"Fakoporsóban tér vissza", aki engedély nélkül megy Szíriába harcolni

Fotó: AFP / MAHMOUD TAHA

-

Szíria agressziós cselekménynek tekint minden olyan katonai beavatkozást, amit a kormány engedélye nélkül hajtanak végre a területén, jelentette ki a szíriai külügyminiszter. Szaúd-Arábia csütörtökön jelentette be, hogy kész szárazföldi csapatokat küldeni az iszlám állam ellen, ha az USA-vezette koalíció így dönt.


Valíd Moallem szíriai külügyminiszter damaszkuszi sajtóértekezletén újságírók kérdéseire válaszolva hangsúlyozta: ha bármelyik ország a szíriai kormány engedélye nélkül avatkozik be szárazföldi csapatokkal a harcokba, e csapatok katonai "fakoporsóban" fognak visszatérni hazájukba.

A miniszter a szaúdi és török szárazföldi csapatok esetleges bevetésére utalt a figyelmeztetéssel.

A szaúdi védelmi tárca csütörtökön jelentette be, hogy országba kész szárazföldi egységeket küldeni Szíriába az Iszlám Állam ellen, ha az Egyesült Államok vezette háborús koalíció ilyen döntést hoz. Azt is mondta, hogy megítélésük szerint a légicsapások nem elegendőek. A The Guardian című brit lap szerint több ezer, különleges kiképzésű katonáról van szó.

Az effajta hadművelettől Oroszország is óva intette a szaúdiakat. Konsztantyin Koszacsov, az orosz felsőház külügyi bizottságának elnöke pénteken Moszkvában úgy nyilatkozott: a szíriai konfliktus rendezése bonyolultabbá válna, ha Szaúd-Arábia részt venne a szárazföldi hadműveletekben Szíriában. Koszacsov szerint a fegyveres erők bevetése "ebben az összefüggésben" az jelentené, katonai erővel próbálják megdönteni Szíria legitim kormányát.

A szíriai kormányerők eközben orosz támogatással, valamint a Hezbollah síita fegyveres szervezet és más milíciák segítségét is igénybe véve az utóbbi napokban előrenyomultak az észak-szíriai Aleppó tartományban. A kormányerők a hét közepén áttörték a felkelők ostromgyűrűjét, és így megnyílt előttük az út két síita faluba, Nubulba és Zahrába.

Az offenzíva miatt viszont mintegy 35 ezer szíriai menekült gyűlt össze a török határon. Csak szombaton mintegy 15 ezer ember érkezett a BBC beszámolója szerint. Egyes becslések szerint akár 50 ezren is lehetnek a lezárt határövezetben, rendkívül mostoha körülmények között A török külügyminisztérium egyelőre nem közölte, hogy mikor fogják megnyitni előttük a határátkelőt.