Európán is segíthetnének, mégis elgáncsolják őket

Fotó: AFP / AHMAD AL-RUBAYE

-

A menekültválságért több más fegyveres konfliktus mellett a szíriai és iraki lakosságot rettegésben tartó Iszlám Állam is jelentős mértékben felelőssé tehető. A terrorszervezet térhódítása okozta káoszban kisebb-nagyobb csoportok százai vették fel a küzdelmet a dzsihádisták – és gyakran egymás – ellen. A tumultusból katonai sikerei és elszántsága révén egy csoport mégis messze kiemelkedik, most mégis hátba támadta őket a NATO egyik legnagyobb hadereje. A kurdok azonban nem pusztán az Iszlám Állam rémtettei miatt néznek szembe a halállal, hanem mert végre elérhető közelségbe került a több mint ezer éves álmuk: egy önálló Kurdisztán létrehozása.


A kurdok a különböző iráni népekkel állnak közeli rokonságban, és az egykori Mezopotámia területén őshonosak. Többségük szunnita muzulmán, ám már azelőtt a térségben éltek, hogy az iszlám vallás egyáltalán kialakult volna a 7. század környékén.

A CIA Factbook 2014-es adatai szerint a világ kurd népessége nagyjából 30 milliósra tehető, túlnyomó többségük a mai Törökország, Irak, Irán és Szíria területén él, de a kurd diaszpóra Németországban is jelentős közösséget hozott létre. Ezzel a kurdok az egyik legnagyobb olyan etnikai csoportot alkotják, amelynek nincsen saját állama, és a negyedik legnépesebb etnikumnak számítanak Nyugat-Ázsiában.



A kurdok modern kori kálváriája az első világháború alatt kezdődött, amikor az Ottomán Birodalom etnikai tisztogatásokba kezdett az örmény és a kurd népesség ellen. A háború végéig megközelítően 700 ezer kurdot deportáltak, a felük nem élte túl a megpróbáltatásokat. A birodalmat felszabdaló 1920-as sèvres-i békeszerződés ugyan még önálló területeket ígért a kurdoknak, Kemal Atatürknek, a Török Köztársaság megalapítójának sikerült elkaszálnia a független Kurdisztán megszületését. Ezt követően a britek és az oroszok támogatásával létrejött egy-egy kurd köztársaság, de ezek igen rövid életűeknek bizonyultak.



Noha a kurdok földrajzilag összefüggő területeken élnek, azok a már említett négy ország között oszlanak meg, melyeknek a kapcsolata nemcsak egymással, de a kurdokkal is igen változékony az éppen aktuális geopolitikai széliránynak megfelelően.

Az arab tavasz okozta káoszban és főleg az Iszlám Állam térnyerése után a világ egyre inkább úgy kezdett tekinteni a kurdokra, mint a dzsihádisták ellen küzdő egyik leghatékonyabb katonai erőre. Számos nyugati ország is a kurdokat találta a legmegfelelőbb szövetségesnek a térségben: az Egyesült Államok vezette koalíció légicsapásokkal támogatja őket, míg a németek fegyvereket és kiképzést adnak az iraki kurd hadsereg egységeinek, a pesmergáknak.


Jochen Schneider német ezredes kurd pesmerga harcosok között


A kurdok azonban maguk sem teljesen egységesek. Mivel az utóbbi közel száz évben az otthonukul szolgáló négy ország a politikai – és fizikai – csatározásaik során gyakran egymás ellen is kihasználta őket, számos különböző frakció és mozgalom alakult ki a kurdok között. Sőt, 1994–98 között még egy kurd polgárháború is kitört Irakban, melyben mintegy 4 ezer ember veszett oda.

Ahhoz, hogy megértsük az Iszlám Állam elleni küzdelem összefüggéseit, át kell tekintenünk, hogyan alakult a kurdok szerepe a térség országaiban.



Törökország: A barátom barátja az ellenségem

A törökök hozzáállása a kurdokhoz az Ottomán Birodalom szétesése után sem javult sokat: rendszeresek voltak az áttelepítések, a kurd neveket és szokásokat betiltották, a nyelvhasználatot korlátozták, és még a kurd identitást is megpróbálták eltörölni azzal, hogy egyszerűen „hegyi törököknek” nevezték át őket. A kurdok a 20-as és 30-as években többször is fellázadtak a török elnyomás ellen, ami még tovább mélyítette az ellentéteket.

