Ezernél is többen szabadulhatnak a kínai börtönökből

-


Peking amnesztiát hirdetett a börtönbüntetésüket töltők több csoportja számára a II. világháború befejezésének 70. évfordulója, a kínai győzelem napja alkalmából.

A Hszinhua hírügynökség szerint több ezer emberről van szó, de pontos számukat még nem tudták megmondani, a tartományi összesítéseket még nem véglegesítették. Valamennyien az év végéig nyerhetik vissza szabadságukat, a legidősebb közöttük 95 éves.

Olyan rabokat engednek szabadon, akik nem jelentenek veszélyt a társadalomra, és idén január elseje előtt ítélték el őket. Közöttük vannak, akik részt vettek a japán megszállók elleni háborúban, illetve a Kuomintang elleni polgárháborúban. Nem szabadulhatnak a sikkasztók, a terrorcselekmények elkövetői és szervezett bűnözői csoportok tagjai.

Közkegyelmet kapnak még, akik elmúltak 75 évesek, fizikai fogyatékosok, vagy nem képesek már önmaguk ellátására. Továbbá olyanok is, akik nem voltak még 18 évesek, amikor a bűncselekményt elkövették, és legfeljebb 3 évi szabadságvesztésre ítélték őket.

A Kínai Népköztársaság kikiáltása, 1949 óta ez a nyolcadik amnesztia. Legutóbb 40 éve volt hasonló, amikor a háborús bűnösöket részesítettek közkegyelemben.