Ez nem arról szól, hogy Béla bácsi ki tudja sminkelni magát nőnek

Fotó: Fürjes Viktória

-

Tyúkudvarban pávának lenni nem olyan nehéz – mondja Novák Angéla, a hazai transzvesztita műsorok egyetlen női előadója. Megtudtuk tőle, hogy a playbackre is születni kell, hogy Madonna túl férfias, és hogy akkor pezseg jól a show, ha heterók is vannak a közönségben. Mesélt arról is, hogy miért érzi magát nagyobb biztonságban, ha mindenki tudja róla, hogy nemet változtatott.


Angélával a huszadik Pride alkalmából készült fotókiállítás kapcsán találkoztunk; Fürjes Viktória Az éjszaka királynői című portrésorozatának ő az egyik dívája. Angéla a képeken koronázott királynőként, vagy éppen a baldachinos ágya mellett pávatollas kombinéban pózol, a homályos hátteret vadul nőies lakásának részletei adják, cseresznye, vanília és pézsmaillatot képzelünk hozzá.

Nem véletlen, hogy a fotós a nőiességet hangsúlyozza a képein ahelyett, hogy a hazai transzvesztita show-műsorok legnagyobbjait kockás ingben, mackó nadrágban, munkába rohanó civilként mutatná be. Fürjes Viktória megadta alanyainak a lehetőséget, hogy úgy láttassák magukat a portrékon, ahogy azt a színpadon a Capella vagy az AlterEgo közönsége előtt szokták.

Azt mondja, hogy nem az az izgalmas ezekben az emberekben, hogy miként válnak férfiakból nőkké, hanem a színvonalas műsor, és az üzenet, amit közvetítenek:

„Az Éjszaka Királynői bátrak. Bátrak, mert nappal és éjjel is önazonosak. Bátrak, mert megmutatják belsőjük minden szegletét azért, hogy szórakoztassanak, és mi önfeledten mulathassunk. De egy ilyen előadás nem csak ennyiről szól, hiszen olyan plusz üzenettel is távozhatunk tőlük, ami újra emlékeztet minket önmagunk felvállalásra és mások elfogadására” – mondja a fotóművész, és ezzel meg is adja nekünk a csapásirányt: Angélát az önelfogadásról, az illúzióteremtésről és a transzvesztita show-k lelkéről, a play backről kérdeztük.


Miért kezdett el érdekelni a transzvesztita show-k világa?


Tizenhét éves korom óta vagyok színpadon, de nem énekesnőként, hanem táncoslányként kezdtem a pályafutásomat, gogóztam diszkókban. Semmi közöm nem volt a meleg világhoz, a transzvesztita show-khoz. Egyszer azonban két másik táncossal együtt meghívtak bennünket egy melegbár első éves születésnapi partijára fellépni. A meghívók akkor még nem tudták, hogy én valamilyen szinten érintett vagyok a témában, hogy transzszexuális vagyok. Nekem viszont nagyon megtetszett az a világ, hiszen kisfiúk női ruhában ugrabugráltak a színpadon, és nekem is minden vágyam az volt, hogy egyszer hús-vér nő lehessek. Világossá vált, hogy egy ilyen helyen az én személyemnek is lehet létjogosultsága.
Így kezdtem el egy vagy két évvel később melegbárokban fellépni. Legalább tíz évig a Capellának voltam a háziasszonya és az arca, de közben párhuzamosan gogóztam is, amivel jártam fellépni Ausztriába és Olaszországba.


Az éjszaka királynői


2002-ben operáltak, te már testileg-lelkileg nőként álltál fel a transzvesztita előadók mellé a színpadra. Nem néztek vagy nézni ki emiatt, hogy neked különösebb átváltozásra nincs is szükséged a fellépés előtt?

