„Európában is el kellene ismerni a melegházasságot”

-

Az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans szerint minden tagállamnak el kellene ismernie az azonos neműek házasságát. Az alapjogokért is felelős biztos még az amerikai legfelsőbb bíróság döntése előtt beszélt erről.


„A Bizottságnak előre kell lépnie és megpróbálnia minden tagállamot rávenni az EU-ban, hogy fenntartások nélkül fogadja el az azonos neműek házasságát” – mondta Frans Timmermans az azonos neműek jogaival foglalkozó ILGA-Europe rendezvényén. Beszédét az EUobserver alapján az Eurologus idézte.

28 tagállamból kilencben már házasodhatnak az azonos nemű párok, Finnországban 2017-től teszik ezt lehetővé. Hét országban - így Magyarországon is - bejegyzett élettársak lehetnek.

Az viszont a pároknak gondot jelenthet, hogy ha egy kevéssé engedékeny országba mennek dolgozni, vagy utaznak: eredetileg ugyan házasok Franciaországban, de, mondjuk, Ausztriában csak élettársak lehetnek, a gyerek nem biológiai szülője nem gyakorolhatja szülői jogait.