Ezt látják majd az olimpikonjaink a riói teraszról

-

150 nap múlva kezdődnek a nyári játékok. A MOB vezetői vírust terjesztő szúnyogot nem láttak, rendőrt annál többet Rióban.


Augusztus 5-én, pontosan 150 nap múlva kezdődik Rio de Janeiróban a XXXI. nyári olimpia. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vezetősége hétfőn érkezett haza az olimpia helyszínéről, ahol Szabó Bence főtitkár, Fábián László csapatvezető, dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató és Siklós Erik marketing- és kommunikációs igazgató egyeztetett a szervezőkkel, és megtekintette a magyarok szálláshelyét és több épülő sportlétesítményt – közölte a bizottság honlapja.


„Sűrű, fárasztó, de hasznos és eredményes néhány napot töltöttünk Rio de Janeiróban, ahol a MOB vezetői a szakmai irányultságuknak megfelelően tudtak információkhoz jutni akár sportszakmai, nemzetközi, sajtó, marketing, logisztikai, vagy protokoll területen. Több helyszínt bejártunk, prezentációkon vettünk részt, egyeztettünk a szervező bizottsággal” – foglalta össze Szabó Bence.

A MOB főtitkára kifejtette, hogy a korábban tett látogatásához képest enyhe lelassulást érez a létesítmények és az egyéb infrastruktúra-fejlesztési projektekben, ennek ellenére optimista: „Amikor legutóbb Rióban jártam, a beruházások, fejlesztések gyors üteméről tudtam beszámolni. Nem értettem akkor a sajtó pánikkeltését. Most azonban egy picit mintha megtorpant volna a lendület. A helyi viszonyokat jól ismerők ezt azzal magyarázzák, hogy komoly gazdasági és politikai problémák vannak, amik feszültséget okoznak a szövetségi kormány és Rio de Janeiro között, megnehezítve a beruházások finanszírozását.”


Biztonság van, Zika nincs

A vívó olimpiai bajnok főtitkár arra is kitért, hogy már most nagyon odafigyelnek a szervezők a közbiztonságra, rendkívül szigorú biztonsági intézkedéseket lehet érzékelni, „látványos a rendőri jelenlét”.

„Pozitívumként emelem ki azt is, hogy a Zika-vírussal kapcsolatos hisztériának Rióban a nyomát sem lehetett tapasztalni. A néhány nap alatt egyetlen szúnyoggal nem találkoztunk, és a Copacabanán látható sok tíz, vagy akár százezer emberen sem látszott, hogy ezzel különösebben foglalkozna” – tette hozzá a sportvezető.

Fábián László csapatvezető emlékeztetett, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a riói szervezőbizottság nem bagatellizálja el a vírus körül kialakult helyzetet, a megelőzés tekintetében folyamatosan egyeztetnek, és rendszeres tájékoztatást adnak a nemzeti olimpiai bizottságoknak.


A magyar szállás


Szabó Bence az olimpiai faluról is beszélt: „Gyönyörű környezetben található. A szállások, gyakorlatilag kész lakások – így a magyaroké is – minden igényt kielégítőek lesznek. A szervező bizottság most azt várja, hogy az építők átadják a 17 emeletes toronyházakat, és ők birtokba vehessék, megindulhasson az öltöztetés, a csinosítás. Körbejártuk a falut, tételesen átnéztük, hol fogunk lakni, mindent lemértünk, mire lesz szükség, hogy a Magyar Csapat és a csapatiroda megfelelő körülmények között tudjon a versenyekre koncentrálni. Végigjártuk a külsős szállásokat is, hogy megbizonyosodjunk arról, a falun kívül lakó szakemberek, szponzorok, sportvezetők is megfelelő körülmények között fogják eltölteni a versenyek közötti pihenőidejüket.”


Fontos a fenntarthatóság

Fábián László a fenntarthatóságra, gazdaságosságra való törekvést emelte ki: „Szembetűnő, hogy már Rio esetében is figyelembe vették az Agenda 2020 reformprogramot, látható, hogy a brazilok a gazdaságosságra törekednek. Az uszodakomplexum, a teniszpályák és a kézilabdacsarnok esetében is lehet tudni, hogy a játékok után vissza fogják bontani azokat, így nem maradnak a beruházások kihasználatlanul. Nyolc-tizenkét sportág helyszíne közül talán négynek az infrastruktúrája fog megmaradni, azok közül is több már részben korábban felépült. Az olimpiai falut is úgy építik, hogy az ott található lakásokat a későbbiekben értékesíteni tudják, azok esetében is törekedtek a gazdaságosságra. A Magyar Csapat lakrészét illetően a MOB gondoskodik a teljes kényelemről, a légkondicionált lakásokat berendezzük hűtővel, televízióval, és még ki is dekoráljuk."


A magyarok eddig 83 kvótát (vagy olimpiai szintes eredményt) gyűjtöttek, több sportágban pedig kvótát érő helyen állnak. A hazai olimpiai bizottság vezetése 18-20 sportág 130-140 magyar sportolójának részvételére számít.