Facebook-posztokért 60 év börtön a fenntartható boldogság országában

Fotó: Anna Ūdre

-

Tilos vicceset posztolni a király imádott kutyájáról, az újságírókat pedig „valószínűleg csak kivégzik”, ha nem arról írnak, amit a katonai vezetés elvár tőlük. Thaiföld vidéki részein jártunk utána annak, milyen az élet a szólásszabadságtól megfosztott, „ezer mosoly országában”.


„Nagyon boldogok vagyunk, hogy visszakaptuk a működési engedélyünket. Ez a rádió az életünk” – mondja halvány mosollyal egy helyi rizstermelőből lett rádiós műsorvezető, miközben egy Buddha-templom mögötti melléképületbe terelget be néhány külföldi újságírót Thaiföld észak-keleti, turisták által csak nagy ritkán látogatott részén.

A színes flip-flop papucsot viselő alacsony férfi büszkén mutatja meg a sárosra ázott ösvény végén álló kis épületet, ahonnan több mint tíz éven keresztül szólt a Khon Hug Thin, azaz Szeretünk Szülőföldünk Közösségi Rádió. A helyiek imádták, naponta több százan hallgatták. Az Udon Thani térségében lakó, önkéntes DJ-k zajszűrő gyanánt régi rongyokkal tekerték körbe a mikrofonokat, kölcsönkért asztali ventilátorral hűtötték a trópusi, nedves forrósággal küzdő számítógépjüket és keverőpultot, a falat pedig minden évben a thai király mosolygós portréit tartalmazó aktuális naptárral díszítették.


Egy rádió a sós föld ellen

A rádió indításának egyetlen oka volt: 2002-ben egy thai vállalat egy káliumbányát akart nyitni a falu közelében. Sok hasonló projektről hallottak már a helyiek. Szájról szájra járt a hír például, hogy Thaiföld déli részén a bányanyitás után olyan sós lett a víz és a talaj, hogy pár év múlva a közelben lakóknak fel kellett hagyniuk a több generáció óta öröklődő mesterségükkel, a rizstermesztéssel. Az Udon Thaniban lakók rettegtek ettől, de a félelmeiket nem hallgatta meg senki – ők pénztelen falusiak, ráadásul a Lao-Isaan kisebbségi csoporthoz tartoznak. „Nem vesznek minket emberszámba” – mondja egy idős férfi, azokra a többségi népcsoporthoz tartozó üzletemberekre és hivatalnokokra célozva, akik az őslakosokat meg sem hívták a bányával kapcsolatos tárgyalásokra.



„Valahogy mégis tudni kellett a helyieknek, mi történik velünk. Nem dönthetnek az életünkről helyettünk” – veszi át a szót a rádió alapítója. A közösségi rádió a kezdetekben csak naponta pár órát üzemelt, hogy az írni-olvasni nem tudó falusiakkal is megoszthassanak mindent a rádiósok, amit megtudtak a bányáról: milyen döntések születtek, mi lett a környezeti hatástanulmányok eredménye. Az évek során egyre hosszabb lett az adás, népzenét is leadtak, a helyi közösség hagyományairól, történelméről is beszélgettek. „Összetartotta az embereket a rádió. A falu felemelte a hangját: nem engedjük ide a bányát!” – mondta büszkén az egyik DJ, aki szerint a Szeretünk Szülőföldünk rádiónak óriási szerepe volt abban, hogy több mint tíz éven keresztül sikerrel harcoltak a földjükért a falusiak.

Most úgy érzik a helyiek, vesztésre állnak, a DJ-k már csak nosztalgiázni járnak vissza a rádió épületébe. 2014-ben, egy késő májusi napon egy katonai egyenruhát viselő férfi hozott hivatalos levelet a faluba: központi parancsra le kell állítani az adást, amíg felül nem vizsgálják a rádió működési engedélyét. Hónapokig tartó vizsgálat után jött a hír, hogy újra indulhat a rádió – a DJ-k viszont csak zavaros történetekkel magyarázzák, miért nem nyitottak újra. „Egy vihar tönkretette a készülékeinket, még meg kell őket javítanunk. Az átjátszótorony sincs jó helyen, azt is át kellene helyezni” – mondja az egyikük, miközben vörösre rágcsált dohánylevelet köp a fapadlóra. Végül a rádió vezetője vallja be suttogva, amikor a kollégáitól hallótávolságon kívül kerül: csak azzal a feltétellel kapták vissza a működési engedélyt, ha ezentúl nem beszélnek politikáról.