A helyzet azt követően kezdett el igazán elmérgesedni, hogy Abdullah Ocalan 1978-ban megalapította a Kurd Munkáspártot (PKK), melynek célja egy önálló kurd állam létrehozása volt Törökországon belül. Ugyan eleinte senki sem vette komolyan a pártot, 1984-re már nyílt fegyveres konfliktus alakult ki a PKK és a kormányerők között, melynek során több mint 40 ezren – többségében kurdok – vesztették életüket, és több százezer ember kényszerült elhagyni az otthonát. A PKK a gerillaharcmodortól a civilek ellen végrehajtott merényletekig minden eszközt bevetett céljainak megvalósítása érdekében, így elérte, hogy még az Egyesült Államok is terrorszervezetként tekintsen rá.


Ocalant 1999-ben CIA- és török ügynökök közösen tartóztatták le Nairobiban. Bár halálra ítélték, később életfogytiglanra változtatták a büntetését


A 90-es évekre a PKK visszavett a követeléseiből, és a teljes függetlenség helyett nagyobb kulturális és politikai autonómiát igyekezett kivívni a kurdoknak. A változás ellenére az összecsapások egészen 2012-ig folytatódtak, amíg a Recep Tayyip Erdogan vezette kormány béketárgyalásokba nem kezdett a szervezettel, aminek köszönhetően egy évvel később kétoldalú tűzszünet lépett érvénybe.

2015 júliusában azonban egy pillanat alatt darabokra hullott a törékeny béke, miután az Iszlám Állam egy öngyilkos merénylője Suruc városába felrobbantotta magát egy kurd fiatalokból álló gyűlésen. A 33 életet követelő támadás után Erdogan elnök bejelentette, hogy Törökország felhagy a szíriai konfliktusban addig betöltött passzív szerepével, és katonai akciókba kezd. Csakhogy a török légierő az Iszlám Állam állásai mellett a kurd erőket is elkezdte bombázni, amit azzal indokoltak, hogy egyik terrorszervezet sem jobb, mint a másik.

Tény, hogy a tűzszünetet először a PKK sértette meg, mikor a suruci merénylet követően megölt négy török katonát. A kurd szervezet szerint ugyanis Törökország áll a fiatalok elleni támadás mögött. Erdogan tagadja a vádakat, sőt, azt mondja, hogy továbbra is a kurdokkal való békére törekszik. Mindenesetre a PKK szíriai és iraki állásaira mért török légicsapások több száz áldozatot szedtek már – a sebesültekkel együtt pedig közel ezer harcost vontak ki a forgalomból –, és Törökországban is százas nagyságrendben tartóztattak le feltételezett PKK-tagokat. A PKK merényletei az utóbbi időszakban szintén több mint száz életet követeltek. A konfliktus újabb kiéleződésével az etnikai feszültségek is fellángoltak, és előfordult, hogy török rendőröknek kellett megmenteni kurd polgárokat a felbőszült tömegtől.


Kurd asszonyok gyászolják a suruci merénylet áldozatait


Az már külön csavar a történetben, hogy a kurd Népi Védelmi Egységek (YPG) az Egyesült Államok egyik legfőbb – és leghatékonyabb – szövetségese az Iszlám Állam elleni harcban, ám ez nem gátolta meg a NATO második legnagyobb katonai erejének számító, és így Amerikával szintén szövetséges Törökországot, hogy csapást mérjen rá. A YPG egyébként a PKK szíriai alszervezetének, a PYD-nek a katonai szárnya.

Erdogannak azonban két nyomós oka is van, hogy támadja a szíriai kurdokat: az egyik, hogy az amerikai légicsapásokkal támogatott YPG jelentős területeket tudott megszerezni az Iszlám Államtól, így veszélyes közelségbe került egy a török határ mentén felálló kurd állam lehetősége, ami tökéletes háttérországot biztosítana a PKK törökországi tevékenységének.

A másik ok pedig, hogy az Erdogan vezette Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a legutóbbi választásokon nem tudott abszolút többséget szerezni, és így egyedül kormányt alakítani sem. Az egyre autokratikusabbá váló és az elnöki hatalom kiterjesztését tervező Erdoganhoz ráadásul semelyik másik párt sem akart koalíciós partnerként csatlakozni, ezért új választásokat kellett kiírni. Ebben a helyzetben az AKP-nak éppen kapóra jöttek a kurdok, ugyanis a háborús hangulat gerjesztésének sokszor kipróbált stratégiájától azt várják, hogy a (november környékén várható) következő választásokig elég szavazót tudnak magukhoz csábítani a mérleg átbillentéséhez.


