezet azonban mindössze azon változtat, hogy egy-egy színház évente legfeljebb 1,5 milliárd forint támogatáshoz juthat, illetve az évente lehívható pénz nem haladhatja meg az abban az esztendőben felmerült költségeket.

A visszásságok feltárását firtató kérdésünkre az Emberi Erőforrások Minisztériuma mindössze annyit válaszolt, hogy


az eddigi vizsgálatok során egyetlen esetben sem derült fény olyan visszaélésre, hogy tao-támogatásból közvetítői jutalékot fizettek volna, így emiatt visszafizetésre sem kellett kötelezni a támogatott szervezeteket.

Csakhogy nem ez a kérdés, hanem az, hogy léteznek-e mohó ügynökök. Az elszámolást készítő közvetítők ugyanis nem bolondok, és miután a jogszabály azt eddig is tiltotta, hogy a tao terhére közvetítői díjat számoljanak el, így a juttatást nem is annak hívják, hanem például tanácsadói tevékenységnek. Ezt pedig már semmi sem tiltja.


Arról nem is beszélve, hogy a tao-pénzek felhasználását ellenőrző Előadó-művészeti Iroda elméletileg azt is vizsgálja, hogy megalapozott-e a teátrumok által kimutatott jegyárbevétel, és jóllehet a megszólaltatott színházi vezetők most is elmondták, hogy csak meg kellene nézni, hogy egy-egy színháznak mekkora a nézőtere, az ülések számát felszorozni 365-tel, majd az átlagos jegyárral, és ha ezt radikálisan túllépi a lejelentett bevétel, akkor ott valami nem stimmel. Persze az is lehet, hogy csak a jogszabályokban nem stimmel valami, hiszen egy 2012-es kormányrendelet a playback esetében sem zárja ki az elszámolást.

Arról azonban nincs hír, hogy bárkit rajtakaptak volna, a minisztérium ezt a kérdésünket meg sem válaszolta. Pedig két évvel ezelőtt a VS.hu is írt egy esetről, amikor egy táncszínház tömegesen szervezett telt házas gyermekelőadásokat 12 ezer forintos névleges jegyárral, miközben az előadásokért senkinek sem kellett fizetnie. A hivatalok azonban a jelek szerint semmi kivetnivalót nem találtak ezen a megoldáson. A 2013. évi elszámolás alapján a szervező Kamarabalett Közhasznú Nonprofit Kft. 180 millió forint adótámogatást így is felélhetett.

Így – bár a támogatási listát néhány hagyományos kőszínház vezeti – tarolnak a tao-felajánlások területén olyan szervezetek is, amelyekről ritkábban hallani, ám a bemutatkozó oldalaikon rendre visszaköszön néhány szó. Eszerint a művészet ma már nem csak kreativitást, megszállottságot igényel,


szükséges a jogszabályi környezet, a szervezet-üzemeltetés, a pénzszerzési- és marketingtechnikák profi színvonalú ismerete és hasznosítása.

Miközben az Operettszínház, a Magyar Állami Operaház és a Vígszínház az egymilliárd forint körüli taójával toronymagasan vezet a hagyományos színházak között, addig az idézett szöveget egyaránt a honlapján szerepeltető Anonymus Színház Szolgáltató Nonprofit Kft.-nek és a Műhely Produkció Közhasznú Nonprofit Kft.-nek is sikerült tavaly 165, illetve 546 millió forintot összekalapoznia egyebek között a Budapest Bár koncertjeivel.


Közben a színházak közvetlen állami támogatása a kétezres évek vége óta évi 10 milliárd forint körül toporog. Jövőre is csak azért haladja meg az idei összeget, és közelíti meg a 13 milliárdot, mert a dotált előadóművészek körébe a kormány néhány újabbat fogadott be, így a Budapest Táncszínházért Alapítványt, a Kelet-Európa Táncszínház Egyesületet, valamint az Angol nyelvű, a Bethlen téri és a Turay Ida Színházat.