Fenntartható boldogság, észak-koreai módra

Mindezt királypárti, katonai junta vezetője rendelte el, akinek a nevét legtöbben ki sem merik mondani Thaiföld vidéki területein. Prajut Csan-ocsa tábornok 2014 májusában katonai puccsal vette át a hatalmat Bangkokban. Úgy érezte, más módon nem lehet véget vetni az évek óta tartó, 2014 elején egyre véresebbé váló véres politikai zavargásoknak, amelynek során a vörös ingesek (az akkori kormány támogatói) és a királypárti sárga ingesek csaptak össze. A thai hadsereg nem először avatkozott be a politikába. A thai parlamentáris monarchia 1932-es bevezetése óta a 2014-es puccs volt a tizenkilencedik katonai hatalomátvétel az országban. Prajut Csan-ocsa pár hónap alatt miniszterelnöknek is kineveztette magát, majd újabb és újabb populista rendelkezéseket hozott, hogy a népszerűségét növelje: például ételosztásokat, ingyenes hajvágásokat, szabadtéri koncerteket szervezett, és még azt is elintézte, hogy a 2014-es focivébé minden közvetítése ingyenes legyen.



A „fenntartható boldogság” érdekében forgatókönyvírókat bérelt fel, hogy írjanak szép szappanoperákat a thai kultúráról, turizmusról és az emberek megbékéléséről. Ő maga pedig dalt szerzett. A „Visszaadjuk a boldogságot a népnek” című sláger azóta is gyakran felcsendül az állami televíziókban és rádiókban. 2015 végére vállon is veregette magát a kormány: a statisztikai hivataluk által végzett kutatás szerint az utazási irodák által gyakran ezer mosoly országának hívott Thaiföldön a lakók 99,3 százaléka elégedett a katonai kormány működésével.

Elégedettség helyett viszont inkább mosolyok mögé rejtett félelem látszik a thai emberek szemében, akik enyhébb esetben több éves börtönbüntetésre számíthatnak, ha kritizálni merik a hatalmon lévőket. „Ne legyen Thaiföldből Észak-Korea!” – skandálták Bangkokban a Kim Dzsong-Un plakátokkal vonuló tüntetők, pár nappal a 2014-es katonai puccs után. Prajut Csan-ocsa pár hónappal később viszont még meg is indokolta, miért kell az egyébként sem fényes helyzetben lévő szólás- és sajtószabadságot a végletekig korlátoznia: „Kérem, értsék meg, hogy engem nem választottak meg. Ennek tudatában vagyok. Ezért kérem, szüneteltessenek minden politikai kritikát és politikai fórumot” – így magyarázkodott a miniszterelnök, miután a hadsereg betiltott egy egyetemi előadást, ami a demokráciáról szólt volna. A katonai törvények és később az átmeneti alkotmány bevezetésével a miniszterelnök teljhatalmat kapott: a törvények szerint bármilyen rendelkezést meghozhat, amit szükségesnek lát a közbiztonság fenntartása érdekében.


„Valószínűleg csak kivégezzük őket”

A junta egyik első lépése az volt, hogy megtiltotta az ország összes médiumának olyan információk terjesztését, amelyek „megzavarják a közhangulatot vagy kritizálják a katonai juntát”. A Szeretünk Szülőföldünk Rádióhoz hasonlóan országszerte katonák özönlötték el a szerkesztőségeket, tévéket, rádiókat. Ők ellenőrizték, hogy „megfelelő”-e a tartalom, amit a sajtó közvetít, és mindenki becsületesen leadja-e a junta által kiküldött propagandaanyagokat.

Ilyen volt például egy 27 éves ellenzéki aktivista, Kritsuda Khunasen TV-szereplése, akit néhány nappal a katonai puccs után tartóztatott le a katonaság, és bírósági ítélet nélkül 29 napon keresztül tartották fogva. A nő hollétéről sokáig semmit nem lehetett tudni, majd miután a junta elismerte, hogy egy katonai táborban tartják fogva, az aktivista feltűnt egy állami tévé műsorában is. Ekkor azt mondta, “leírhatatlanul boldog” a fogságban. Az idilli képet árnyalja, hogy Khunasen a szabadulása után rögtön elmenekült az országból, és elmondta, hogy a fogva tartói rendszeresen verték, műanyag zacskóval fojtogatták, és kényszerítették a tévészereplésre.

A junta „attitűdkiigazítás”-nak nevezi ezt a folyamatot, amelynek a hatalomra kerülése óta több száz ellenzéki politikust, újságírót és egyszerű állampolgárt alávetettek. Az átmeneti alkotmány értelmében a katonaság bárkit beidézhet egy „beszélgetésre”, ami maximum hét napig tarthat. Az illető vagy aláír egy dokumentumot, amelyben megígéri, hogy a jövőben tartózkodik a juntának nem tetsző tevékenységeitől, vagy újabb és újabb attitűd kiigazításokra idézik be.

