Ez a legjobb dolog, amit most nézhetsz

Forrás: Friss Hús

-

Az egyik legszuperebb filmfesztivál Magyarországon immár harmadik éve a Friss Hús, ahol fiatal rendezők kiváló rövidfilmjeit lehet megnézni. Idén 33 magyar film került a programba. Mi végignéztük őket, és kiválogattuk a kedvenceinket, amelyeket jó szívvel ajánlunk mindenkinek. Vannak itt nőiességükkel ismerkedő kamaszlányok, horror Haumann Péterrel, saját magával csókolózó Trokán Nóra, és az emberek közé óvatlanul kieresztett politikus kalandjait is megismerhetjük.


Fasírt

Az Örkény István egyperces, pontosabban kétsoros novellája által ihletett (ne olvassuk el!), illetve aköré egy kis történetet gyúró, Hartung Attila által rendezett Fasírt a fesztiválválogatás egyik legkompaktabb kisfilmje. Apróság ugyan, de már az is üdítő, hogy tudatosan használja a főcímet, annak ritmusát, tempóját, ezzel pedig eléri, hogy tétje lesz, amikor kiírják jó nagy, piros betűkkel, hogy FASÍRT.



A fasírt mellett egy hetvenes, gyerektelen házaspár (a nemrég elhunyt Margitai Ági és Haumann Péter) és egy biztosítási ügynök (Újvári Zoltán) szerepel, gyors bevágások egy mészárszékről, összegyúrt tojásról, lisztről, húsról – többet nem is árulnék el a történetről azon túl, hogy Margitai és Haumann pár perces jelenlétében annyi elfojtás és feszültség van, ami egy nagyjátékfilmre is elég lenne. Tán, ha nem kézzel nyúlnál bele abba az uborkás üvegbe, kevesebb lé jönne ki, tán. Nem volt fűrészelés ennyire fájdalmas a Sekély sírhant óta. (PK)


Hetvenes

Az idei válogatás egyik legerősebb darabja Dombrovszky Linda áldokumentumfilmje, amely pont olyan, mintha a Balatonfelvidéken játszódna napjainkban, de közben egy hátborzongató disztópia arról, hogy Magyarországon hoznak egy törvényt, melynek értelmében a 70. életévüket betöltő, a társadalom számára feleslegessé váló embereket a születésnapi ünnepségükről egyenesen az Álomgyárba szállítják, ahol néhány nap kellemes wellnessezés után méreginjekcióval elaltatják őket. Tévéhíradók és más műsorok közvetítéseiből, mobiltelefonnal készült videókból és egy dokumentumfilmes stáb felvételeiből épül fel a félórás film, és az alkotók mind vizuális világuk, mind hangvételük tekintetében tökéletesen imitálják ezeket a különböző célú és stílusú képi anyagokat.



Dombrovszky zseniális húzása, hogy csak néhány hivatásos színészt szerepeltet, viszont újra és újra bevág olyan interjúrészleteket, amelyekben amatőrök látszólag a törvényhez kapcsolódó gondolataikról, érzéseikről számolnak be abszolút hitelesen. Itt a megszólalók valójában nyilván saját életükről beszélnek, ezért annyira természetesek, és ez az ötletes megoldás remekül működik. A szakértők és bemondók szenvtelen megszólalásai pedig éppen életszerűségük miatt válnak hátborzongatóvá, ahogyan normálisnak állítják be az abnormálist, ami ellen csak néhányan, tétován emelnek szót. Kommunikációjuk gyomorszorító valóságossággal reflektál a történelem megannyi őrült társadalmi-politikai ideológiájának működési mechanizmusára; kis túlzással odáig merészkedhetünk, hogy ez a rövidfilm részben megmagyarázza a holokausztot. (BB)


