Ezek a drónok már a jövőben röpködnek

-

Hivatalosan is elindult az első drónverseny-liga. Játékosok és befektetők is vannak, kérdés, lesznek-e nézők, akiket lenyűgöz a 110-zel száguldó gépek látványa.


Drone Racing League (DRL) néven elindult a magát a jövő sportjának nevező bajnokság az Egyesült Államokban. Az alapítók célja nem nevezhető szerénynek: meggyőződésük szerint a DRL képes lesz a Forma1, a MotoGP és a NASCAR szintjére eljutni, mind a felhasznált technikai fejlettségének, mind a sportág népszerűségének tekintetében.


Ez lesz a DRL


A DRL az, aminek látszik, illetve még annál is izgalmasabb, és adott esetben akár látványosabb is. Az úgynevezett „első személyű nézet” (First Person View, FPV) elven működő verseny során a drónokat irányító versenyzők speciális szemüvegeket viselnek, melyekben azt a képet látják, amit a drónjukra szerelt kamera küld nekik rádiófrekvenciás kapcsolaton át. Kívülről viszont azért lesz nézhető a drónok harca, mert az akár óránkénti 70 mérföldes (mintegy 112 km/órás) sebességgel száguldó drónokon van egy HD kamera is, amely a tévés közvetítéshez szükséges képeket rögzíti a verseny során.

Az biztos, hogy a DRL szervezői nem a tavaly augusztusban rendezett első amerikai nemzeti bajnokságnak nevezett háromnapos verseny tapasztalataira alapozzák optimizmusukat. Az állami vásár nagy rétjén rendezett verseny ugyanis leginkább néhány tucat geek dzsemborija volt.


A közvetítés első pillanataiban azt gondoltam, wow, itt egy új sport születése. A másodikban meg azt, hogy ne már, öcsém, ezt tök béna

– írta a Reddit egyik topikjában a verseny kevés nézőjének egyike. Valószínűsítjük, hogy az első angliai futballmeccs nézői pontosan ugyanezt mondták másfél évszázaddal ezelőtt.

Ugyanis a State Fair lelátóján alig néhányan lézengtek, az internetes közvetítésre pedig a legnézettebb pénteki napon sem kattant rá ezer felhasználónál több. A főszervező, Scot Refsland ettől függetlenül sem volt letörve, ahogy az sem szegte kedvét, hogy a versenyen a sportág számos gyermekbetegségére fény derült, amelyeket muszáj lesz orvosolni a jövőben.


Elment a vétel, leesett a madárka


A legfontosabb, hogy megbízható, stabil rádiókapcsolatra van szükség, hiszen a nemzeti bajnokság számos indulójának versenyét tette tönkre, hogy egyszer csak nem kapott képet a drónjáról, így nem tudta azt irányítani, aminek törés-zúzás lett a vége.


Tisztán látszik, hogy mi volt a baj


Amíg azonban a tavalyi nemzeti bajnokság csak egy alkalmi buli volt, addig a DRL nagyon is komolyan gondolja magát. Versenyzőket szerződtetnek, szabályokat hoznak, és ami a legfontosabb, kiküszöbölik az első versenyen tapasztalt égető problémákat. A HD-ben tolt nonstop közvetítések világában kissé életidegenül hangzik, de – egyelőre legalábbis – nem lesz élő közvetítés. A HD-kamerák által rögzített felvételekből a verseny után vágják össze az adást, így az már gond nélkül nézhető lesz, a drónok pedig nem zuhannak le azért, mert elvesztették a kapcsolatot a földi irányítással.

Az ígéret szerint Ryan Gury, a DRL technikai igazgatója olyan rádióhálózatot fog fejleszteni és kiépíteni, ami kizárja az ilyen hiba lehetőségét, viszont lehetővé teszi, hogy bármilyen pályát kiépítsenek, ne csak körbe-körbe röpködjenek a gépek. „Meggyőződésem, hogy Ryan Guryt egy napon még a drónversenyzés Leonardo da Vincijeként fogják emlegetni” – nyilatkozta a Quartznak a DRL ügyvezető igazgatója, Nick Horbaczewski.


