Ez sem lesz problémamentes tanév

-

Az új tanévben több neuralgikus pont is lehet - mondta Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Példaként mondta a szakképzési rendszer átalakítását, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ pénzügyi gondjait, az etikai kódexet, az iskolaközpontok létrehozását, valamint a kilenc évfolyamos iskola bevezetésének tervét.


Galló Istvánné szerint kérdéses, az új tanév „boldog” lesz-e. A kormányzati kommunikáció szerint minden készen áll, de ez szerintük nem egészen van így.


A szakképzés átalakítása komoly problémákat vet fel, az intézmények július 1-től ugyan átkerültek a szakképzési centrumokhoz, de a végrehajtási rendeletet és az szmsz-t most egyeztetik. A jogszabályok tehát a zavartalan működéshez nem állnak rendelkezésre. Azt sem tudni, hogy az intézmények a Klik költségvetéséből mennyi pénzt vittek át, nem tudni, mennyi maradt, a Klik által fenntartott intézmények hogyan működnek majd. A szakképzés átalakítására ez a megoldás nem megfelelő - mondta Gallóné. Pénteken egyébként a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke a VS-nek azt mondta, a tanárok lendülete kitart, tehát a fenntartóváltás ellenére elindul a tanév normálisan, a problémák szerinte szeptember végén, október elején látszanak majd.

Galló Istvánné szerint az iskolaközpontok létrehozásának terve és a kilenc évfolyamos iskola bevezetése felvetheti, hogy nem csak az intézményi szerkezethez nyúlnak hozzá, hanem radikális intézménybezárások is elindulhatnak. A Klik elnöke korábban arról beszélt, ma 1,3 millió férőhely van, de csak 750 ezer tanuló.

A szakszervezeti vezető beszélt arról is, hogy a pedagógus etikai kódex miatt már tavasszal az Alkotmánybírósághoz fordultak. Az alaptörvény szerint ugyanis magatartási és viselkedési formákat csak jogszabályban lehet kihirdetni, és a jogszabályalkotók körében a Nemzeti Pedagógus Kar nem szerepel. Az etikai kódex tervezete azóta megjelent, azt élesen bírálta több szakszervezet.

Galló Istvánné arról is beszélt, a kilenc évfolyamos iskolát akkor támogatják, ha többlet tanítási időt biztosít, és a változtatás nem érintheti a középiskolák évfolyamainak számát. Ők az alsó tagozatot tolnák ki egy évvel. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyeztetett a kérdésről, ott számos variáció felmerült, hova tegyék be a plusz évet, és milyen legyen a két tagozat elosztása. A PSZ szerint is csökkenteni kell a tananyagot - ezt korábban Czunyiné Bertalan Judit államtitkár is említette.

A mindennapos testnevelés most már mind a 12 évfolyamon működik, de a feltételei továbbra sem adottak.

Pozitívum, hogy a bérek ha minimálisan is, de nőnek, átlagosan 6-10 ezer forint többlettel számolhatnak a pedagógusok az életpálya alapján. Szeptember 15-ével 25 ezer forintos béren kívüli juttatást kapnak a Kliknél dolgozó, oktatás-segítő technikai alkalmazottak. Jelezte: Pedagógus I-be sorolják az oktató-nevelő munkát segítő, pedagógus végzettségűeket. Súlyos probléma azonban, hogy a pedagógus végzettség mellett más felsőfokú végzettséget nem ismernek el.