A műtétem után ezt gyakran kérdezték tőlem. Hogy kerülök én ide, egy ilyen show-ba, ha teljesen hétköznapi nőként is élhetném az életem? Erre azt szoktam válaszolni, hogy a múltam predesztinál arra, hogy ennek a közösségnek a tagja legyek. A tény, hogy én valaha transzszexuális voltam, mindenképpen érdekesség a nézők számára, és mindenképpen izgalmas a színpadon.

Abban az időben, amikor elkezdtem, én voltam a legfiatalabb a transzvesztita az előadók között, 19-20 éves lehettem. Kuriózumként kezeltek a többiek, hogy milyen szép vagyok hozzájuk képest a színpadon. De mindig azt mondom, hogy tyúkudvarban pávának lenni nem olyan nehéz.


Milyen trendek jellemzik a transzvesztita show-kat mostanában?

Húsz éve vagyok a szakmában, és radikális változásokat tapasztalok. Amikor én elkezdtem, akkor az a hőskorszak volt. A Rocky Horror Picture Show hangulatát képzeld el. Pont olyan elrajzolt, karikírozott transzvesztiták voltak itthon is. A karakterek, a számok, amiket csináltak, az egész inkább csinn-bumm cirkusz jellegű volt. Én már egy másik vonalat képviseltem, kevés sminkkel dolgoztam, jóval nőiesebb volt a megjelenésem, finomabb, légiesebb volt, mint a többieké. Ez akkor nagyon újnak számított, utánam jöttek is olyan emberek, akik már ezt a stílust próbálták követni.

Aztán pár évvel ezelőtt megint egy jelentősebb változás következett be a RuPaul’s Drag Race-nek köszönhetően. RuPaul egy nagyon fontos transzvesztita előadó Amerikában. Egy két méter magas fekete férfi, aki ha nőnek öltözik, olyan, mint egy szupermodell. Elképesztő genetikája van, és mindemellett nagyszerű talk show-kat, klipeket készített. Pár évvel ezelőtt csinált egy amolyan alternatív X-Faktort is, amiben transzvesztitákat versenyeztet. Itt azért mind sminkben, mind mozgásban és előadásban professzionális emberek tűnnek fel, sokszor a saját hangjukon énekelnek, tehát van valami produktum is mögöttük azon túl, hogy Béla bácsi ki tudja sminkelni magát nőnek. Azt gondolom, hogy ez megint egy új irány ebben a műfajban.

Itthon ez a „szupermodell-profizmus” nem igazán van jelen.

Ez még azért nem szűrődött be nagyon Magyarországra, mert itt nagyon pici a piac. Itt kevés hely van, ahol fel lehet lépni, kevés ember van, aki erre az előadó-művészetre teljes hivatásként tekint, kevés embernek vannak annyira erőteljes ambíciói, mint az USA-ban. Nyilván egy földrésznyi országból kiválogatni tíz lenyűgözően tehetséges, csodálatos külsejű, attraktív fiút, aki remekül tud tűsarkúban ugrabugrálni, nem olyan nehéz. Itthon nehezebb lenne szemezgetni.



Abban, hogy éppen milyen zenét szeret hallani a közönség, vannak változások?

Az, hogy ki milyen zenét választ, inkább a karakterektől függ, a divat ebbe kevésbé szól bele. Vannak olyan transzvesztiták, akik inkább komikus, vicces dolgokat csinálnak, és vannak, akik meg inkább elvontabb dolgokat. Én meg a revüs műsorokat szeretem, legyen minden nagyon csillogó-villogó, mint a Moulin Rouge-ban. Ha én újraszületnék, akkor a Moulin Rouge-ban szeretnék showgirl lenni, hogy ott csillogós melltartóban, csillogós bugyiban, tollakkal magamon, lenyűgözően vonulhassak.

Persze vannak örökzöld slágerek, amiket mindig el lehet sütni, és a ma éppen divatos számokat is fel lehet használni, de ezek között azért gyakran vannak olyanok, amikbe simán belebukhatsz.


Te buktál már meg valamivel?

