Ezekről a filmekről fogunk beszélni egy évig

Fotó: Jake Giles Netter

-

A 68. cannes-i filmfesztivál ma kihirdetett programja különösen ütősnek tűnik: idén alig van olyan alkotás, amelyiknél gyanús, hogy pofára ment a válogatás. Nemes Jeles László holokausztfilmje vetélkedik a Rozsda és csont rendezőjének új drámájával, egy Michael Fassbender főszereplésével készült Macbeth-adaptációval és a leszbikus viszonyba bonyolódó Cate Blanchettel is. Versenyen kívül olyan izgalmak várnak ránk, mint az új Pixar-film és Natalie Portman első rendezése.


Ma kihirdették a május 13-án kezdődő 68. cannes-i filmfesztivál programját, pontosabban, ahogy Thierry Frémaux fesztiváligazgató mondta, a program 90%-át, mert jövő hét végén még bejelentenek további címeket. Először a filmek hosszát szoktuk végigböngészni, és idén örömmel konstatáltuk, hogy a programban alig akad 2 óránál terjedelmesebb alkotás, ami azért elég fontos lesz majd akkor, amikor minél több filmet próbálunk bezsúfolni a napi programunkba, illetve a fesztivál sokadik napján hullafáradtan tudósítunk a helyszínről.

Mint azt már hírül adtuk, a versenyprogramban kapott helyet Nemes Jeles László Saul fia című holokausztfilmje, ami a rendező első egész estés munkája több sikeres rövidfilm (Türelem, The Counterpart) után. Kíváncsiak vagyunk, hogy tetszik majd Ethan és Joel Coennek, akik idén együtt töltik be a zsűrielnöki tisztséget. A film a tervek szerint már a nyáron mozikba kerül nálunk is.

A Saul fiát is beleszámítva ma 17 filmet jelentettek be, ami az Arany Pálmáért száll versenybe a hivatalos szekcióban (még 4-5 további film bejelentése várható), és üdítő módon ezek közt a szokásosnál kevesebb az olyan kissé unalmassá vált nagy öreg, akinek bérelt helye van a programban, és több az olyan valóban izgalmas alkotó, aki ugyan már jól ismert az európai filmes szcénában, de még mindig friss és érdekes. Nemes Jeles az egyetlen elsőfilmes a versenyben.


The Sea of Trees


Ha már a bérelt helyeknél tartunk: az értékelhető filmet utoljára 2008-ban produkáló, nagy fesztiválkedvenc Gus Van Sant azért beköszön The Sea of Trees című új filmjével, de reméljük, Matthew McConaughey új vért pumpált a művészetébe. Az amerikai sztár egy szuicid férfit alakít, aki eltéved egy japán erdőben, de találkozik egy helyi férfival (Ken Watanabe), akivel együtt próbálják megtalálni a kiutat.

Van Santén kívül csak egy amerikai film került a versenybe, Todd Haynes Carolja, amely Patricia Highsmith azonos című regényének adaptációja Cate Blanchett és Rooney Mara főszereplésével. Az 50-es évek New Yorkjában játszódó filmben Mara egy bolti eladót játszik, aki beleszeret egy idősebb nőbe.



A hivatalos programban, de versenyen kívül viszont vetítenek még bőven amerikai alkotásokat, például Woody Allen Irrational Man című filmjét Emma Stone és Joaquin Phoenix főszereplésével. Mint az közismert, Allen nem hajlandó versenyeztetni a filmjeit, mert nem hisz ebben, és Frémaux a sajtótájékoztatón elmondta, hogy ki is nevette őt a Mester, amikor bepróbálkozott nála azzal, hogy nem akarja-e idén mégis versenyben indítani a filmjét.

Mint azt már korábban bejelentették, versenyen kívül mutatják be május 14-én a Mad Max: A harag útját, és két animációs filmet is kapunk: az Agymanók (Inside Out) című új Pixar-filmet és a The Little Prince-t.

Megyünk tovább szekciónként:


Nyitófilm

La Tete haute (r: Emmanuelle Bercot) – A film egy kallódó fiú (Rod Paradot) életét követi hattól tizennyolc éves koráig, és bemutatja, hogy egy bíró és egy szociális munkás hogyan próbálják megmenteni. Az újonc főszereplő mellett Catherine Deneuve, Sara Forestier és Benoit Magimel játsszák a főbb szerepeket.


La Tete haute


Versenyfilmek

Ebben a szekcióban szerepel a fent már említett Saul fia, Carol és The Sea of Trees. Továbbá:

The Assassin (r: Hou Hsiao-hsien) – A vietnami rendező Tang-dinasztia idején játszódó, nagyszabású harcművészeti filmje.


The Assassin


Erran (vagy Dheepan – nem világos, mi lesz a végleges cím) (r: Jacques Audiard) – A próféta és a Rozsda és csont rendezőjének új filmje egy Párizsban élő Sri Lanka-i menekültről szól, aki új hazájában gondnoknak áll.

The Lobster (r: Yorgos Lanthimos) – Frémaux szerint a válogatás legrejtélyesebb darabja, amit nem csodálunk, hiszen a görög rendező korábban olyan kattant filmeket csinált, mint a Dogtooth és az Alpok. A jövőben játszódó filmben minden egyedülállót letartóztatnak, és arra kényszerítenek, hogy 45 nap alatt találjon párt magának. A film angol nyelvű, a főszerepeit Colin Farrell, Rachel Weisz, Léa Seydoux és Ben Whishaw játsszák.


