Ez volt 2015 legnagyobb slágere

-

Mark Ronson Bruno Mars-szal készített közös slágerét, az Uptown funkot már több mint egymilliárdan nézték meg Youtube-on.


Egyértelműen a tavalyi év dala volt az Uptown funk, még akkor is, ha azt valójában 2014 novemberében adták ki. Mégis a szám 2015 végére 1,76 millió kombinált eladással büszkélkedhetett, míg a második helyen végzett OMI Cheerleadere csupán 1,52 millióval, a harmadik helyre került Hozier Take Me to Church című slágere pedig csak 1,25 millióval.


Adele Hellója a lista hatodik helyére került.

Itt megnézheti a teljes rangsort.