Két évébe került az egyiptomi diáknak a kínzásellenes póló

-

Az egyiptomi ügyészség fellebbezésének elutasítása után szabadon engedték pénteken azt a 20 éves diákot, akit több mint két éve vettek őrizetbe, mert egy tüntetésen „kínzásmentes országot” feliratú pólót viselt.


Egy bíróság elrendelte kedden a diák szabadon bocsátását, de az ügyészség megtámadta az ítéletet. A fellebbviteli bíróság végül pénteken elutasította az ügyészség beadványát – számolt be a diák bátyja és az ügyvédje.


Mahmud Mohamed Ahmed Huszeint 2014. január 25-én vették őrizetbe, éppen a Hoszni Mubarak elnök megdöntéséhez vezető egyiptomi forradalom harmadik évfordulóján. Az akkor 18 éves diákot és barátját, Mahmudot a pólófeliratuk miatt fogták el, amikor hazatértek egy a hatalmon lévő katonai rezsim és a Muzulmán Testvériség mozgalom elleni tiltakozó megmozdulásról. Aznap a rendfenntartó erőkkel vívott összecsapásokban több tucat tüntető vesztette életét, köztük néhányan Mohamed Murszi volt elnök hívei. Huszein „kínzásmentes országot” követelő pólófelirata az Egyiptomban mindennaposnak számító rendőri erőszak és a fogvatartottak kínzása ellen emelt szót.

A két fiatal előzetes letartóztatását később bírósági eljárás nélkül meghosszabbították, így több mint két évet töltöttek rács mögött, a vonatkozó egyiptomi törvény ugyanis két évben korlátozza az ítélet nélküli fogva tartás lehetőségét.

A Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet egy tavaly januárban közzétett jelentése szerint számtalan egyiptomi hal meg őrizetben. A HRW által összegyűjtött 2014. évi esetekben volt, aki kínzásokba vagy más fizikai bántalmazásokba halt bele, mások pedig azért, mert életveszélyes körülmények között tartották fogva őket zsúfolt rendőrőrsökön.