Ezektől a rajzoktól bolondulni fog a gyerek a csillagászatért

-

Az ég akkor is érdekes, ha csak hanyattfekszünk egy dombon, és felnézünk a csillagokra. De sokat lehet még tuningolni ezen az élményen. Hargitai Henrik, lelkes ismeretterjesztő, például egy EU-s pályázat segítségével gyerekeknek szóló térképeket csinált a bolygók felszínéről magyar grafikusokkal. A netről ingyen, poszterméretben is letölthető rajzokon van marslakó is, de számos tényleg létező földrajzi formát és a Földről küldött szondák leszállási helyét is megismerhetik a gyerekek. Az ötletgazdával beszélgettünk.


Mennyi információt zsúfoltatok rá a térképekre?


Visszafogtuk magunkat, de így is sokféle adat került rájuk. A felírt helyneveket a legfontosabbakra korlátoztuk, mert a gyerekek úgyse tudnák megjegyezni a sok nevet. Nem rajzoltunk fel koordinátahálót sem – bár a gömbök térképi vetületben készültek –, mert a rajzok egysége fontosabb volt.

Tíz-tizenöt olyan felszínformatípust választottunk ki, amelyek azonosíthatók szemmel is. Szóval geológiai szempontból a gyerektérképen nincs sokkal kevesebb, mint egy hasonló NASA-térképen, csak ez vicces illusztrációként jelenik meg.

Miből dolgoztatok?

A Titán esetében olyan radarképeket is használtunk, amelyekből még nem készült hivatalos térkép, mert ezek mostanában érkeznek a Cassini szondától. Így is elég vázlatos lett a kép, meg is kaptuk, hogy túl korai még globális Titán-térképet rajzolni, de ebben a részletességben szerintem nem az. A vezérelv az volt, hogy a felszínek sokféleségét mutassuk be.



Mit kaptak kézhez a grafikusok?

Térképi vetületben – azaz gömbben – készítettem több nyers képet, domborzati modellt, fotómozaikot, radarmozaikot égitesttől függően. Ezekre rajzoltam fel a 10-15 kiválasztott fontos helyet, amelyeknek kiemelt részletességgel kellett szerepelniük. Ilyenek például a szondák és emberes küldetések leszállóhelyei.

A grafikusoknak tartottam egy „földrajzórát” a területről, és megbeszéltük, hogy a bolygóval kapcsolatban milyen kulturális asszociációk lehetségesek, azaz miket lehetne felpakolni a térképre. Minden grafikus szabadon választhatott stílust és tematikát, a lényeg az volt, hogy rajzoljanak embereket vagy lényeket, akik interakcióba kerülnek a felszínnel. Fontos volt még, hogy a képen legyen valamilyen történet, amit a gyerekek dekódolhatnak és továbbmesélhetnek, de hogy pontosan hogy nézzen ez ki, az a grafikusra volt bízva.

Innentől minden ment a maga útján?

Többször találkoztunk. Volt, hogy a grafikus magától teljesen újrarajzolt egy kész térképet, volt olyan is, hogy közösen fejtettünk le korábbi rétegeket és építettük őket újra. A térképek 11 nyelven készültek, a feliratok lefordítására is gondolni kellett.

A végén a térképeket elküldtem külföldi kutatóknak, akik még javasoltak dolgokat, például a Vénuszra Ruszalkának, a mesebeli vízi tündérnek a képe az orosz kollégák kérésére került föl a Rusalka Planitia fölé. A grafikusok közül nem egy volt, aki azt mondta, ez volt élete legbonyolultabb munkája, körülbelül fél évig tartott a teljes folyamat.



Említetted a Bored Pandára írt cikkben, hogy nem mindenki örült a térképre rajzolt ufóknak. Meg lehetett győzni az embereket, hogy ez egy ártatlan dolog?

A magyar és az amerikai kollégák között is többen mondtak, hogy alapvetően elhibázottnak tartják, hogy kitalált lények szerepeljenek egy tudományos térképen. Más kutatók viszont szerették a figurákat. A fő ellenérv az volt, hogy a gyerekeket már most félrevezetjük. Nem lehet meggyőzni őket, mert ez igazi keresztesháború az ezoterikusokkal és az ufóbolondokkal szemben, amibe most ezek a térképek is belecsúsztak a szemükben.

Megnéztem rengeteg amerikai gyerekkönyvet planetológiai témában – a helyi könyvtárban öt könyv szólt csak a Marsról ennek a korosztálynak –, és ezekben is előfordulnak kis zöld emberkék, de persze olyan is van, ahol csak szkafanderes gyerekek vannak. Ha lesz új kiadás, elgondolkodunk azon, hogy változtassunk a tematikán.

Gyerekeken teszteltétek az ötletet?

Igen, saját gyerekeken, és egyetemi kollégák családjaiban is körbement egy kérdőív, a térképekre felírt pluszinformációk ennek alapján kerültek fel.



Honnan jött az ötlet?

2001 óta készítek bolygótérképeket ismeretterjesztő céllal. Az oroszokkal volt egy több darabból álló sorozatunk, annak a továbbfejlesztett változata a gyermektérkép. Sokat gondolkodtam, hogy lehetne vonzóbbá tenni ezeket a térképeket, mert nem nagyon mentek. Az volt az ötlet, hogy rajzolják olyanok, akik értenek a rajzoláshoz. Egy térképészeti szervezet bizottságvezetőjeként láttam, hogy a bolygótérképeket általában nem térképészek, hanem geológusok készítik, azaz a térképek művészet-tudomány-technológia hármasából a művészet nincs bennük.

Honnan lett pénz ennyi munkára és ennyi grafikusra?

Volt egy Europlanet nevű képződmény, amely 2012-ben ismeretterjesztő pályázatot hirdetett , innen a pénz. Az ELTE volt a munkahelyem – illetve most is az, mert szabadságon vagyok –, ezért oda utalták a pénzt. Innentől az ELTE belső bürokráciája megkeserítette minden résztvevő életét. Két év alatt, több kiló papírmunka teljesítése után fizették ki azt a pénzt, amit az EU-s támogató már a legelején átutalt a számlájukra.



A projekt elindítása óta kikerültél a NASA-hoz Amerikába. Mit csinálsz ott?

A Mars egy területének geológiai térképét csinálom, főleg a folyóvölgyek kialakulásának a történetét próbálom kideríteni. Februárban jöttem ki, egy év a biztos, utána még egy, kettő vagy bármi.

Annyi minden van még az űrben, ami rendkívül gyerekkompatibilis. Mi a folytatás?

Mivel a projektet otthoni grafikusok vitték, innen nem sok mindent tudok csinálni. Hátravan még a térképek magyarországi, könyv formában történő kiadása, ezen nagyon dolgozunk.

Megpróbálom beadni a sorozatot a NASA oktatási osztályára, de azt mondják, külföldiként nem sok esélyem van, hogy elfogadják. Azt is mondják, a NASA végtelenül bürokratikus – na, fene ette, ezért jöttem el otthonról is –, és legalább egy év, amíg választ adnak. A geológiai térképezést is csak akkor folytathatnám hivatalosan, ha amerikai állampolgár lennék.