Kamaszkor vége

A cím is jelzi, hogy Szilágyi Fanni egy olyan pillanatot akar megmutatni hősei életéből, amikor maguk is tudatosítják, hogy elvesztettek valamit a gyerekkor gondtalanságából és önfeledtségéből, de a tapasztalat, amivel gazdagabbak lettek, még jobban összekovácsolja őket. A Mán-Várhegyi Réka novellájából készült film alaphelyzete nem is lehetne egyszerűbb: Tünde (Kárpáti Liza) és Xénia (Szenteczki Zita) a vízparton napoznak, mikor egyszer csak leszólítja őket egy zűrösnek tűnő, de éppen emiatt vonzó srác (Olasz Renátó). Az ikernővéreknek pedig el kell dönteniük, mennyire bíznak meg a fiúban, mennyit hajlandóak megmutatni a testükből és a személyiségükből, milyen messzire mehetnek el, hogy ne bántsák meg egymást.



Az alkonyati tópart megejtően szép képei és a fürdőruhájuktól megszabaduló, kamasztestüket szégyenlősen vagy bátrabban mutogató lányokról felvett közelik fülledt atmoszférájú, érzéki élménnyé teszik a filmet, amiben mégis a nyíltság, az ártatlanság és a testvéri szeretet válik a legfontosabbá. (KB)


Szépségkirálynő

Oláh Judit tízperces filmjének erőssége pont az, hogy a maga nemében akár kereknek és befejezettnek is tekinthetjük, ha nagyon akarjuk, de elég sok irányba ki lehetne bontani – egy olyan pilotként működik, amely szereplőivel, hangulatrajzával és jelenetszilánkjaival több lehetséges filmet vetít előre. És jól működik. Zita (Szandtner Anna) kórházi nővér, akinek a falusi szépségverseny döntőjében mondja meg a dagi zsűribiztos, hogy, hát izé, elnézést, adminisztrációs hiba történt, ön, Zita, túl öreg, mégse lehetne itt, köszönjük, elnézést. Pedig Zita csak szépnek akarja érezni magát, azt szeretné, ha szeretnék, mert magányos, és amikor a katétercserére váró öreg bácsik udvarolnak neki, az tényleg jólesik neki, nem csak azért, mert kicsit becsiccsentett az olcsó pezsgőtől.


Szépségkirálynő


Ugyanakkor a film kezdőjelenetében, amikor Nádasi Lászlóval ül egy kocsmában, akkor tényleg azt hisszük, hogy ez egy jó nyomasztó pszichothriller lesz. Az a fickó úgy mondja Zitának, hogy már nagyon várt rá, mintha James Woods és James Spader keveréke lenne. Tényleg hátborzongató. Aranyos kis film tehát a Szépségkirálynő a maga presszótragikumával, de még ennél is sokkal több lehetőség van benne. (PK)


Mese

Bertóti Attila kedves animációs filmje nem egészen hét lendületes perc alatt egy csomó jellegzetes pillanatot megragad a gyerekkorból. Azt, amikor az ember annyira unatkozik, hogy majd leesik a feje, aztán a képzelet elszabadulását és féktelen, vidám száguldását, a fantázia és a valóság keveredését, és a tesók közti rivalizálás finom hatalmi játszmáit. Mindezt a témához illő, bájosan naiv animációval és kedves humorral. (BB)


Mese


Expedíció

A kortárs hazai rövidfilm első számú szerzője, Szirmai Márton ezúttal sem hagy minket cserben, az Expedíció a Szalontüdőhöz vagy a Minimálhoz hasonlóan ismét az alkotóhoz legközelebb álló társadalmi szatíra műfajában mozog. Az ötvenes évekbeli hurráoptimista híradófilmek stílusában tálalt darab – Máté Gábor parádés narrációja külön említést érdemel – különös kísérletről számol be, amelyben a frakció akolmelegét maga mögött hagyó Politikus (Anger Zsolt) kénytelen látogatást tenni az Emberek világában. Szegény, legszívesebben gombokat nyomkodna, megtekintene vagy átadna valamit, ehhez képest most dolgozni kényszerül – nem csoda, hogy sorozatos baklövéseivel csak bajt okoz.