Igen, van olyan zene, amit hiába viszel fel a színpadra, egyszerűen nem születik meg, és az emberek megunják. Én jó pár évvel ezelőtt két Jennifer Lopez-számmal voltam így. Azt hittem, jó lesz, de valójában senkit nem érdekelt. Az a két szám egyszerűen nem működött, vagy hiányzott még valami plusz az előadásból.

Gondolok itt arra, hogy Beyoncé is csak akkor Beyoncé, ha meg van világítva, jó a hangosítás, és fújja a haját a szél. Ha ez mind nincs, akkor ő sem Beyoncé, csak egy fekete néni, aki kínlódik a színpadon. Ugyanez elmondható a mi show-inkra is, pláne, ha playbackről van szó: a legfontosabb, hogy szóljon elég hangerővel. Ha nem elég hangos a dal, akkor még én sem hiszem el magamról, hogy én éneklem. Aztán az is buktató tényező lehet, ha az illető nem hasonlít az előadóra, vagy nem passzol a karaktere a dalhoz, ekkor nem fogom elhinni, hogy ő énekel.


Kyle Minogue-nak szoktak néha látni az emberek.

Tényleg szükséges, hogy úgy is nézz ki, mint akinek a dalát énekled?

Az is egy külön műfaj, de már egy kicsit kihalófélben van. Páran nagyon jól élnek belőle, de ez most már olyan minőségben zajlik 2015-ben, hogy nem elég, hogy hasonlítok valakire, hanem minimum Madonnává, Cherré kell műttetnem magam. Nekem sosem volt igazán kitalált karakterem. Mindig akartam magamnak valakit, de soha nem találtam egy olyan embert, akire hasonlítok eléggé annyira, hogy az embereknek leessen az álluk. Kyle Minogue-nak szoktak néha látni az emberek.

Madonnát is sokszor csináltam, holott én Madonnára külsőleg egyáltalán nem hasonlítok, csak az energiáink hasonlóak. Ő is oroszlán, én is oroszlán vagyok, nagyjából tudom azt az energiát nyomni, mint ő, de Madonna rengeteg férfienergiát szabadít fel, és nehéz ezzel lépést tartani.

Madonna és a férfienergia?

Madonnában nagyon sok van, te nem így látod? A közönségesség például férfienergia. Akkor már én inkább Kyle vagyok, mint Madonna, mert Kyle inkább finom és légies, Madonna meg mutogatja, rázza magát, és lesmárol mindenkit.


Novák Angéla


Mi az a dal, ami nagyon üt a színpadon, és playbackkel is megállja a helyét?

Ez nem a dalon, hanem az előadón múlik. És ez igaz arra az előadóra is, aki saját magát playbackeli. Alkat kérdése az egész. Aki képes saját magát letátogni, az bárki mást is képes, de van, aki képtelen erre. Azok az emberek, akik kizárólag élő műsort adtak elő világ életükben, általában elég rosszul playbackelnek. Nagyon érdekes például, ha régi fellépésekről nézel felvételeket. Akkoriban még nem volt mobil meg internet, hogy akárhol, akárhányszor, jó minőségben visszahallgathass egy zenét. Cserháti Zsuzsa néni például csodálatosan nem tudta magát playbackelni. Tátog, és közben meg megy a hangja valahol máshol az éterben.

Hányan vagytok, akik nem playbackeltek?

Az, hogy hol éneklünk élőben és hol nem, attól függ, hogy milyen a hangtechnika. Sokkal kínosabb rosszul szólni, mint playbackelni, mert akkor az nem illúziókeltő. De amúgy kevesen vagyunk, talán a Dömper és Tequila szoktak még a saját hangjukon előadni.

De ez külföldön megint más. Kint a transzvesztita show-ban is élő zene van. A hamburgi Pulverfass nevű klub egy nagyon nagy és komoly hely, heti hét nap három órás show-műsorokat adnak le, és a fellépők nagy többsége élőben énekel. Mondjuk jellemzően bácsi hangon. Kiállnak szép néninek öltözve, és dörmögnek. Csupán egy-kettő van, aki tud illúziókeltő hangon énekelni, akik kontratenorok, de azért nem ez a jellemző.


