Ezért maradnak kicsik a magyar cégek

Fotó: MTI / Kelemen Zoltán Gergely

-

A nagyvállalatok ipari termelése dinamikusan nő, a kicsiké alig bővül. A magyar cégek növekedését a gazdaságpolitikai bizonytalanság is visszafogja.


Hiába dübörög a magyar ipar, a kisebb vállalatok ebből alig éreznek valamit. A tavalyi 7,5 százalékos termelésnövekedés úgy jött ki, hogy az 50 főnél kevesebb dolgozót foglalkoztató cégek termelése mindössze 1,7 százalékkal bővült – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. A közepes vállalatoké (50–250 főt foglalkoztatók) 4,8 százalékkal, míg a nagyvállalatok 9,5 százalékkal tudták bővíteni termelésüket. A magyar ipart leginkább a multik, a nagy autógyárak húzzák, a kicsik azonban kevésbé tudnak bekapcsolódni a bővülésbe - írja a Világgazdaság.

A növekedési különbségeket a kis- és nagyvállalatok között az is magyarázza, hogy a gazdasági növekedés az elmúlt években exportorientált volt. Márpedig a magyar kkv-k az exportból nem igazán tudják kivenni a részüket – mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója. Nem mindig rendelkeznek olyan termékekkel, amelyeket el tudnak adni a nemzetközi piacokon, de ha van is ilyen termékük, akkor nem beszélnek idegen nyelveket, és nem ismerik a nemzetközi piacokat.

A gazdaságpolitikai bizonytalanság sem kedvez annak, hogy a kisebb magyar cégek nőjenek. Bár az iparban nem jellemző, hogy a kormány újraosztja a piacokat vagy államosításokba kezdjen, az elmúlt évek tapasztalatai alapján a magyar cégek nem akarnak akkorává nőni, hogy láthatóvá váljanak a politika számára. A gazdaságpolitikával szembeni bizonytalanság inkább arra ösztönzi a cégeket, hogy kicsik maradjanak, ha pedig nőni kezdenek, akkor szétdarabolják a vállalatot - mondta Palócz. Vállalatirányítási stratégia is meghúzódik e mögött: a kkv-kat vezető tulajdonosok ugyanis nem tudnak nagyvállalatot vezetni.