Expedíció


Az idióta és tehetségtelen honatyák kipellengérezése igazán hálás téma, és Szirmai alaposan ki is használja az abszurd alaphelyzetben rejlő lehetőségeket, számos aktuálpolitikai áthallással. Ám a film attól működik igazán, hogy nem akarja mindenáron földbe döngölni szerencsétlen hősét, és rámutat, hogy igazából ő sem rossz ember, csak valóban egy másik világban él. Olyan, mint egy gyerek, cinikus kollégáival ellentétben fogalma sincs róla, hogyan kellene viselkednie a hétköznapi életben. Nem ő a bűnös, a rendszer az, ami velejéig romlott. De azért merjünk röhögni rajta – Szirmai filmjét nézve menni fog. (KB)


Betonzaj

Kovács István filmje a mezőny egyik legerősebb darabja, közel harminc percével pedig hosszabb is az átlagnál. Ez az idő leginkább a Terápiából ismert Sztarenki Dóra számára nyújt teret arra, hogy kevés eszközzel, nem látványos gesztusokkal, kevés szóval, de finoman, lépésről lépésre bontsa ki egy döntő jelentőségű kickboxmeccsre készülő lány válságát, aki szembesül azzal, hogy teherbe esett. Sztarenki karakterén, az őt egyedül nevelő, kiégett anyján, kisöccsén, az edzés után hazavezető esti sétán keresztül sokkal hitelesebb képet kapunk a lakótelepek világáról, mint a fesztivál programjába szintén beválogatott (és általunk is ajánlott) A telep című filmben, pedig az direkt módon szólna erről, mégis inkább karikatúra.


Betonzaj


A Betonzaj valódi dráma akkor is, amikor a betonárkádok alatt futó Sztarenki arcát nézzük fél percen keresztül, a félórás játékidő pedig olyan apró epizódoknak is helyet ad, amelyek további rezdülésekkel színesítik ezt a rövid telepi életképet. (PK)


Saudade

Egyszerű, hétköznapi helyzet: egy nő felhívja skype-on a húgát, aki a pasijával külföldön él, hogy megbeszéljen vele valamit. Apró, jól ismert bosszúságok zavarják meg a beszélgetést, megszakad az internetkapcsolat, a magyarul nem tudó pasi közbeértetlenkedik, a húg egyszerre többfelé figyel, pedig a nővérnek fontos lenne, hogy meghallgassa. A két nőt alakító Blénessy Enikő és Pál Emőke ragyogóan játszik, előbbi szomorú feszültsége, utóbbi két világ közt egyensúlyozó bizonytalansága remekül átjön, és erős feszültséget teremt.


Saudade


Mire végre szilánkokból összeáll a nővér mondanivalója, már mi is alig bírjuk elviselni, hogy nem tudja kinyögni, amit szeretne. Végül tökéletesen átéljük a lelkiállapotát, nem kell hozzá értenünk még a film címét sem, amely egyébként azt az érzést jelenti portugálul, amikor nosztalgikus fájdalommal vágyunk valamire vagy valakire, akit vagy amit már soha többé nem kaphatunk vissza. (BB)


Boglárka

Badits Ákos a tavalyi Friss Húson is szerepelt a Tükörkép című filmjével, amelyben egy magányos művészfigura kénytelen rájönni, hogy nem azonos önmagával, tulajdonképpen kettő van belőle. A megkettőződés témája visszatér a Boglárkában is, ám ezúttal mesei keretbe ágyazva: a főhős, Istók meg akarja menteni a sárkány által elrabolt, címbeli leányt, a feladatban pedig talpraesett társnője mellett egy lidérc segíti, aki bárkinek az alakját fel tudja venni, noha természetes állapotában lila pulykakakasként nyújtogatja a nyakát.