Akkor pezseg jól a show, ha vegyes a közönség

Külföldön hol dolgoznál?

Las Vegasban megnézném magam, de alapvetően itthon szeretnék elégedett és boldog lenni. Pulverfassban voltam egyszer castingon, és Londonban is. Utóbbi városban azért nem volt esélyem, mert ott jellemzően standupolnak a transzvesztiták. Lehet, hogy egyszer-egyszer valaki eltátog egy számot, de előtte negyed órán keresztül löki a poénokat. A londoni transzvesztita ráadásul alapvetően csúnya. Ő a mell nélküli, magas sarkút hordó, bajszos férfi. A londoniak inkább a perverz vonalat nyomják. Ellentétben a németekkel, akik viszont törekednek a maximális nőiességre.

Mit tapasztalsz, hogyan változik a show-műsorok közönségének összetétele?

Napról napra változik. Külföldön kultúrája van a transzvesztita show-knak, a heterók is rendszeresen járnak az előadásokra. Itthon meg azok kerülnek az ilyen show-k közelébe, akik érdekeltek benne, tehát elsősorban a melegek, vagy a melegek ismerősei. De azért hozzátenném, hogy a 2000-es években a Capella nevű hely például egy nagyon vegyes hely volt, 50 százalékban voltak heterók a közönségben. Én azt szerettem a leginkább, mert annak van kémiája, akkor pezseg jól a show, ha vegyes a közönség.

Értek-e atrocitások azért, mert nemet változtattál?

Nincsenek különösebben negatív tapasztalataim, mert én ezt az elejétől fogva vállalom. Azt gondolom, hogy az igazság meg az őszinteség egy elég erős energia, sokkal erősebb, mint valakinek a nem tudása, vagy féleleme az ismeretlentől. Azokat érik szerintem atrocitások, akik titkolóznak, és nem merik vállalni. Nekem sokkal kényelmesebb, hogy ha rólam mindenki tudja, nagyobb biztonságban érzem magam ilyenkor, mint amikor egy olyan közegben vagyok, ahol nem ismernek, és mondjuk, fel sem merül az emberekben, hogy milyen az identitásom. Ilyenkor, ha kiderül, akkor az sokkolóan tud hatni rájuk.


Novák Angéla, transzvesztita show


Szerinted ma itthon mit tudnak az emberek a transzszexuálisakról?

Semmit gyakorlatilag. Általában összemossák a transzvesztitizmussal, a homoszexualitással. „Mások, buzik, oszt kész”. Hogy ezen belül mi van, az már nem érdekli őket.

Bizonyos emberek szemében sosem leszek nő, bármit csinálok is magammal. Nekem egy XY kromoszómám van, és a többi nem számít nekik, az sem, hogy én lelkileg nőnek érzem magam.

Mit gondolsz a transzgender szótárakról, arról, hogy az LMBTQ betűszó gyakorlatilag bármeddig folytatható lenne, mert már minden identitásnak külön neve van? Nem ijeszti-e ez el azokat, akik alapvetően nem jártasak a meleg szubkultúrákban?

Erre szoktam azt mondani, hogy van, akit a tudás gyönyörködtet, valakit meg elrettent, és boldogak a lelki szegények. De azért, mert nem tud róla, attól az még van. Igen, nekem is bonyolult a sokfajta elnevezés, és azt is értem, hogy ez egy laikus közegnek sok lehet.

Azt hiszem egyébként, hogy mondjuk Caitlyn Jenner sem könnyíti meg a laikusok dolgát, mert csodálatos, hogy Amerika ennyire tapsol neki, de azért egy nem ebben a világban mozgó családanyának, családapának Kükürüttyömhattyánban azt mondani, hogy a 60 éves, nyolcgyerekes családapa átoperáltatja magát, és holnaptól, az utolsó néhány évét nőként éli le, meredek. Érthető, hogy Erzsi néni csak ül a kanapén, és forgatja a szemét.