Ezzel legóztak az Osztrák–Magyar Monarchia gyerekei

Fotó: VS.hu / Adrián Zoltán

-

Mi volt a legmenőbb játék száz évvel ezelőtt? Hogyan robbant be a plüssmacik szolidan induló karrierje? Majercsik Krisztina játékszakértő szenvedélyesen rajong a régi játékszerekért. Az ő segítségével ajánlunk most néhány klasszikus darabot, akár a karácsonyfa alá is.


Majercsik Krisztina hivatása szerint gépészmérnök, de az egyetem elvégzése után játéktervezéssel foglalkozott. Ezzel egy életre szóló hobbit talált magának: beleszeretett a játékokba, azon belül is a régi darabokba.


„A mérnöki szakmám miatt elsősorban a mozgó, érdekes elven működő játékok fogtak meg” – meséli. „Sokan csak babákat, kártyákat, vasútmodelleket vagy autókat gyűjtenek, engem ezek kevésbé fogtak meg, a trükkösen működő dolgok jobban lenyűgöznek.”

Az évek során szakértője lett a témának; 1985-ben megírta a Móra Könyv Kiadó számára a régi játékokról szóló, ismeretterjesztő zsebkönyvét, és ma már a könyvben szereplő tárgyak többsége a gyűjteménye részét képezi – jelenleg több mint háromezer játékkal büszkélkedhet.



Azt mondja, nem sokat költ játékokra, ő nem az a típus, aki több százezer forintot fizetne egy-egy eredeti darabért, pedig a gyűjtők – elsősorban külföldi – börzéin erre is van példa. Egy porcelánbaba ára például – ha a tarkóján ott az eredeti márkajelzés, és a ruhája is originál, az ujjai pedig mind épségben vannak – könnyen felkúszhat félmillióig.

Szerencséjére az általa kedvelt, 50-es években gyártott lemez-, más néven bádogjátékokból elég sok van a piacon, így ezek nem drágák. „Ráadásul, nagyon sok játék megmaradt a családban a régi időkből, és a barátaim, ismerőseim is játékokkal szoktak meglepni. Nagy ritkán a bolhapiacokon, például az Ecserin is kincsekre lehet találni” – teszi hozzá.

Szeretné, ha a gyűjteménye közkinccsé válhatna, és küldetésének tartja, hogy a játékok ne merüljenek feledésbe, használatuk ne csak a nosztalgiázó gyűjtők privilégiuma legyen, hanem a mai gyerekek is játszhassanak velük. Társaival ebből a célból hozták létre 1996-ban a budapesti Játékszerek Anno névre hallgató üzletüket is, ahol a régi játékok hasonmásait árulják. Most az üzlet bemutatótermében találkoztunk vele, itt ajánlott néhány nagy klasszikust.



A mászó majom és a német játéknagyhatalom

Majercsik Krisztina egyik kedvenc darabja a fenti képen látható, nehézségi erő által hajtott mérleghinta, ami több mint száz éves, az 1900-as évek elejéről való. Van azonban még ennél öregebb játéka is. Tomot, a mászó majmot például a 19. század végén gyártották a német Lehmann cég szabadalma alapján. Egy eredeti darab ára ma meghaladhatja a 10-20 ezer forintot is.


A majom nagy slágernek számított annak idején, mivel különlegessége, hogy ha a kötelet megfeszítjük, akkor a lemezből készült állat – a hasában lévő tárcsáknak köszönhetően – elkezd felfelé mászni, míg ha ellazítjuk a zsinórt, akkor leereszkedik. „Ez egy igen komoly műszaki teljesítmény, a majom a mászás tökéletes illúzióját kelti” – mondja a játékszakértő. Később a német üzem hasonló elven működő mászó matrózt, léghajót, madarat és macskát is gyártott.


Tom. A játék az eredeti másolata.


A Lehmann cég az egyik legnagyobb játékokat készítő vállalat volt Németországban, a századfordulón a termékeinek 80 százalékát exportálta. Jelentős szerepet vállalt abban, hogy az ország Európa lemezjátékgyártó nagyhatalma legyen, a németek az iparágban betöltött fontos pozíciójukat egészen a második világháborút követő évekig megőrizték.