Boglárka


A Boglárka sosevolt világát rengeteg apró tárgyi ötlet teszi élővé, például a jelmezek, amelyeket mintha a nagyszülők komódjából bányásztak volna elő, vagy Istók páncélszerű művégtagjai, amelyeken keresztül a testi fogyatékosság témája is felvillan a filmben. Formailag pedig a gyerekrajzokat és mágikus tetoválásokat is megelevenítő, mégis gond nélkül a történetbe simuló animációs betétek gondoskodnak róla, hogy egyhamar ne felejtsük el Badits remeklését. Na meg az, hogy Trokán Nóra Trokán Nórával csókolózik benne, már emiatt is egyértelmű, hogy látni kell a filmet. (KB)


A telep

A telepben (rendező: Csoma Sándor) sok apró, bosszantó dolog van, mégis ajánljuk, mert sok lehetőséget rejt: egy jó forgatókönyvvel ideális nagyjátékfilmes alapanyag lehetne, ebben a formában pedig egy kedvcsináló vázlatnak is remek. Egy lakótelepen vagyunk: két idős bácsi sakkozik, az egyiknek a fia valami behajtó, ajándék érkezik tőle; egy kislány saját fantáziavilágot hoz létre a panelban, miközben az anyját az aktuális új csávója szopatja az autóban, vagy őt basztatja reggeli közben; két suhanc ki akar törni a telepről, de ehhez le kell nyúlniuk egy kis pénzt, ráadásul egy nagyfőnöktől (általános iskola óta nem hallottam a Száva nevét!); megjelenik a két, elképesztően szemétláda, bőrdzsekis zsernyák, sőt, belefújják a rohadékok a füstöt a kedves öreg bácsi arcába.


A telep


A rendezés elég modoros, a párbeszédek (főleg a keménykedések) sokszor erőltetettek és hiteltelenek, viszont úgy is felfoghatjuk az egészet, mint egy karikatúrát, és annak kifejezetten jó. A betonra rajzolt, paneltömböt bekebelező sárkány; a Száva-mítosz; a cigifüstben pácolódó becsődölt a család; bandázás a pingpongasztaloknál stb. – ezek mind a telepi mitológia (és valóság) elemei, jó párbeszédek kellenek már csak, és az egyébként egészen ügyes ujjgyakorlatnak ható krimiszál kicsit csavarosabb kibontása, bonyolítása. (PK)


Ól

Sok falusi környezetben játszódó film szerepel a programban, az egyik legjobb közülük Hermán Árpád Ólja, amelynek a középpontjában a disznóvágás rítusszerű tevékenysége áll. A böllér – a disznóvágás szokásos idejéből és a fényekből ítélve – hajnalban megérkezik a gazdához, letolnak néhány kupica jóféle házi pálinkát, aztán jöhet a disznó leölése. Hogy itt lesz valami bonyodalom, azt hamar megérezzük a feszültséget szépen megalapozó zenéből, a szürkés képekből és a két sokat látott főhős (Végh Péter és Dengyel Iván) barázdált arcából és gesztusaiból.


Ól rövidfilm


Feltűnő az átgondolt, hatásos, de egyáltalán nem tolakodó operatőri munka, amely Hartung Dávidot dicséri, aki az operatőri megoldások tekintetében kifejezetten briliáns Hetvenest is fényképezte. A morbid, nyomasztó csattanó számos megválaszolatlan kérdést hagy a nézőben, de ez pont így jó. (BB)


Terek

Zavaros szerelmi ügy bontakozik ki Erkel Bálint filmjében, de a csélcsap főhős (Viktor Balázs), az általa szédített lányok és az igyekvő lúzer srác sztorija annyira banális, hogy nem is kell rá feltétlenül odafigyelnünk. Az alkotók is engedik, hogy elkalandozzunk, azért veszik fel az egész filmet totálképekben, háztetőkről, erkélyekről, gangokról. Így a központi történet csak egy lesz a budapesti hétköznapok jeleneteiből, amelyekben máskor járókelők ordítoznak egymással, nagy dumás srácok próbálnak udvarolni a szembejövő lányoknak, a rezignált építőmunkás pedig szeretne lejutni az emelőről, aztán inkább elmajszol egy szendvicset.


