Ez a nyár figyelmeztetés volt - forróság, özönvíz és szárazság

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

-

Az idei nyár ízelítőt adott abból, amire az éghajlati változások miatt a jövőben számíthatunk - mondták az Országos Meteorológiai Szolgálat szakemberei.


A most véget ért nyár az 1901 óta rögzített adatsorban a harmadik legmelegebb volt, a forró, aszályos időszakokat pedig „heves események” zárták le, amik felhőszakadásokkal, helyenként jégesővel és erős szelekkel jártak - összegezték a szakemberek.


Idén nyáron öt hőhullámos időszak volt, ebből a júniusi és az augusztus végi másodfokú hőségriasztást eredményezett, a további három pedig indokolttá tette a legkomolyabb, harmadfokú riasztást. Az első hőhullám már júniusban megérkezett: június 11-15. között a napi középhőmérséklet meghaladta a 25 Celsius-fokot, majd a július 4-8., július 17-24. és augusztus 7-17. időszakokban a 27 fokot is tartósan átlépte a napi középhőmérséklet. Ezt követően a nyár egy újabb meleg periódussal zárult, augusztus 27-től a napi középhőmérséklet ismét 25 fok fölött alakult.

A komoly hőhullámos napok - amikor a napi középhőmérséklet tartósan, legalább három napig meghaladja a 27 fokot - száma több mint három hetet tett ki: 23 ilyen nap volt az idén, ennél csupán 2012-ben volt eggyel több - derül ki az összegzésből. Országos átlagban 41 hőségnapot - amikor a napi maximum legalább 30 fok - regisztrált a meteorológiai szolgálat, ez 19 nappal haladja meg az 1981-2010-es normál értéket. Ezen felül az említett időszak alapján szokásosnak nevezhető két forró - amikor a napi maximum 35 fok, vagy annál magasabb - nappal szemben idén országosan 13 ilyen nap volt.

A legmagasabb hőmérsékletet ezen a nyáron augusztus 12-én Budakalászon mérték, ahol 39,6 fokig melegedett a levegő. A nyár legalacsonyabb hőmérsékletét július 11-én, Zabaron rögzítették: 3,1 fokig hűlt le a levegő.

A meteorológiai szolgálat kitért arra is, hogy a budapesti, leghosszabb hőhullám 1992 nyarához köthető, ekkor 11 egymást követő nap felelt meg a legmagasabb fokozatú hőségriasztás kritériumának. Az idei leghosszabb hőségriasztás megközelítette ezt, 10 napos volt, augusztusban. Az állóvizek hőmérséklete is szokatlanul magas volt a hosszan tartó hőség miatt: augusztus 10-én Siófoknál 29 fokos volt a Balaton.

Mindemellett ezen a nyáron Budapesten rekordszámú trópusi éjszakát is át kellett vészelni. A fővárosban összesen majdnem egy hónapot tett ki azon éjszakák száma, amikor a levegő nem hűlt 20 fok alá. A budapesti éghajlati idősorban ez a legmagasabb érték 1901-óta.


A jelenlegi adatok szerint összességében a nyári középhőmérséklet 22,1 fok volt, 2 fokkal magasabb a szokásosnál. Különösen magasak voltak a napi maximumok, 2,6 fokkal haladták meg országos átlagban az 1981-2010-es időszak méréseit. 

1901 óta ez volt a 26. legszárazabb nyár - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Országos átlagban 136,3 milliméter volt az évszakos csapadékösszeg, ami kevesebb, mint a szokásos 70 százaléka. Ugyanakkor előfordult az is, hogy helyenként alig egy óra alatt több mint egyhavi mennyiség esett. A július 8-án érkező markáns hidegfront miatt a Fejér megyei Fehérvárcsurgón 30 perc alatt csaknem 40 milliméter eső hullott. Akkor volt a legerősebb széllökés is, Aszódon, 130,7 kilométer/órás. Az augusztusi forróságot 17-én, több helyen felhőszakadással, özönvízszerű esővel járó zivatarok zárták. Budapesten a rendkívüli csapadék óriási károkat okozott. Tiszaörvény közelében még ennél is több eső esett, 120,5 milliméter.

Kitértek továbbá arra is, hogy a Középtávú Időjárás-előrejelzések Európai Központja által kiadott előrejelzések szerint az ősz az átlagosnál melegebb lesz, szeptember és október kissé szárazabb, a november átlagosan csapadékos. Ebben az időszakban a hirtelen felhőszakadások - mint amiket a nyár során tapasztalni lehetett - nagyon ritkák, inkább kezelhető esőzések a jellemzőbbek.

A havi középhőmérséklet szeptemberben 15-16, novemberben 4 fok körül alakul. Az Országos Meteorológiai Szolgálat ugyanakkor megjegyezte: még akkor is, ha az átlagosnál melegebb ősz várható az előrejelzés szerint, ebbe az évszak végén bármi eshet.