Európa egyik legerősebb csapata csapott le a magyar futsalosra

Fotó: MTI / Büki László

-

A kétszer is a kontinens trónjára felülő kazah Kayrat Almaty szerződtette Dróth Zoltánt, a magyar válogatott játékosát. A csapat felét brazilok alkotják.


Dróth Zoltán, a Győri ETO és a magyar futsalválogatott játékosa a Kayrat Almaty csapatában folytatja pályafutását – írja a Magyar Lelátó. A kazah csapat Európa egyik legjobbja, a 2012-13-as, és a 2014-15-ös szezonban is megnyerte a sportág legrangosabb klubsorozatát, az UEFA Futsal Cupot.


A Kayrat a jelen kiírás elitkörében egy csoportban szerepelt az ETO-val, és szoros találkozón 5-4-re győzte csak le a magyar bajnokot. A kazahok itt figyelhettek föl az ezen a mérkőzésen egy gólt szerző 95-szörös válogatott Dróthra.


Dróth Zoltán (11) kelet felé lép egyet előre


"Nagyon örülök, hogy egy nemzetközileg magasan jegyzett, többszörös BL-győztes klubhoz igazoltam, úgy gondolom, hogy egy magyar játékosnak ez hatalmas elismerés és óriási kihívás – mondta a romániai Eb-pótselejtező egyik hőse, aki hat és fél év után hagyja el az ETO-t.

Dróth tudja, hogy nem lesz könnyű bekerülni a csapatba, hiszen a Kayrat keretében a négy kazah játékos mellett jelenleg tíz brazil futsalos is van. Dróth már a jövő héten elutazik Kazahsztánba, de a február 2-án kezdődő szerbiai Európa-bajnokság előtt még hazajön, hogy együtt tudjon készülni a csapattal. Az Eb-n egyébként a kazahok is ott lesznek (a keretben több, az Almatyban játszó honosított brazil játékossal), akik a mieinkhez hasonlóan pótselejtezőn jutottak ki a tornára.