A PKK egyik tagja pózol a kamerának a szervezet észak-iraki főhadiszállásán


Hátba szúrva Szíriában

Szíriában a kurdok a lakosság közel 10 százalékát teszik ki, főleg Damaszkuszban, Aleppóban és az ország északi részén, a török határ mentén élnek. A mindenkori szír vezetés szintén nem könnyítette meg a kurd kisebbség életét: az általános diszkrimináció és elnyomás mellett 1962-ben a kormány 120 ezer kurdot fosztott meg állampolgárságától, ezzel megvonva tőlük az alapvető állampolgári jogokat.


Ezek a kurdok és leszármazottjaik nem szavazhatnak, nem lehet magántulajdonuk, és nem is házasodhatnak. Az egyre növekvő feszültség közepette Bassar al-Aszad 2011-ben az érintett kurdok egy részének visszaállította az állampolgárságát, azonban Habib Ibrahim, a szíriai kurdok egyik vezetője a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy addig nem nyugszanak, amíg a rezsim nem rehabilitál mindenkit.


hét képei; galéria

A kurdoknak sikerült megtartaniuk Kobanit. Már, ami maradt belőle


Nem sokkal azután, hogy a 2011-ben kitörő szíriai polgárháború lángba borította az országot, a kurdok egyoldalúan kihirdették függetlenségüket az általuk lakott, északi területeken. Az elsősorban az Aszad-rezsim és a megszámlálhatatlan felkelő milícia között zajló konfliktus eleinte szinte teljesen elkerülte a kurd területeket, sőt, a kormányerők kivonták az egységeik nagy részét a környékről, hogy az ország más részein vegyék fel a harcot radikális csoportokkal.

Ugyan a szíriai kurdok között is több politikai erő rivalizált egymással, a törökországi PKK helyi alszervezete, a Demokratikus Egység Pártja (PYD) hamar átvette az irányítást. A különböző frakciók végül összefogtak, és 2014-ben megalakították a regionális kurd kormányt, mellyel állításuk szerint nem teljes függetlenséget, hanem helyi demokratikus képviseletet akartak elérni.

Amikor 2014-ben az Iszlám Állam elfoglalta Irak és Szíria jelentős területeit, a PYD katonai szárnya, a YGP gátolta meg, hogy a dzsihádisták átvegyék az uralmat a kurdok lakta városok fölött is. A legelkeseredettebb küzdelem Kobaniért folyt, ám végül a YPG-nek az Egyesült Államok vezette koalíció légicsapásainak segítségével sikerült visszavernie az Iszlám Állam ostromát, sőt, majdnem a szíriai fővárosukig, Rakkáig sikerült visszaszorítania az iszlamistákat.


A YPG egyik női harcosa


A kurdok mindeközben azzal vádolták Törökországot, hogy nemhogy nem segít nekik az ISIS elleni harcban, de még az ellenség kezére is játssza őket. Állításuk szerint, míg Erdoganék a törökországi kurdokat meggátolták, hogy csatlakozhassanak a szíriai bajtársaik küzdelméhez, az Iszlám Állam harcosait hagyták, hogy a határt átlépve hátba támadják a kurdokat.

Idén júliusban pedig, a suruci bombamerényletet követően már közvetlenül is elkezdte a török légierő támadni a YPG állásait, épp, amikor végre sikerült megfordítani az Iszlám Állam elleni küzdelem menetét.


Irak és Irán közé szorulva

A többi érintett országhoz képest Iránban – talán a távoli rokonság miatt – valamivel kevésbé zaklatták a kurdokat, ám ez korántsem jelenti azt, hogy ne történtek volna folyamatosan kisebb-nagyobb atrocitások, vagy a rezsim ne végzett volna ki számos kurd aktivistát. Az iráni megpróbáltatások azonban eltörpülnek amellett, amit Irakban kellett a kurdoknak átvészelniük.


Az iraki kurdok a brit uralom ideje alatt és az azt követő évtizedekben többször is fegyverrel próbálták meg kivívni a függetlenségüket. A felkelések mögött a Kurd Demokratikus Párt (KDP) nevű szervezet állt, melynek 1958-ra sikerült elérnie, hogy az akkor megfogalmazott új alkotmány elismerje a kurd nemzetet. Ugyan a kormánnyal folytak tárgyalások egy autonóm terület létrehozásáról is, az egyeztetések bedőltek, és a fegyveres konfliktus folytatódott.


