Észak-Korea nem mond le az atomfegyverekről

Fotó: MTI/EPA / YONHAP

-

Pekinget tájékoztatja egy magas rangú phenjani küldöttség. A látogatásról szűkszavúan számoltak be a kínaiak.


Kínában tárgyalt Ri Szu Jong, az észak-koreai Munkapárt alelnöke. A kínai kommunista párt nemzetközi főosztályát vezető Szung Taónak azt mondta, hogy Phenjan nem hagy fel atomprogramjával.

Ri Szu Jong kínai útját meglepetésszerűnek nevezik a megfigyelők. A vizit nem volt bejelentve, és a kedden kezdődött tárgyalásokról is csak szerdán adtak hírt először. Ri tájékoztatta a kínaiakat a Koreai Munkapárt 36 év után először megtartott kongresszusáról, és arról is beszélt, hogy Észak-Korea egyszerre törekszik a gazdaságépítésre és nukleáris erejének fejlesztésére.

Ri néhány órával azután Pekingbe, hogy Észak-Korea egy újabb sikertelen rakétakísérlet hajtott végre. A 12 autóból álló konvoj a repülőtérről a Tiaojütaj állami vendégházba szállította a delegációt.

A kínai híradások nem említik a Pekingben rossz szemmel nézett és nemzetközi szinten is bírált észak-koreai atomprogramot. Kína kormányzati szinten is többször kifejezte, hogy nem szeretne atomfegyvereket a Koreai-félszigeten, és támogatta az ENSZ BT Észak-Koreát fegyverkísérletei miatt büntető szankciókat is.

Dél-Koreában azt latolgatják, milyen szinten fogadják még a pártdelegáció élén érkezett phenjani vezetőt, aki korábban külügyminiszterként is szolgált. Egy biztos: Vang ji kínai külügyminiszter szerdán Kanadában kezd tárgyalásokat.