Fagyizni még nem lehet a Fény utcai padkán, de egyeztetni fognak

-

Hétfőn reggel személyesen fogja kérni a „lehetséges változtatások felmérésére” a Fény utcai piac üzemeltetőjét – közölte Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere a Fabebookon. Egyben jelezte, hogy a fagyiügyben az önkormányzat sajtósa is hibázott.


Az ügy előzménye, hogy a Fény utcai piac melletti alacsony párkányon megtiltották az üldögélést, és ezt az Indexnek megírta egy anyuka, aki a kisfiával próbált ott elnyalni egy fagyit. Az önkormányzat sajtósa névvel együtt kiposztolta a levelet a netre, és azt mondta az Indexnek, hogy


Szülőként én biztos nem engedném, hogy a gyerekem ott üldögéljen a szélén, és jó példát mutatva én sem ülnék oda.

A tiltás indokaként a Fény Utcai Piac Kft. ügyvezetője hivatkozott balesetveszélyre, a kő karbantartására használt mérgező vegyszerre, sőt arra is, hogy „olyan esemény is történt, hogy a család kártérítési igénnyel próbált fellépni, mert a gyerek ruhája elszakadt, amikor a támfalról leesett”. Arra sem sajnálták az időt és energiát, hogy a cikk megjelenése után a párkány elé kerekes székes jeleket fessenek.

A cikk megjelenése után megszaporodtak az üldögélők a padkán, sőt még Facebook-eseményt is létrehoztak Fagyizás, ücsörgés a Fény utcában címmel április 30-ra – ha minden igaz, 1200-an mennek majd.

Az egyre terebélyesedő üldögélési harcban végül a kerület polgármestere is megszólalt: „ Az elmúlt napok jelzései alapján hétfő reggelre magamhoz kérettem a Fény Utcai Piac Beruházó, Szervező és Üzemeltető Kft. ügyvezetőjét, hogy tisztázzuk vele a kialakult helyzetet, és megkérjem rajta keresztül a Piac intézőbizottságát a lehetséges változtatások felmérésére. Az ügyben az önkormányzat sajtósa hibázott, amiért elnézést is kért az érintettől” – tette közzé Láng Zsolt vasárnap a kerület Facebook-oldalán. Posztját máris többen megosztották az április 30-ára meghirdetett esemény oldalán is.


Kedves Facebook-látogatónk!Ebben a gyönyörű tavaszi időben mindenhol jó érzés leülve fagyit nyalni, a Fény utcában is....

Posted by II. kerület (Budapest) on 2015. április 26.