Ezer tő marihuánát találtak egy pesti ház kertjében

Forrás: BRFK

-

A kertben egy háló alatt nőttek a növények, a pincében droglabort alakított ki a gyanúsított férfi.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztálya kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást Sz. László 36 éves budapesti lakos ellen – közölte szombaton a rendőrség.

A férfi a Budapest XXII. kerületi, Csúcs utcai családi házának udvarán, egy gödörben mintegy 1066 tő, 40-50 centiméter magas kendernövényt nevelt, amelyeket egy zöld színű hálóval próbált elrejteni az illetéktelen szemek elől. A rendőrök csütörtök délben házkutatást tartottak, amelynek alkalmával a pincében feltehetően kábítószer-előállítás céljából kialakított labort is találtak.

Az igazságügyi szakértő előzetes szakvéleménye alapján a lefoglalt eszközök és alapanyagok hasisgyanta, hasisolaj és amfetamin készítésére alkalmasak. A nyomozók kábítószer-kereskedelemhez használatos eszközöket és arra utaló feljegyzéseket is lefoglaltak a helyszíni szemle során.

A helyszínen elfogott Sz. Lászlót a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki. A férfival szemben a további eljárást a BRFK folytatja le, egyben javaslatot tettek az előzetes letartóztatására is.