Cannes, The Lobster

The Lobster


Louder Than Bombs (r: Joachim Trier) – Az Oslo, Augusztus című film norvég rendezője angol nyelvű filmet csinált, amely egy háborús fotós (Isabelle Huppert) halála után három évvel játszódik, amikor titkok kerülnek napvilágra a nővel kapcsolatban. Özvegyét Gabriel Byrne, fiát Jesse Eisenberg alakítja.


Cannes, Louder Than Bombs

Louder Than Bombs


Macbeth (r: Justin Kurzel) – Shakespeare darabjának legújabb adaptációja Michael Fassbenderrel és Marion Cotillard-ral a két főszerepben.


Cannes, macbeth

Macbeth


Marguerite and Julien (r: Valerie Donzelli) – A kiváló Szemünk fénye rendezőjének új filmje egy regényen, illetve egy az alapján készült '71-es forgatókönyvön alapul, amelyből majdnem Francois Truffaut készített filmet, és egy testvérpár vérfertőző kapcsolatáról szól.


Cannes, Marguerite and Julien

Marguerite and Julien


Mon roi (r: Maiwenn) – A Polisse rendezőnőjének új filmjében egy nő lábadozik egy pusztító párkapcsolat után. A főhősnőt Emmanuelle Bercot alakítja, aki a fesztivál nyitófilmjét rendezte, a volt szerelme Vincent Cassel.

Mountains May Depart (r: Jia Zhangke) – A kínai rendező többgenerációs családi drámával érkezik, amely a 90-es években, napjainkban és 2025-ben játszódik.

My Mother (r: Nanni Moretti) – Moretti régi motoros Cannes-ban, legutóbb a Van pápánk!-kal szerepelt a versenyprogramban 2011-ben. Ebben a tragikomédiában Margherita Buy egy rendezőt alakít, akinek számos krízissel kell megküzdenie filmje készülése közben.


My Mother


Our Little Sister (r: Hirokazu Kore-eda) – A családi kötelékekről szóló, lírai filmjeiről (Anyátlanok, A fiam családja) ismert japán rendező, úgy tűnik, maradt kedvenc témájánál, de ezúttal képregény-adaptációt készített, amely négy lánytestvérről szól.


Cannes, Our little sister

Our Little Sister


Sicario (r: Denis Villeneuve) – A Fogságban és az Enemy rendezője egy mexikói drogos krimit mutat be Emily Blunt, Benicio Del Toro és Josh Brolin főszereplésével.


Sicario


A Simple Man (r: Stephane Brize) – A francia film egy ötvenes férfiról szól, aki biztonsági őrként vállal munkát egy élelmiszer-áruházban, és hamarosan egy morális dilemmával találja magát szemben.

The Tale of Tales (r: Matteo Garrone) - A Gomorra rendezőjének első angol nyelvű filmje a 17. századi olasz szerző, Giambattista Basile meséin alapul, és szerepel benne Salma Hayek, Vincent Cassel, John C. Reilly, Toby Jones, Shirley Henderson és Alba Rohrwacher.


The Tale of Tales, Cannes

The Tale of Tales


Youth (r: Paolo Sorrentino) - A nagy szépség rendezőjének új filmjében kivételesen nem Toni Servillo, hanem a nyugtalanítóan hasonlóra maszkírozott Michael Caine játssza a főszerepet, egy visszavonult zeneszerzőt és karmestert, akit rá akarnak venni, hogy újra vezényeljen. Neki azonban ehhez nincs kedve, inkább az Alpokalján ejtőzik egy hotelben filmrendező barátjával (Harvey Keitel), aki viszont utolsó fontos filmje forgatókönyvén dolgozik.



Un Certain Regard

A hivatalos program második legmenőbb szekciója az Un Certain Regard, tavaly Mundruczó Kornél Fehér Isten című kutyás filmje itt nyert fődíjat. Itt már csak a címekre és a rendezőkre szorítkozunk:

The Chosen Ones (David Pablos)
Fly Away Solo (Neeraj Ghaywan)
The Fourth Direction (Gurvinder Singh)
The High Sun (Dalibor Matanic)
I Am a Soldier (Laurent Lariviere)
Journey to the Shore (Kiyoshi Kurosawa)
Madonna (Shin Suwon)
Maryland (Alice Winocour)
Nahid (Ida Panahandeh)
One Floor Below (Radu Muntean)
The Other Side (Roberto Minervini)
Rams (Grimur Hakonarson)
The Shameless (Oh Seung-uk)
The Treasure (Corneliu Porumboiu)


Éjféli vetítések

Amy (Asif Kapadia)
Office (Hong Won-chan)


Speciális vetítések

Amnesia (Barbet Schroeder)
Asphalte (Samuel Benchetrit)
L’esprit de l’escalier (Pabla Lucavic)
Hayored lema’ala (Elad Keidan)
Oka (Souleymane Cisse)
Panama (Pavle Vuckovic)
A Tale of Love and Darkness (Natalie Portman)


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!