Ez a közös bennünk, a mulatási – találkozás Kis Grófóval

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

Kis Grófo a mulatós fiatal sztárja. A csapból is a Bulibáró című legújabb slágere szól. Találkozni szerettünk volna vele, ezért elmentünk a Budavári Palotába. Fekete Mercedesszel érkezett, de állítja, sosem feledi, honnan jött, és hová tart. Nagyon bírja a Jackie Chan-filmeket és nem teheti meg, hogy papucsban járkáljon. Az apja mély vízbe dobta és már itt is van Cino Grófo, a legkisebb. Kilenc percet beszélgettünk Kis Grófóval.


Két héttel ezelőtt, pénteken, dél környékén egy ügyesen levezényelt promóciós kampány következményeként gyakorlatilag egyszerre jött szembe a magyar internet főbb csatornáin, aztán még annál is több csatornáján Kis Grófo és Pixa közös, már akkor az idei nyár bulihimnuszának kikiáltott dala, a Bulibáró.

Irodai dolgozók mutogatták egymásnak viccelődve, rutinosan őszülő-kopaszodó médiatanácsadók nézték lefagyva, aztán visszaszivárgott a valóságba: azon a hétvégén a város több pontján hallottam a dalt telefonokból és autókból szólni. Eljutott az emberekhez.



Kis Grófo a mulatós zene fiatal csillaga. Pixa sikeres zenei producer, egyebek mellett ő szerezte Fluor Mizu című számát, amellyel az betört a fősodorba. A Bulibáró című klipből két dolog jött le elsőre:

  • Pixa jó humorú emberként tetszelegve próbált összekacsintani benne a - mondjuk, hogy - fővárosi véleményformáló kúl-kreatív arcokkal, közülük többeket is szerepeltetve amúgy a klipben;
  • Kis Grófo rajongói új potenciális piacot jelentenek, és Pixa, illetve az ő stábja volt az első, aki erre a népszerűségre lecsapott, elég ügyesen.

Leegyszerűsítve: újból kiderült, hogy mulatni és szórakozni mindenki szeret, Kis Grófo pedig nagyon fontos figurája jelenleg a magyar szórakoztató zenének. Úgyhogy arra gondoltam, elmegyek a Budavári Palotába, és beszélgetek vele egy kicsit. Délután négykor lépett fel az Oroszlános udvarban, egy sörfesztiválon.


Négy fellépés vasárnap


Tűz a nap, papucs a macskakövön, ezer a sör. Megjelenik az árkádok alatt egy fekete Mercedes, két láthatósági mellényt viselő biztonsági őr kíséri. Négyen ülnek benne, az anyósülésről Kis Grófo száll ki.


Az ott Kis Grófo


Kozák László, azaz Kis Grófo udvarias és kedves, de egyértelműen kimerült is. Ez a második koncertje vasárnap, egy “családi rendezvényről” jön, a budai fellépése után még Debrecen környékén lép fel aznap, Tégláson és Orosházán. Az interjú előtt a menedzserével vált pár szót, aki egy telefonon mutatja meg neki egy új Grófo-klip tervét, amelyen végig ki lesz majd írva a dalszöveg, „mert az most a menő”.

Kis Grófónak tetszik, teli szájjal mosolyog.


Kis Grófo


“Mindenki bulibáró, valamennyien szeretünk mulatni. Aki eljön a koncertünkre és meghallgat minket, szerintem mind azért jön, mert szeret bulizni. Ez a közös bennük: a mulatási” - mondja Kis Grófo. Arra a kérdésre, hogy zavarja-e, hogy van olyan, aki ezt viccből szereti, azt mondja, hogy nem. „Mindenkinek megfelelni nem tudok” - mondja.

Ezzel a fesztiválszervezők nem feltétlenül értenek egyet, Kis Grófo a nyáron fellép a Volton, az Efotton, a Campuson és a Strand fesztiválon. Egyebek között.


Olaszosan, dzsigolósan járom az utam


Kis Grófo korábban azt mondta, dalai arról szólnak, hogyan kell élni. Rákérdezek, hogyan. „Szeretek én is olaszosan viselkedni, idézőjelben, persze. Bevágom a hajamat, a sérómat, jól öltözködöm – olaszosan, dzsigolósan. Ez erről szól” – mesél dalai üzenetéről. A dalai arról szólnak szerinte, hogy lehet jól élni.


Mindenki szeretne jól öltözködni, szeretne autókat, szeretne bulizni. Tegyünk akkor érte!

mondja Kis Grófo.


Megkérdezem, hogyan érhetik el ezt az emberek. Isten segítsége is szükséges, a szerencse, válaszolja.



"Szegény vagyok, szegénynek születtem" – kezdődik a Nézését meg járását című népdalturbósítása. Kis Grófo nem szeretné elfeledtetni az emberekkel, hogy honnan jöttek, de azt se, hogy hova tartanak. “Édesapám szegény családból származik, szegénységben nőtt föl. Én ehhez képest már jómódú családban születtem” – mondja a most 22 éves Kozák László.


