Ezért várjuk az idei Forma–1-es szezont

Fotó: AFP / LLUIS GENE

-

Alonso és Honda a McLarennél, Vettel–Räikkönen a Ferrarinál, virtuális Safety Car, csőd szélén táncoló középmezőny. Mozgalmas holtszezont követően indul újra a Forma–1 világbajnokság Ausztráliában a hétvégén. Bár az elmúlt hónapok pályán kívüli eseményei és a teszteredmények alapján szinte ugyanott folytatódik minden, ahol tavaly novemberben abbamaradt, az idei szezont számtalan okból van miért várni. Íme, a legfontosabbak.


Tavaly ilyenkor az új turbómotorok érkezésétől volt hangos (vagy inkább csendes) a Forma–1 világa, az idei év rajtjára pedig az épp ezen erőforrások által (is) okozott anyagi nehézségek nyomják rá a bélyegüket. Az elsősorban a kis csapatokat érintő, nagyon komoly finanszírozási nehézségek megoldásának módja hosszú távon befolyásolhatja majd a sport jövőjét. A szezont túlélő csapatok száma mellett a 2015-ös F1-es idény legnagyobb kérdése természetesen az, hogy a Mercedes tavaly látott totális uralmával képes lesz-e bárki is kezdeni valamit idén.



Akik és amik biztosan nem lesznek

A súlyos anyagi problémákkal küzdő, tavalyi utolsó helyezett Caterham csapatot végleg beszántották, ezen már a rajongók által összedobott milliók sem tudtak változtatni. Tavaly már versenyeket voltak kénytelenek kihagyni, ingóságaikat elkobozták. Szintén nem lesz – nem meglepő módon – második amerikai nagydíj New Jersey-ben, a folyamatos esküdözések ellenére is egyre távolabb kerülnek egymástól a tárgyaló felek. Bár a hivatalos versenynaptárban helyet kapott, nem lesz Koreai Nagydíj idén sem. A meghirdetése egyszerű trükk volt, hogy a naptár előzetes ratifikálásakor a csapatok még egy pluszmotorral vághassanak neki az évnek. Jelenleg az is kérdéses, hogy lesz-e Német Nagydíj, ugyanis se a Hockenheimring, se a Nürburgring nem rendelkezik a verseny megrendezéséhez szükséges anyagi erőforrásokkal, bár a Nürburgring üzemeltetői – szóban legalábbis – vállalták, hogy akár anyagi veszteség mellett is hajlandók továbbvinni az egyik legrégebbi versenyt Európában.

Jean-Eric Vergne pozíciója megszűnt a Toro Rossónál az újoncoknak köszönhetően, Max Chilton pedig otthagyta a süllyedő Marussiát, jelenleg az IndyCar előszobájának számító Indy Lightsban és a Nissan LMP1-es programjában próbálkozik. Hasonló sorsa jutott Kamui Kobajasi is, aki idén a japán Super Formulában versenyez. Adrian Sutil sem lesz a Forma–1-ben, Giedo van der Garde pedig jelenleg a Sauberrel pereskedik kipöckölése miatt. Sajnos az is kőbe vésett, hogy Jules Bianchi nem fog visszatérni a rajtrácsra, egyelőre az is kérdéses, hogy tudatát visszanyeri-e a Marussia franciája, aki tavaly a Japán Nagydíjon szenvedett borzalmas balesetet egy pályaszéli munkagéppel való ütközés során. Jelenleg is élet-halál között lebeg egy nizzai kórházban.


Kérdés, hogy lesz-e Német Nagydíj


Nagy visszatérők

Tűkön ülve várta mindenki a Honda visszatérését a Forma–1-be, a japán gyártó hét év után hallat újra magáról a motorsport csúcskategóriájában. A gyári csapatként nem túl fényesen muzsikáló japánok inkább ismét a McLarennel bútoroztak össze, közel negyed évszázadnyi szünetet követően. Az előzetes teszteken azonban nekik is csak a Renault tavalyi formáját sikerült hozniuk – az elején még annak is örültek, ha egyáltalán elindult az autó. A franciáknak sem volt egy diadalmenet 2014, nagyon úgy néz ki, hogy a McLaren Honda is így járhat. Fernando Alonso világbajnoki reményei így azonnal szertefoszlottak, pedig pont ezért ment vissza régi csapatához. Ezen az sem segít – és meglehetős aggodalomra ad okot –, hogy a spanyol a barcelonai teszten nagy sebességgel a falnak ütközött februárban, agyrázkódást szenvedve. Bár már jól van, a nyitófutamot ki kell hagynia, addig is Kevin Magnussen fogja helyettesíteni.

Óvatlan szemnek se nem visszatérő, se nem újonc, a Marussia csapat jelenléte 2015-ben mégis mindkét kategóriába sorolható. Egyfelől azért, mert már nem Marussia a csapat neve, hanem visszaváltozott régi nevére, a Manorra, másfelől a Marussia ténylegesen halott, csődbe ment a tavalyi év végén, és még a szezont sem tudták befejezni. Habár szó volt arról, hogy megpróbálkoznának elindulni tavalyi autójukkal, hogy a Monacóban szerzett pontjuk után járó dollármilliókból finanszírozni tudják hiteleiket, a csapatok ezt leszavazták. Az utolsó pillanatban vásárolta fel a formációt a brit üzletember, Stephen Fitzpatrick, és jelek szerint ott is lesznek a rajtrácson Ausztráliában. A csapathoz csatlakozott egyébként a VS.hu által is megszólított mérnök, Nicolas Perrin, aki korábban a Williamsnél volt aerodinamikai tervező. Szintén visszatérőnek számít a Mexikói Nagydíj – amelyet utoljára akkor rendeztek meg, amikor még voltak McLaren Hondák –, köszönhetően a relatíve erős mexikói jelenlétnek a sportban. A Hermann Tilke által újratervezett Autódromo Hermanos Rodriguez a legmodernebb sztenderdeknek is megfelelő pályák egyike lesz a szezonban.


