Évekkel a katasztrófa után újraindult az első atomreaktor Japánban

Fotó: MTI/MTVA / - / MTI/MTVA / -

-

Japán déli részén újraindították kedden a szigetország első olyan nukleáris reaktorát, amely már megfelel a fukusimai katasztrófa nyomán kidolgozott szigorúbb biztonsági előírásoknak.


A délnyugati Kjúsú szigetét árammal ellátó szendai atomerőmű első blokkja a terveknek megfelelően működik.

A lépés Japánnak a nukleáris energiához való visszatérését jelzi négy és fél évvel azután, hogy a 2011. március 11-i nagy erejű földrengés és pusztító szökőár nyomán a Fukusima-1-es erőmű három blokkja is leolvadt. A katasztrófa okozta sugárszennyezés miatt a térségben 160 ezer ember vesztette el otthonát, és a történtek Japánban és világszerte vitát váltottak ki a nukleáris energia biztonságosságáról.

A katasztrófa egyik következménye volt, hogy nagyjából két éve mind a 43 üzemképes japán kereskedelmi reaktort leállították a biztonsági rendszereik megújításáig.


A Tokiótól alig ezer kilométerre délre lévő, 31 éves blokk péntektől már energiát is termel, szeptember elejére pedig elérheti teljes áramtermelő kapacitását. Az erőmű második reaktorát a tervek szerint októberben indítják újra.


Az atomerőműveket üzemeltető konszernek Japán energiaszükségletét jelenleg hőerőművek segítségével fedezik, ezek működtetéséhez azonban drága kőolajat és földgázt kell behozni a nyersanyagban szegény országba.
A fukusimai szerencsétlenséget megelőzően Japán áramszükségletének körülbelül egyharmadát atomenergiából fedezte, így a kormány a társadalmi ellenállás dacára vissza akar térni a nukleáris erőművek használatához. A közvélemény-kutatások szerint ugyanakkor a lakosság többsége ellenzi ezt a tervet.


Hétfőn nagyjából 200-an tüntettek is a szendai atomerőmű előtt. A demonstrálók között volt Kan Naoto is, aki a fukusimai szerencsétlenség idején Japán kormányfői székében ült, és még hivatali ideje alatt a nukleáris energia szószólójából annak határozott ellenzőjévé vált. Kan néhány tucat tüntetővel együtt kedden is megjelent a helyszínen.