Kis Grófo; interjú


Szolnokon született 1993-ban, és a mai napig ott él. Két gyereke van, hároméves az egyik, egyéves a másik. István a kicsi, Laci a nagyobb. A kicsi beceneve Armando. A nagyobbat Cino Grófónak hívja a család.

Összeáll a kép: a fekete Mercedesszel érkező alacsony, de mégis óriási termetű másik napszemüveges férfi Nagy Grófo, azaz Kozák László, Kis Grófo apja.


Kis Grófo; interjú; Nagy Grófo

Kis Grófo és Nagy Grófo


Bedobott a mély vízbe

“Mindig a fateromnak a nyomában voltam már gyerekkoromban is. Addig nem aludtam el, amíg haza nem jött. A koncertjein, a családi rendezvényeken is ott vagyok tizenkét éves korom óta” – mondja a középső Kozák László. Nagy Grófo harminc éve énekel, “családi rendezvényekben utazik”. Amúgy a népművészet mestere, mondja Kis Grófo.

„A fater bedobott a mély vízbe. 2006-ban elkísértem a stúdióba, amikor gondolt egyet és mondta, hogy énekeljek én is egy dalt” – meséli. Tizenhét éves volt, amikor jött az első önálló siker, a Dzsigoló. Másfél-kétmillió megtekintést ért el, mondja. Ezt követte a többi YouTube-sláger és mulatós himnusz: No roxa áj; Nézése meg a járása; Rázd meg a tested.



A No roxa ájt amúgy Horvátországban forgatták, árulja el Kis Grófo újságírói kérdésre. Tetoválása nincs, szab határt kíváncsiságunknak.

Kis Grófót kimeríti a meleg, ő nem teheti meg, hogy rövidnadrágban és papucsban járjon-keljen, mondja.


Mit szeret Kis Grófo?


Nekem a Jackie Chan-filmek a kedvenceim. Azokat nagyon bírom.


Van ez a film, a Bérhaverok! Az nagyon komoly.


Emellett sok magyar mulatóst hallgat, de Gypsy Kingset is, illetve Florin Salamot és rengeteg román dalt.



Sok szegény embernek játszom

Nem volt egyszerű összehozni ezt a szűk tízperces beszélgetést, nem csak azért, mert Kis Grófo Szolnokon él a családjával, hanem azért is, mert folyamatosan fellép, csak a találkozás napján négyszer. Van, hogy már délelőtt 11-kor. Iskolákba is hívják sokat, mondja. “A gyerek is bulibáró” – válaszolja Kis Grófo arra a kérdésre, hogy mi lehet érdekes egy gyerek számára az üzenetéből.


Kis Grófo; interjú


Szerinte ennek nincs köze ahhoz, hogy valaki elmúlt-e tizennyolc vagy sem, ugyanis a YouTube-on is lehet bulizni. Megkérdezem, hogy mi szerinte egy tizenéves legnagyobb problémája jelenleg Magyarországon. „Az iskolázottság és a munkalehetőség hiánya" – mondja. Nagyon sokat lép fel falunapokon, nagyon szegény embereknek, és ezt tapasztalja.


Kis Grófo; interjú


Én a gyűlölet minden formáját elutasítom.

„Bízom benne, hogy a szegény emberek számára pozitív példa lehet az életem, a szorgalmam, a munkásságom” – mondja, majd hozzáteszi, hogy őt nem a menedzserek találták ki, hanem a dalai tették népszerűvé, amelyeket a videómegosztón néznek az emberek. Arra a kérdésre, hogy szembesül-e a rasszizmussal és faji feszültségekkel, azt mondja: „A fellépéseimen – úgy tapasztalom – mindenki jól érzi magát, és örömmel látom, hogy különböző emberek egy közösséggé kovácsolódnak. A jókedv, a mulatás talán hozzájárul az előítéletek leküzdéséhez is.


Kis Grófo; koncert; sörfesztivál; Budai Vár


És lényegében ez történik a Budai várban is, ahol piros nyakkendős, fehér inges, cicanadrágos táncoslányokkal és egy korosabb, napszemüveges gitárossal lép a színpadra Kis Grófo, a királyi fesztiválkörnyezetben bikán szól a basszus, érzelmesen a dal, kezek a magasban.


Kis Grófo; koncert; sörfesztivál; Budai Vár


Nem vagyok nagyravágyó. Arra kérem az Istent, hogy amit kaptam tőle és az emberektől, amiért rengeteget dolgoztam, ez legyen meg nekem. Szeretném tisztességesen és becsületesen felnevelni a gyermekeimet, boldogan élni a párommal és sokáig szórakoztatni az embereket.

Kis Grófo; koncert; sörfesztivál; Budai Vár

Kis Grófo


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!