Tudom, hogy bénán hangzik, de néha szinte elsírom magam, amikor látom a felvételeket. Minden képzeletet felülmúl, ahogy legyőzöd a gravitációt. Olyan érzés, mintha szuperhős lennél

– mondja Ryan Gury.

A DRL-ben szereplő drónok egyformák lesznek, azaz nem a versenyzők hozzák a felspécizett műszereket, hanem a szervezők által biztosított azonos versenytechnikát kapja meg mindenki – így csak a versenyző tudása fog dönteni arról, hogy ki a legjobb. A versenyeket zárt térben tartják. Az első futamot a Miami Dolphins NLF-csapatának stadionjában rendezték, a következő pedig egy üresen álló Los Angeles-i bevásárlóközpontban lesz majd. A drónokat különböző színű LED-ekkel szerelik föl, így azok könnyen megkülönböztethetőek és követhetőek lesznek a verseny során. Az épületeket neonfényekkel világítják ki, és szárazjéggel teszik még lenyűgözőbbé a látványt.


Drón, drone racing

Fények, akadályok, izgalom a Dolphin-stadionban rendezett első DLR-versenyen (Fotó: Drone Racing League)


Gury az ESPN honlapjának azt is elmondta, már gondolkozik azon, hogy a versenyt elrepíti a világ különböző pontjaira is: „Nem látom, miért ne rendezhetnénk a futamokat a világ legkülönlegesebb helyszínein? Dzsungelben, barlangokban, a Sydney Operaházban, vagy akár a római Colosseumban. Lenyűgöző lenne.”

A versenyek kvalifikációs futamokkal kezdődnek, melyek után a legjobbak már kieséses rendszerben küzdenek meg egymással. A pilóták jelentkezését a DRL honlapján várják a szervezők.


Drone in Flight

Kihívók

A drónversenyzésben rejlő lehetőségeket ugyancsak jól jelzi, hogy a DRL-nek már most több kihívója is akad. Az említett tavalyi bajnokságot szervező Scot Refsland októberben Hawaiion készül „Drone World” néven egy, a tavalyinál lényegesen komolyabb versenyt rendezni. Az Aerial Sports League pedig New Yorkban vetette meg a lábát. Ők már televíziós show-ban gondolkodnak és különböző geek fesztiválokon (game show-k, képregény fesztiválok) szerveznek bemutatóversenyeket. Pénze viszont egyelőre csak a DLR-nek van.

Az áttöréshez azonban pénz kell, és míg a kaliforniai nemzeti bajnokság abszolút fapados volt, addig a DRL-ben már tőke is van, ugyanis akadnak, akik látnak benne fantáziát. A Miami Dolphins tulajdonosa, Stephen Ross egymillió dollárt fektetett be, január 24-én pedig büszkén jelentette Nick Horbaczewski, hogy egy nagy konzorcium végérvényesen biztosította a DRL jövőjét. Köztük van a számos híres sportolót (Sidney Crosby, Peyton Manning, Derek Jater, David Beckham, Cristiano Ronaldo) képviselő CAA Ventures (Creative Artists Agency), a Lux Capital és a Hearts Ventures – ez utóbbi jelentőségét jócskán növeli, hogy kisebbségi tulajdonosa az ESPN televíziós csatornának, ami a majdani tévés jelenlét szempontjából lehet üdvözítő.

A nyolcmillió dollárra hizlalt kezdőtőke egy részét a Muse nevű brit rockzenekar frontembere, Matt Bellamy adta. A Muse tavaly megjelent legutóbbi stúdióalbumának címe: Drones.


Horbaczewski ennek ellenére sem teljesen nyugodt még az ötlet életképességét illetően. Ha a technikai problémákat ki is lehet küszöbölni, az elég lehangoló, hogy nincsenek nézők a versenyeken. Nem biztos, hogy hosszú távon fent lehet tartani az érdeklődést egy olyan verseny iránt, amelyet csak a tévében, vagy számítógépen lehet nézni. „Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy a Star Warst ígérem az embereknek, miközben csak egy szombat délutáni kerti sütögetést tudok adni” – osztotta meg a kételyeit Horbaczewski a Quartznak.


KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!