Ezek a karkötők és ez a pénztárca veszélyesek az egészségére

-

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szakemberei nyakláncokat, medálokat, gyűrűket és fülbevalókat, valamint bőr karkötőket és pénztárcákat vizsgáltak.


Az NHF szakemberei 39 terméket vizsgáltak be, ebből három súlyosan veszélyes az egészségre. A Cserépváros és a Monster Cars karkötőiben és az S. Belmonte pénztárcájában annyi volt a króm, hogy gyakori érintkezésével egészségügyi kockázatot jelenthetnek esetleges rákkeltő hatásuk miatt. Vizsgálták a nikkel és azoszínezék mértékét is, ezzel azonban nem volt gond.


Címkézés szempontjából már sokkal rosszabb a helyzet, mindössze két termék felelt meg az előírásoknak maradéktalanul Az azonosító jelölést 2 minta kivételével valamennyi terméken vagy annak csomagolásán feltüntették, azonban a gyártó és az importőr adatait jellemzően nem tüntették fel. A gyártó adatai csak 2 mintán, míg az importőr adatai 7 terméken szerepelt megfelelően.

A teljes közlemény itt olvashatja el.