Évekig szekrénybe zárva tartotta fogyatékos testvérét egy amerikai nő

-

Elvette a pénzét, alig adott neki enni. Súlyos állapotban került elő a 42 éves testvér.


Egy michigani nő 6-7 éven keresztül tartotta fogva egy szekrényben testvérét, aki ez idő alatt kevés ennivalót és vizet kapott, és egy vödör volt a vécéje. A hírek szerint nővére a neki járó pénzt is elvette – írja az AP.

A 44 éves Candy Lawson házát július elején kutatták át a rendőrök egy névtelen bejelentés után. Meg is találták a 42 éves testvért leromlott szellemi és fizikai állapotban. Alultáplált volt, és kiszáradt.

„35 éve vagyok rendőr, de még soha nem tapasztaltam ennyire súlyos visszaélést” – mondta a helyi rendőrkapitány. A család nagyjából egy hónappal az eset előtt költözhetett Corunnába, korábban Laingsburgban és Kentuckyban éltek.

Lawson lánya és barátja, valamint két gyerekük is velük élt, a gyermekvédelem vizsgálja, ki kell-e őket venni a családból. A rendőrség szerint más gyanúsítottja nincs az ügynek. Lawson a testvére bezárása miatt 15 évet, sikkasztás miatt 5 évet kaphat.