Ez Európa? Akkor inkább visszamegyek a terrorba

Fotó: picture alliance / ROBERT SCHLESINGER

-

Inkább a gyors vég, mint a menekültszálláson egy életen át tengődni, mondja egy iraki menekült, és véleményével nincs egyedül. Az ügyintézés túl lassú, nem azt az életet kapták, amire vártak, a családjuk is hiányzik nekik, sorolják a menedékkérők az okokat, ami miatt egyre többen hazautaznak. Oda, ahonnan nemrég elmenekültek.


„Nem tudok a családom nélkül élni” – mondja a szíriai Mohammad a müncheni befogadóállomás udvarán. Unokatestvérével, Jasszerrel együtt érkeztek Németországba, de már mindketten azt remélik, hogy minél előbb el tudják hagyni Münchent, hogy hazautazhassanak, újra együtt lehessenek szeretteikkel.

Azt hitték, minden gyorsabban megy majd: munkához, lakáshoz jutnak, és rövidesen a családjukat is követhetik őket. Ehhez képest már három hónapja várakoznak; menekültkérelmükkel pedig még el sem kezdett foglalkozni a német menekültügyi hivatal a sok feltorlódott eset miatt – írta riportjában a Süddeutsche Zeitung.

Mohammadra közben Libanonban vár felesége, akiről azóta kiderült, másodszor is gyereket vár. És érkezik a gyermek Jasszeréknél is, akik ráadásul hiába próbálkoztak előtte öt éven keresztül. Jasszer azt gondolta, Németországban majd ezen is segíteni tudnak. Aztán minden máshogy alakult, ő már Bajorországban volt, amikor megkapta felesége üzenetét, hogy mégis sikerült teherbe esnie.


Miért jobb a polgárháború?

Nem ők az egyetlenek, akik inkább visszatérnének a háború sújtotta Közel-Keletre. Hogy miért, erre még Sylvia Glaser, a visszatérni kívánó menekülteknek segítő információs központ, a Coming Home munkatársa sem tud pontosan válaszolni, még ha minden egyes alkalommal meg is kérdezi tőlük. „Az esetek 80 százalékában családi okokat jelölnek meg. Például az apa meghalt, az anya pedig nagyon beteg.”

Egyeseknek a visszatérés olyan sürgős, hogy meg se várják azt a két hetet, ami Glasernek és kollégáinak a szabályok szerint ahhoz kell, hogy a pénzügyi eszközöket előteremtsék. Ők saját felelősségükre indulnak útnak.

Legtöbbször olyan koszovóiak és albánok fordulnak hozzájuk, akik nem maradhatnak az országban. Az utóbbi időben azonban egyre több a szír, iraki és afgán, vagyis a háborús menekült, akiknek meglenne a lehetőségük arra, hogy megkapják a menekültstátuszt. Hogy tényleg családi okok miatt fordulnának vissza, vagy inkább azért, mert valójában nem érzik jól magukat, Glaser nem tudná biztosan megmondani.

Sokszor a hamis remények, túl optimista várakozások is fontos szerepet játszanak a döntésben. Sokan nem készültek fel arra, hogy itt minden sokáig tart majd. Ezt ráadásul főleg akkor gond, ha a családjuk továbbra is otthon próbálja átvészelni a háborút.

Főleg a fiatalok azok, akik nem tudnak megbirkózni a magánnyal és a nyomással, hogy új életet kellene teremteniük a semmiből. Hiányoznak nekik a megszokott kapcsolatok és a családi egység – mondta Glaser.

Egy Mohammad és Jasszer menekültszállásán dolgozó szociális munkás, Krisja Popov szerint is legtöbbször a család húzza vissza hazájukba a menekülteket, valamint sokszor az az érzés is, hogy nem találják a helyüket Németországban. De természetesen csak az akar visszamenni, aki vissza is tud. Jasszer és Mohammad szíriaiként ebből a szempontból inkább kivétel.


A szíriaiak sokszor mutatják nekem a képeket a porig rombolt házaikról. Hová akarnak ők visszamenni?

A hazatérés német szimbóluma, a Tegel

Többségében fiatal férfiak várakoznak a berlini Tegel repülőtéren. Sokan közülük az észak-iraki kurd területekről származnak, elvétve tudnak csak angolul vagy németül. A heti egyszer induló közvetlen járattal Erbilbe vagy Bagdadba utaznak, 290-360 euróért fejenként.

