Évtizedekkel vetheti vissza a kerítés a magyar–szerb viszonyt

Forrás: AFP / Andrej Isakovic

-

A szerb külügyminiszter szerint az egész országuk ellenzi a kerítést.


A magyar–szerb határra tervezett kerítés felépítése „kontraproduktív, és évtizedekkel visszaveti a két ország kapcsolatát” – hangoztatta pénteken Belgrádban Ivica Dacic szerb külügyminiszter, majd bejelentette: Szerbia regionális konferenciát akar szervezni az illegális migrációról.

A miniszter szerint Európának egységes álláspontra kell jutnia az illegális migráció okozta probléma megoldásával kapcsolatban. Megismételte, hogy Szerbia egyedül nem tudja kezelni az óriási mértékű illegális határátlépések okozta nehézségeket, a kerítés kiépítését azonban ellenzi.


Mi a kerítés ellen vagyunk, illetve azon üzenet ellen, amelyet ez szimbolikusan hordoz. Nem az illegális migráció elleni harcot ellenezzük, hanem a falak építését, mert azok a 21. században nem elfogadhatók

– fogalmazott Ivica Dacic.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a magyar kormány fizikai határzárra vonatkozó bejelentése ellenére sem mondták le a július elsejére tervezett budapesti magyar–szerb kormánycsúcsot, illetve hangsúlyozta, hogy Belgrád és Budapest kapcsolata továbbra is jó.


Elmondta, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel is beszélt a határzárról, aki szerint a kerítésnek semmi köze a magyar–szerb kapcsolatokhoz.


Hozzáfűzte, magyar kollégájának azt is elmondta, hogy a kerítés felépítését a szerb közvélemény ellenzi. „Arról beszélünk, hogy ledöntjük a falakat és hidakat építünk (egymás között), most meg új falat emelünk” – hangoztatta a szerb külügyminiszter.