„A második világháború után a játékkészítés központja áthelyeződött Európán kívülre, méghozzá Japánba. Mivel a Marshall-terv keretében a szigetország rengeteg pénzt kapott az USA-tól, így sok és jó minőségű játékot tudtak előállítani, olcsón. Ekkor szinte kizárólag japán játékokat lehetett látni mindenütt a világon”.



Egy nagyobb hadsereget fel lehetett volna szerelni dugós puskával

A magyarok is leginkább a bádogjátékok készítésében jeleskedtek. „A lemezjátékoknak már a két világháború között nagy kultuszuk volt, ezeken belül is a bazárjátékok voltak a legkeresettebbek itthon.”


A bazárjáték a »penny toy« magyar megfelelője, ez alatt az olcsó, vásárokon és utcai bódékban is megvásárolható, egyszerű játékokat értették. Ennek a korszaknak a legmeghatározóbb alakja Monsbarth Géza volt, aki 1936 és 1938 között fejlesztette ki főbb terméktípusait. Üzemének fennállása alatt babacsörgőket, összesen több mint egymillió trombitát, félmillió dugós puskát, és rengeteg kardot gyártott, ezekből pedig jutottak termékek a határon túlra is.”


lemezárugyár

A Lemezárugyárban éppen a Közlekedési játékot készítik.


1948-ban aztán államosították a játékgyártást, megszűntek az önálló műhelyek, ahogy Monsbarth üzeme is, és a Kohó- és Gépipari Minisztérium az állami Lemezárugyárban központosította az előállítást. Ekkor – az ötvenes-hatvanas években – lett nagy sláger többek között a csipegető csibe, a lendkerekes helikopter és autók, a kutyaházpersely, a hullámvasút és az autóhoz már útvonalat is kínáló Közlekedési játék is. A hatvanas években pedig, az első űrrepülés után elterjedtek a futurisztikus játékszerek, mint amilyen a holdrakéta volt.



Leginkább azt sajnálom, hogy ezek közül a befizetést megháláló perselyek szinte teljesen eltűntek a mai, hagyományos játékboltokból. Pedig valószínűleg egy gyerek is nagyobb élvezettel tesz félre, ha a bedobott érméért cserébe a persely zenélni kezd, vagy a majom megemeli a kalapját. Ráadásul annál jobban megemeli, minél nehezebb pénzt dobunk be. Ma már egyébként nagyon kevés országban gyártanak lemezjátékokat. Európában már csak Németországban és Csehországban vannak ilyen üzemek, a legtöbb mai lemeztermék pedig Kínából és Indiából származik.



A legmenőbb építőkockák

Nagyjából Tommal, a mászó majommal egyidős az Anker építőkocka is, ami a huszadik század első felében szinte kötelező darabnak számított a nagypolgári családokban. Az Ankernek nagy kultusza volt és van mind a mai napig, tavaly a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban szerveztek kiállítást belőle.


Az építőkockák nem fából, hanem kőből készültek, ami magának az építésnek az élményét is megváltoztatta egy kicsit. A német Richter cég gyártotta, de az Osztrák-Magyar Monarchia területén is működött üzeme a milliméteres precizitással előállított építőelemeknek. Amerikába, Skandináviába, Franciaországba és Angliába is szállítottak az Ankerből, az asztalos szakmán belül pedig külön műfajnak számított a kockák tárolásához tervezett fiókos szekrények készítése.

Tulajdonképpen az Anker volt a huszadik század első felének Legója, ugyanis minden évben az alapkészlet újabb kiegészítői jelentek meg, a fiúk körében pedig általában annál népszerűbb volt valaki, minél több ilyen kiegészítővel rendelkezett. Ha már mozaikpadlót és hidakat is tudott valaki építeni, az maga volt a mennyország.

Majercsik egyébként a Legót legalább ennyire remek játéknak tartja. „Örök darab. Az ötvenes években jelent meg, de mind a mai napig lenyűgöző a gyártási pontossága, ugyanis az évtizedekkel ezelőtt legyártott elemre tökéletesen passzol egy most készült Lego-elem is.”