Vannak, akik az ékszereiket adták el a utazási iroda melletti ékszerboltban, hogy fedezni tudják a költségeiket. „70 centem maradt még” – mondta egy iraki az rbb-online-nak, miközben kiforgatta a pénztárcáját –, „de itt tovább nem tudok élni. Csak haza akarok érni a családomhoz”.

Az egyik hazatérő arról beszélt, egy cseh határhoz közeli kis faluban kellett élnie, ahol nem volt neki jó, nem tudott mit csinálni, barátja nem volt, nem lebegett egy sikeres élet lehetősége a szeme előtt. És a helyiek sem kedvelték őket.

Egy másik iraki férfi, Haval Aram és családja három hónapot töltött a karlsruhei befogadóállomáson. Azért döntöttek a hazaút mellett, mert magánéletük és munkalehetőségük sem volt, valamint az egészségügyi ellátást is elégtelennek érezték.

Ez utóbbit azért is emelte ki, mert a fiának vérbetegsége van, amit kezelni kellene, ennek ellenére mindig csak ígérgettek nekik, de semmilyen segítséget nem kaptak. Most száz társukkal utaztak vissza a bizonytalan jövőbe. Az újrakezdés komoly kihívás lesz nekik Irakban, mert ahhoz, hogy németországi útjukhoz mindenüket eladták. „Nincs semmim, mindent elölről kell kezdenem, megpróbálok majd festő-mázolóként elhelyezkedni.”


A Welt elkísért egy csoportot Erbilbe. Beszámolójuk szerint legtöbben vegyes érzelmekkel érkeztek. A mérleg egyik serpenyőjében ott van a visszatérés öröme, a másikban a bizonytalanság. A pénzügyi és szakmai nehézségek mellett pedig szinte bárhol számítani lehet egy terrortámadásra.

A terrorveszélyre Aram szárazon csak annyit mondott,



inkább a gyors vég, mint ott, a menekültszálláson egy életen át tengődni.


Mégis hányan térnének haza?

Hogy pontosan mennyien térnek haza, nehéz megmondani, mert adat csak azokról van, akik igénybe vették a kormányzat hivatalos hazatelepítési programjának segítségét. Hivatalosan így 2015-ben csak 724 iraki, 309 afgán és 13 szíriairól tudni. A német külügyminisztérium legutóbbi közlése szerint ugyanakkor az iraki képviselet csak október és december között 1250 útlevelet adott ki a visszatérőknek.


riedlingen; németország; menekültszállás; horogkereszt

Szélsőjobboldali üzenet a németországi menekülteknek


A tizenhárom szíriai visszatérőről szóló adat még kevésbé tűnik valósnak. Már csak azért is, mert a két ország között nincsen közvetlen repülőjárat, így sokan nem is haza, hanem a Szíriával szomszédos országok egyikébe akarnak eljutni, amiben gyakran nem tudnak segíteni a németek a visszatérési programokkal. Jasszer és Mohammad sem Szíriába, hanem Libanonba szeretne utazni, ott van a családjuk is. Egy jegy oda 200-300 euró, ami túl drága nekik, pedig azonnal indulnának.

Vízum vagy tartózkodási engedély hiányában nem valószínű, hogy a továbbálló migránsok beavatják terveikbe a hivatalnokokat, a Szíriába visszatérésről viszont már többen érdeklődnek náluk – mondta Sylvia Glaser –, aki szerint csak a Coming Home-nál nagyjából heti 10 szír jelentkezik ilyen ügyben.

Persze, ha ezeket az adatokat összehasonlítjuk a decemberben Németországba érkezők számával, ez még mindig elenyésző, egy hónap alatt ugyanis mintegy 25 500 szír és több mint 4 ezer iraki és afgán érkezett az országba.


Tekintettel a menekültek számáról szóló vitára azt gondolhatnánk, a kormány minden olyan embernek örül, aki önként elhagyja Németországot. Erre a erősít rá Thomas de Maizière német szövetségi belügyminiszter két héttel ezelőtti kijelentése is, miszerint a kormányzat az elmúlt hetekben sürgette a származási országokat, hogy a visszatérni szándékozóknak állítsák ki az útleveleiket. Majd hozzátette azt is, hogy az különböző államoknak nyújtott német fejlesztési támogatásokat függővé kell tenni attól, hogy a kormányzatok készek-e átvenni azokat, akiknek nincsen maradásuk Németországban.