Terek


A Terek közel sem hibátlan darab, könnyű kézzel ki lehetett volna vágni belőle öt percet. De a kamera távolságtartó, mégis érdeklődő és figyelmes szemlélődésének, a hiteles és vicces párbeszédeknek meg az újra és újra felbukkanó, végül személyes jó ismerőseinkké váló mellékalakoknak köszönhetően mégis jó nézni. Arról nem is beszélve, hogy a gyakran nehezen kivehető szereplők, a tisztázatlan viszonyok és a visszatérő helyszínek miatt kicsit rejtélyes tud maradni a film – örömmel újranéznénk, hogy biztosan összeálljon minden, de lehet, hogy akkor viszont túlságosan kiismerhetővé válna. (KB)


Frusztráció

Kopasz Milán animációja, illetve alatta Felvidéki Miklós monológja a metafizikus és hétköznapi értelemben vett egyedüllétet sűríti három percbe, annyira egyenesen, egyszerűen és őszintén, hogy az szíven is üti kicsit az embert.


Frusztráció


Nekem egyébként is gyengém a kollázs, ez van, úgyhogy a Frusztráció animált-összeollózott-ragasztott világát önmagában jó volt nézni (na, persze, lehet szar kollázst is csinálni, de Kopaszé szellemes, dinamikus és izgalmas), mindezt viszont az teszi lélegző, valódi valamivé, hogy a buszon, taxiban, vonaton, kompon valahová tartó monologizáló beszélő nem tesz mást, mint őt idegesítő, zavaró, bántó dolgokat sorol fel, látszólag jelentékteleneket, amelyek aztán felgyülemlenek benne: valaki megkérdezi tőled, hogy vagy, de nem várja meg, hogy válaszolj; másnap válaszolnak az sms-edre; keresztbe tett lábbal kérnek szívességet (!); lefő, de kiömlik a kávé; megakad a YouTube-videó; belekiabálják a füledbe, hogy PAFF; lemondják a randit stb. A végén a megérkezés kifejezetten erős, egy apró katarzis.

Ha kötekedni akarok, akkor talán a „kifolyik a Technokol” az egyetlen frusztráció, amely ma életidegennek hat, afféle retrós modoroskodásnak, de ki tudja, lehet, hogy újra divatos, és valaki tényleg használ még Technokolt a MOME-n. (PK)


Agapé

Összeállításunkból sok film színészvezetési hiányosságok miatt esett ki, na, itt ilyen fel sem merülhet: Bánovits Ottó munkáját két nagy formátumú színész, Lukáts Andor és Lázár Kati viszi a hátán. Egy idősödő házaspárt játszanak, akik egy Isten háta mögötti tanyán élnek. Csak egy ócska mobil kapcsolja őket össze a külvilággal, de a férfi abba sem hajlandó beleszólni. Világos, hogy életmódjuk már nem soká fenntartható, tudják, hogy be kéne költözniük a városba, mi meg érezzük, hogy inkább meghalnának.


Agapé


Napfényben fürdő, szép, statikus beállítások és sokatmondó közelik, kevés, jól megírt dialógus segít megismerni az összeforrott házaspár életét. Habár kapunk egy látványos közjátékot Haumann Péterrel és egy fa sírkeresztekből álló, meghökkentő erdővel, a film nem annyira történetet mesél el, mintsem bemutatja azt a pillanatot, amikor valaki rádöbben, hogy már egészen közel jutott a halálhoz, és megbékél ezzel a ténnyel. (BB)


A március 25. és 29. közt zajló Friss Hús programját itt találod, az egész fesztiválra szóló bérletet itt tudsz vásárolni.