Dél-Korea rosszul áll az olimpiarendezéssel

Fotó: Getty Images / Michael Heiman

-

A 2018-as pjongcsangi téli olimpia szervezőinek nincs vesztegetni való idejük, sok még a teendő, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) biztos abban, hogy minden időben kész lesz – erről beszélt Gunilla Lindberg, a NOB koordinációs bizottságának vezetője azt követően, hogy csapatával végigjárta az ötkarikás helyszíneket.


A svéd sportdiplomata kiemelte: legutóbbi, januári látogatásuk óta nagyon sok előrelépés történt. Hozzátette: kevesebb mint egy év múlva már tesztversenyeket rendeznek, így a munkában nem lehet megállni.


A dél-koreai szervezők korábban többek között azért csúsztak a munkálatokkal, mert több beruházást nem tudtak időben elkezdeni, és a hazai szponzoroktól sem érkezett annyi pénz, amennyit reméltek.