EU: egyre aggasztóbb a helyzet Törökországban

Forrás: MTI/AP/IHA

-

Az Európai Unió és tagállamai nagy aggodalommal figyelik a legújabb törökországi fejleményeket – jelentette ki Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője brüsszeli nyilatkozatában kedden.


Mogherini aggasztónak nevezte a halálbüntetés visszaállításának lehetőségét, valamint a véleménynyilvánítás további korlátozását, beleértve a közösségi médiát is. Kiemelte az újságírók ellen kiadott elfogatóparancsokat, amelyek érintették a Cumhuriyet című török napilap főszerkesztőjét és szerkesztőségének több tagját.

Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a török hatóságok őrizetbe vették a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának (HDP) két társelnökét és 9 parlamenti képviselőjét, mert nem voltak hajlandóak vallomást tenni egy „terrorista propagandához” kapcsolható bűntényről.

Mindezek olyan fejlemények, amelyek gyengítik a jogállamiságot, nem tartják tiszteletben az emberi jogokat, és nehezítik a parlamentáris demokrácia működését, súlyosbítva a délkeleti területeken kialakult feszültséget is, növelve a török társadalom megosztottságát – hangsúlyozta a főképviselő. Az EU és tagállamai határozottan elítélik a dyarbakıri terrortámadást, és szolidaritásukat fejezik ki az áldozatoknak és családjaiknak. Kijelentette, az unió egésze határozottan úgy véli, hogy az erőszaknak és a terrortámadásoknak véget kell vetni, a fegyvereket le kell tenni. Az unió Törökország mellett áll a terrorizmus elleni küzdelemben – hangsúlyozta Mogherini.

Kiemelte, az unió és tagországai által terrorszervezetnek minősített szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) elleni fellépés jogszerű, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a fellépés során teljes mértékben tiszteletben kell tartani a demokrácia és az arányosság alapelveit, valamint az emberi jogokat.

Mogherini hangsúlyozta: aggodalomra ad okot, hogy a török parlament májusban lehetővé tette számos parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen intézkedéseknek diszkriminációmentesnek kell lenniük, nem képezhetik politikai megfontolás tárgyát, és a mentelmi jog felfüggesztéséről kizárólag egyedi alapon szabad dönteni.