Kurd pesmerga harcos Kirkuknál


A 70-es években a kormány „arabosító” programjának keretében a kurdokat kitelepítették az általuk sűrűn lakott területekről, és arabokat költöztettek a helyükre. Különösen igaz volt ez a kőolajban gazdag régiókra, például Kirkukra, melyet az iraki kurdok egyfajta Jeruzsálemüknek tartanak.

Mikor 1980-ban kitört a háború Irak és Irán között, a két hatalomnak nem volt nehéz kijátszania egymás ellen a másik ország elnyomott kurdjait: Irak iráni kurdokat sorozott be a hadseregébe, míg Irán támogatta az iraki kurdok kormányellenes felkelését. Később persze mind a két ország keményen megbüntette a saját kurdjait, amiért azok az ellenséggel szövetkeztek a nyolcéves háború alatt.

A retorzió Irakban különösen brutális méreteket öltött: Szaddám Huszein egész falvakat tett a homokkal egyenlővé, és még vegyi fegyvereket is bevetett a kurd lakosság ellen. A kurd népirtás áldozatait 50 ezer és 180 ezer közé teszik a történészek.


IRAQ-UNREST-HALABJA

Apa és fia fekszenek holtan, miután a Szaddám-rezsim vegyi fegyvereket vetett be Halabja városában 1988 márciusában


1991-ben a kurdok ismét megpróbáltak fellázadni az öbölháborúban meggyengült iraki rezsimmel szemben, ám a felkelést keményen leverték. A véres megtorlás hatására az Egyesült Államok légzárat hozott létre a kurd területeken, így kialakítva számukra egy kvázi autonóm területet. A két domináns kurd párt – KDP és a PUK – eleinte közösen kormányzott, ám hamar széthúzás alakult ki, ami egy négy évig tartó polgárháborúvá fajult.

A két frakció végül megbékélt egymással, és 2003-ban már közösen segítették az Egyesült Államok iraki invázióját, amely végül a Szaddám-rezsim bukásával végződött. 2005-ben létrejött a két párt irányításával a Kurdisztáni Regionális Kormány (KRG), amely érdekes módon máig kimondottan szoros kereskedelmi kapcsolatokat ápol a saját kurdjait keményen elnyomó Törökországgal. A KRG jelenleg mint szövetségi állam működik, és Irak az ország éves bevételének 17 százalékát folyósítja a kurdoknak.


IRAQ-US-WAR-KURDS

Pesmerga harcosok egy elpusztított Szaddám-portréval 2003-ban


Mikor 2014-ben az Iszlám Állam végigsöpört Irakon, a kezdeti zavarból a kurd pesmerga erők hamarabb eszméltek fel, mint az iraki haderő, és fontos stratégiai területeket sikerült elfoglalniuk, például az olajban gazdag Kirkukot. Az új területek és az Iszlám Állam elleni sikeres szereplés gazdaságilag és politikailag is megerősítette ugyan a KRG-t, nem valószínű, hogy a nemzetközi közösség támogatná a kurd állam valódi függetlenségét.

A környező országok – legfőképp Törökország – ugyanis tartanak attól, hogy az iraki kurdok sikeres elszakadása olaj lenne a tűzre a saját kurdjaik függetlenségi küzdelmében. A nyugati hatalmak pedig a NATO- és potenciális EU-tag Törökország szövetségeseként nem valószínű, hogy az Iszlám Állami elleni küzdelmen túl is támogatnák a kurdokat.

Külpolitikai elemzők szerint azonban Irak esetleges széthullása esetén elképzelhető, hogy különösebb politikai ellenállás nélkül létrejöhetne egy független kurd állam. A nemzetközi közösség jóváhagyása különösen fontos lenne a tenger nélküli állam számára, hiszen csak a szomszédos országokon keresztül tudna bármit exportálni és importálni.



Az Iszlám Állam okozta káoszt a kurdok tehát kivételes lehetőségnek gondolhatják arra, hogy a több évszázados elnyomás után végre valóra váltsák az álmukat, és kivívják függetlenségüket. Hogy ez sikerül-e, az legalább annyira múlik a nagyhatalmak sakkjátszmáján, mint a lövészárkokban hasaló kurd férfiak és nők elszántságán.