A két szír unokatestvér pedig várakozik. Krisja Popov, a nekik segítő szociális munkás elmondása szerint az útlevelüket elvették a rendőrök, amikor Passaunál beléptek az országba. Ezeket elvileg továbbították a menekültszállásra, gyakorlatilag viszont eltűntek. Az egyik a menekültügyi hivatalnál, a másiké pedig a müncheni kormányzatnál kötött ki valahogy, ám előbbinél senki sem veszi el Popovnak a telefont, Münchenben pedig állítólag nem találják az útlevelet.

Így hetekbe, hónapokba telhet, míg elindulhatnak haza, a gyerekük születéséről is lemaradhatnak.


Nem csak Németországban csalódtak

Svédországot és Finnországot is egyre többen szeretnék elhagyni. Utóbbiban 20 500 iraki menekült kért menedékjogot, ebből mindössze 3700-ét bírálták el, 2600 esetben pedig megszüntették az eljárást, mert eltűnt a kérelmező, vagy mert visszavonta a kérvényét.


Azt mondták nekünk, hogy családi problémák a hazájukba kényszerítik őket, ezért visszamennek. Vannak olyanok is, akik a finn légkört ellenségesnek találták, és olyanok is, akik a sötét ősz és a hideg tél miatt nem maradnak

iraki menekültek Berlinben, repülőtér, Tegel Airport


mondta Juha Simila, a Finn Bevándorlási Hivatal menekültügyi osztályának vezetője. Simila arról is beszélt, hogy a menedékkérő kiábrándultságát a kérelmük feldolgozási ideje is fokozta, ami jócskán meghosszabbodott, mivel a menekültek száma a 2014-es 3650-ről 32500-ra nőtt. Ám hogy a visszatérni szándékozók is egyre többen vannak, azt az is mutatja, hogy Finnország nemrégiben megállapodott az iraki kormánnyal, hogy mindkét ország segíteni fogja a minél gyorsabb hazaútjukat.

„Nem tudom, mi fog velem történni Irakban, de ha itt maradok, mentálisan meg fogok halni” – mondta az egyik visszatérő egy finn lapnak.

A 25 éves Faisal Uday Faisal pedig a Washington Postnak mesélt arról, hogy gyerekkora óta az volt az álma, hogy Európában éljen. „Csodás életet, biztonságos életet képzeltem el, lakással és fizetéssel.” Ezért szeptemberben otthagyta takarítói és teafőzői állását a bagdadi oktatási minisztériumban, majd Svédországba emigrált, de csalódott az egészben.


Unalmas volt ott az élet. Az ételük olyan, hogy még egy macska sem enné meg.

Faisal gazdasági okokból hagyta el a hazáját, ezért kitalált egy sztorit, hogy fegyveresek fenyegették őt Irakban, két hónap után viszont már azért könyörgött apjának – aki már 8 ezer dollárt költött fia európai útjára –, hogy küldjön neki több pénzt, hogy hazamehessen.

„A probléma az, hogy az Európa és Amerika szavak elvarázsolják a fiatalokat. Még akkor is, ha tudják, mi valójában az igazság” – mondta az apa, akinek fiatalabbik fia is visszatért Irakba, miután feltartóztatták Törökországban, de újra el akar indulni.


szlovénia; horvátország; menekülthelyzet; menekültkrízis; európa; menekültek


Több ezer olyan iraki van, aki visszajött, és több ezer olyan is, aki még csak vissza akar jönni – mondja Sattar Nowruz, az iraki Migrációs és Vándorlási Minisztérium szóvivője. Az iraki nagykövetségek Európában tülekednek azért, hogy megszerezzék a visszatérni vágyóknak az utazási okmányait.


Inkább a veszély, mint a tétlenség

Sokan az Iszlám Állam által terrorizált területekre térnek vissza, mint például a jazidi kisebbséghez tartozó 42 éves Ibrahim Abdullah is. 11 ezer dollárt költött a németországi útjára és négy hónapot várt a menedékkérelmének elbírálására, majd visszautazott októberben az észak-iraki táborába.

Abdullah azért is döntött a visszatérés mellett, mert terveivel ellentétben feleségét és 16 éves gyerekét végül nem tudta maga után hozatni Európába.


Mindig is a családommal együtt éltem. Sose voltam távol tőlük. Azt mondták, maradjak, de nem voltam rá képes.