Majercsik Krisztina, Játékgyüjtő

Ez már egy mai kiadása az Anker építőelemeknek, de gyakorlatilag ugyanígy néztek ki száz évvel ezelőtt is


Nemek szerint leosztott játékok

Míg a huszadik század elején a fiúk építőkockákkal, puskákkal, lovakkal, kardokkal, üveggolyókkal, majd az ötvenes-hatvanas években bádogautókkal játszottak, addig a lányoknak elsősorban babaházak, mini főzőedények, fakanalak, papírjátékok és ugrálókötelek jutottak. És persze az ő reszortjuk volt a babázás is: eleinte a kevésbé strapabíró fa- és viaszbabákkal játszottak, majd, amikor a 18. században elterjedt a porcelán, akkor a tartósabb, valódi hajjal díszített porcelánbaba lett a sláger. Igaz, azt csak a jobb módú családok engedhették meg maguknak, és általában felügyelet nélkül nem lehetett a babához nyúlni – teszi hozzá Majercsik Krisztina.


Ennél érdekesebb azonban az, hogy alapvetően a plüssmackó is lányos játéknak számított. Macit először a német Steiff cég gyártott 1902-ben, első modelljük neve az eléggé barátságtalanul hangzó 55PB volt. A játék nem is aratott eleinte nagy sikert, a népszerűségéhez „elnöki beavatkozásra” volt szükség. Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok 26. elnöke ugyanis egy vadászata során megkegyelmezett egy medvebocsnak – állítólag csak egy előnyös sajtófotó céljából. Az elnök nemes cselekedete hamar népszerű lett, Amerikában pedig hamarosan megszületett a Teddy mackó – utalva Roosevelt keresztnevére – plüssből. A tengerentúlon közkedvelt lett a játék, és a németek az 1903-as lipcsei játékkiállításon is végre sikerrel mutathatták be a saját mackójukat, amiből aztán több ezer az USA-ba is kijutott. A játék azóta alapdarab a gyerekszobákban.


játékmackó

Maci 1913-ból.


Ha karácsony, akkor diótörő és hógömb

Talán meglepő lehet, de a diótörővel is a lányok játszottak inkább. Majercsik Krisztina szerint a ma kapható bábuknál jóval nagyobbak voltak a régiek, mivel azokat valóban lehetett diótörésre használni. A mai darabok legfeljebb a földimogyoró összeroppantására alkalmasak.


A karácsonyi játékok közül népszerűek voltak még a karácsonyi forgók is: a német nyelvterületen már több mint kétszáz éve hagyomány egy ilyen többszintes szerkezetet az ünnepekkor az asztalra tenni. A karácsonyi forgó tetején lévő lapátokat a legalsó szinten elhelyezett gyertyák alulról melegítik, így a lapátok a felszálló meleg levegőnek köszönhetően forogni kezdenek. A lapátokhoz egy függőleges tengely van középen rögzítve, ahhoz pedig a forgó emeletei erősítve. Ha a lapátok megindulnak, akkor az emeletek, és rajtuk a betlehemi figurák, angyalok, pásztorok, állatok is forogni kezdenek.


Majercsik Krisztina, Játékgyüjtő


„A havazó gömböket valamiért nagyon szeretik az emberek” – mondja Majercsik, de hangsúlyozza, hogy a gömb nem egyértelműen a télhez és a karácsonyhoz kötődik. Jóval több köze van az Eiffel-toronyhoz, mint az ünnephez.


Tömör üveggömböket már az 1700-as évektől kezdve használtak papírnehezékként, és a 19. században már fújt üveggömbök is kerültek a karácsonyfára, mégsem ekkor lett népszerű az átlátszó tárgy. A játékszakértő szerint amikor 1889-ben az Eiffel-torony elkészült, a párizsi világkiállításon üveggömbbe helyezett kis Eiffel-tornyokat árultak promóció gyanánt. Az üveggömbökben víz volt, és viasszal zárták le azokat.

A reklámtermékek akkor annyira jól sikerültek, hogy a mindenfélét beburkoló, zenélő-világító üveggömbök sikere gyakorlatilag azóta töretlen.


Majercsik Krisztina, Játékgyüjtő