Prajut Csan-ocsának arra is van válasza, hogy mi történik akkor, ha ezek a beszélgetések mégsem bírják jobb belátásra az embereket. Még egy éve sem volt hatalmon a katonai junta, amikor egy riporter azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy mit kezdenének azokkal az újságírókkal akik nem követik a kormányzati vonalat. „Valószínűleg csak kivégezzük őket” – felelte a miniszterelnök, majd szigorúan hozzátette: nem várja el az újságíróktól, hogy a kormány támogassák, de azt igen, hogy „igazat írjanak”.


A katonai rezsim kritikusainak elhallgattatására elégséges alapot szolgáltat Thaiföld elképesztően szigorú, úgynevezett lèse-majesté törvénye is, amely a monarchia és király család tagjainak kritizálását, rágalmazását bünteti. A törvényt a 19. század elején vezették be: ekkor lefejezték, vagy enyhébb esetben a kezét és a lábát vágták le annak, aki valamilyen módon megsértette a király családot. Egy évszázaddal később a lèse-majesté törvény modernebb változatát a büntető törvénykönyvbe is beemelték, a jelenlegi szabályozás szerint „bárki, aki megrágalmazza, megsérti vagy megfenyegeti a királyt, a királynét, a trónörököst vagy a régenst, háromtól tizenöt évig tartó szabadságvesztéssel büntetendő”.

A királypárti hadsereg a hatalomra kerülése utána a lèse-majesté törvények még szigorúbb alkalmazását követelte. Helyi jogvédők szerint közvetlenül a puccs előtt csak ritka esetekben emeltek vádat, a hatalomátvétel óta viszont már legalább 56 esetben indítottak eljárást - nagyrészt a katonai bíróságokon, fellebbezés lehetősége nélkül. Bár a törvény elvileg a királyi család sérthetetlenségét hivatott biztosítani, a király állítja, hogy őt nem is zavarná a kritika. A 88 éves, betegeskedő, az elmúlt hat évet szinte végig kórházban töltő Bhumibol Aduljadezs még a 2005-ös születésnapi beszédében említette ezt meg: “Nem félek attól, hogy valaki megmondja, hogy mit csinálok rosszul. (…) A király is hibázhat”.

A hadsereg viszont kevésbé elnéző, mint maga a király, és akár névtelen feljelentések alapján is sorra tartóztatja le az embereket. Mit nem szabad csinálni, ha az ember nem akar börtönbe kerülni Thaiföldön?
  • Facebookon posztolni bármit, ami sértheti a királyi családot. Az egyik legsúlyosabb lese-majesté büntetést egy 46 éves férfi kapta, akit 60 év börtönre ítéltek hat darab kritikusnak vélt poszt miatt. Mivel bűnösnek vallotta magát, jutalomból megfelezték a büntetését.
  • A taxiban pletykál a monarchiáról. Egy taxisofőrt 2014 augusztusában ítéltek két és fél éves börtönre, miután az egyik utasának a királyi családról panaszkodott. Szerencsétlenségére az utas ezt felvette a mobiljával, és átadta a rendőrségnek.
  • Haragban lenni valakivel. Egy 52 éves német férfi, aki évek óta Pattayán él, idén januárban jelentkezett a rendőrségen: észrevette, hogy valaki egy hamis profilt kreált a Facebookon, ahol a német férfi nevével és fényképével posztolt királyellenes bejegyzéseket. A férfi attól tartott, hogy börtönbe kerülhet, ha a junta rátalál a profiljára, amelyet a német férfi szerint egy haragosa készített
  • Egyetemi színházi előadást rendezni, amelyben egy képzeletbeli, félszemű király a főszereplő. Két egyetemistát tartóztattak le két és fél évre, mivel a bíróság úgy ítélte, hogy a darab a thai király parodizálta, aki fiatal korában egy autóbaleset miatt fél szemére megvakult.
  • A király kutyáját inzultálni. Igen, ő is királyi család tagjának számított, amíg tavaly decemberben el nem pusztult. Pár nappal a kutya temetése előtt viszont még letartóztatták azt a férfit, aki „szatirikus megjegyzést tett” a király háziállatára. A kutya életéről még egy könyvet is íratott a király, amit állítólag jobban szerettek az országban, mint a Harry Pottert.
A Szeretünk Szülőföldünk Rádió DJ-i csak egy fejbólintással jelzik, hogy ők is hallottak hasonló esetekről. Az egyiküket még a felesége is elhagyta, amikor megtudta, hogy a férfi a működési engedély megszerzése után megint rádiózni akar. A DJ-k csak remélik, hogy nem fognak bajba kerülni. „Mi nem vagyunk királyellenes vörösingesek” – mutat a pólójára a rádió alapítója. „Nézd. Az én ingem zöld. Azt jelenti, hogy a földemért harcolok. Nem lehet baj, tíz évig egy szót sem szóltam soha a királyról, a hadseregről, csak a bányáról” – mondja.

Csak alig hallhatóan teszi hozzá: „de azt mondják, a bánya is politika” – majd visszazárja a lakatot a rádió ajtajára.