Évente egy községnyi ember tűnik el Magyarországon

Fotó: iStockphoto / Alistair Scott

-

Évente több mint tízezer eltűnést jelentenek Magyarországon a rendőrségnek. A keresettek nagy többsége a 18 év alatti korosztályhoz tartozik. Az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján jelenleg több mint 6400 ember található az eltűntek vagy ismeretlen helyen tartózkodók listáján.


Több mint 6400 eltűnt személyt köröz jelenleg az Országos Rendőr-főkapitányság – írja a Magyar Idők. Az ORFK hivatalos honlapján közzétett nyilvános lista szerint az ismeretlen helyen tartózkodók nagy többsége (4462 fő) férfi, és majdnem ugyanennyien 18 év alattiak. Az eltűntek közül több mint 370 gyermekkorú, azaz tizennégy éven aluli.

Az Amnesty International az ezredfordulón augusztus 30-át az eltűntek világnapjává nyilvánította. Az eltűntek listájára többféle okból kerülhet valaki: vannak, akik önként hagyják el családjukat, mások esetleg bűncselekmény áldozatává váltak, de holttestük nem került elő. Nemzetközi viszonylatban azonban a legnagyobb számban olyan emberekről van szó, akiknek a természeti katasztrófák, fegyveres konfliktusok folyamán veszett nyomuk. A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy az eltűnt fiatalkorúak többségét egy hónapon belül megtalálják. Nagy részük nevelő- vagy lakásotthonból szökik el szerelméhez, családjához – a rendőrök legtöbbször tudják, hogy hol találják meg őket.

A Magyar Vöröskereszthez az eltűnések miatt évente több ezer megkeresés érkezik levélben és e-mailben – tudtuk meg Domonkos Erzsébettől, a segélyszervezet keresőszolgálatának tagjától. Elmondta azt is: naponta átlagosan 30-40 telefonhívást kapnak. Domonkos Erzsébet szerint az emberek utáni kutatásaik körülbelül 40 százaléka eredményes. A nyomozásokkal összefüggésben Domonkos Erzsébet azt tanácsolta, hogy ha külföldön tartózkodik egy magyar állampolgár, és bajba kerül, megbetegszik vagy meghal, akkor a rokonok a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatától kérjenek segítséget a felkutatásához.

Azt, aki belföldön szeretné kerestetni hozzátartozóját, a rendőrséghez és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalához irányítják.