A Honda a McLaren oldalán tér vissza a Forma–1-be


Újoncok és újdonságok

Nagy felhördülést váltott ki Max Verstappen leigazolása a Toro Rossóhoz. A szerződés megkötésének pillanatában még 16 éves holland jelenléte sokaknál verte ki a biztosítékot, és felmerült a kérdés, hogy mennyiben tekinthető a versenyzés csúcsának a Forma–1, ha ilyen „suhancok” is esélyt kaphatnak. Erre reagálva az FIA rendesen belenyúlt a Forma–1-es szuperlicenc kiadásának szabályozásába, melynek a lényege, hogy többé már nemcsak a 300 kilométeres tesztet kell az új pilótáknak teljesíteni, hanem pontokat kell gyűjteni általuk kijelölt, alsóbb kategóriákban, hogy jogosultak lehessenek a licencre. Verstappen csapattársa lesz az egykori ralilegenda fia, az ifjabbik Carlos Sainz. Szintén alsóbb kategóriából lépett fel a brazil Felipe Nasr, aki a GP2 után a Saubernél folytatja a Forma–1-ben. Bár a Caterham utolsó leheleténél már ott volt tavaly Will Stevens, lényegében újoncnak számít, idénre a Manor igazolta le egy teljes szezonra.

A szabályokat illetően újdonság az autók orr-részére vonatkozó előírás pontosítása, lényegében megszüntetve a tavaly jellemző fallikus megoldásokat. Az öt másodperces büntetés mellé bevezettek egy tíz másodperces változatot is, és kiterjesztették a rádiózási tilalmat a megosztható technikai információk terén. Bevezetik a virtuális Safety Cart, aminek értelmében minden pilótának adott sebességre kell lassítania dupla sárga zászlónál. A verseny újraindítása esetén mostantól nem a rajtrácsról, hanem a boxból indulnak újra, beérkezési sorrendben. Mindezek mellé az FIA a Forma–1 történetének egyik legfeleslegesebb és leghülyébb szabályát is meghozta 2015-re, a sisakdizájn változtatásának tilalmát.


Max Verstappen


Nagy átigazolások

2014 legrosszabbul őrzött titkai Sebastian Vettel és Fernando Alonso jövőjével voltak kapcsolatosak. A spanyol visszament a McLarenhez a Ferraritól, a németek négyszeres világbajnoka pedig Michael Schumacher nyomdokain haladva a Ferrarihoz igazolt a Red Bulltól. Az ő helyére érkezik a Toro Rossótól az orosz Danyiil Kvjat, Marcus Erricsson pedig a csődbe ment Caterhamből kiugorva a Sauber ülésében találta magát. A Lotus csapat nem versenyzőt, hanem motort váltott; amennyiben jogelődjeit, a Benettont és a Renault gyári csapatot is beleszámítjuk, 20 szezont követően cseréltek Renault-ról Mercedesre. Egyáltalán nem meglepő lépés a Renault tavalyi teljesítményét figyelembe véve.


forma-1, formula-1, 2015

Sebastian Vettel a Ferrarinál folytatja


Mi várható?

Egy biztos, a Mercedes még mindig erősebbnek néz ki a többieknél. A Barcelonában rendezett szezon előtti teszten tizedekkel voltak gyorsabbak lágy gumikon a versenytársakhoz képest, akik mind szuperlágy gumikon állították fel saját rekordjaikat. A pénteki melbourne-i szabadedzéseken is Rosberg, Hamilton lett a sorrend az élen. Ha ezt a formát tudják hozni egész évben, nem lesz gondjuk gyártói vb-címük megvédésével. A teszteredmények alapján az egyetlen olyan csapat, amely idén meg tudja szorongatni a német istállót, az a Ferrari lehet. A vörösek végig a Mercedes nyomában loholtak, esetenként jobb köridőket is elérve. Fernando Alonso most bánhatja az átszerződést, a McLaren ugyanis ránézésre örülhet, ha a dobogó közelébe kerül, a Ferrari viszont rendszeres szereplő lehet ott a teszteredmények alapján. A legnagyobb kérdés talán az, hogy Nico Rosberg fel tudja-e szívni magát annyira, hogy a tavalyinál komolyabb ellenfele legyen brit csapattársának, Lewis Hamiltonnak, illetve, hogy hogyan fog működni Sebastian Vettel és Kimi Räikkönnen párosa a Ferrarinál. Tavalyi teljesítményéből kiindulva pedig Daniel Ricciardo is futamgyőzelmekre számíthat, amennyiben a Renault-motor, illetve az első, nem Adrian Newey által tervezett Red Bull-autó is úgy akarja.


forma-1, formula-1, 2015

A Ferrari idén megszorongathatja a Mercedest


(Az Ausztrál Nagydíj vasárnap reggel hatkor kezdődik, élőben a Dunán nézheti.)