Estig élvezhetjük a napsütést

Fotó: MTI / Komka Péter

-

Kedden még szebbik arcát mutatja az ősz, de szerdától begorombul az időjárás.


Kedden északkeleten, északon nagyrészt erősen felhős, párás idő várható, míg az ország többi részén változóan felhős, napos idő várható estig – írja a Köpönyeg. Estétől aztán nyugat felől esőfelhők érkeznek, és a Dunántúlon már eső is kialakul. A déli szél többfelé megélénkül, a nyugati területeken meg is erősödik. A csúcshőmérséklet északkeleten 11 és 16, máshol 17 és 22 fok között alakul – délnyugaton lehet a legmelegebb.


Szerdán hidegfront érkezik, melynek hatására eleinte borult lesz az ég, és reggel többfelé valószínű eső, zápor. Délelőtt aztán észak felől szakadozik a felhőzet, egyre kevesebb helyen fordul elő csapadék, délután már inkább csak futó záporok alakulnak ki. A szél északira fordul és megerősödik. 14-15 fok köré gyengül a felmelegedés.

Csütörtökön változóan felhős időre van kilátás, főleg a középső tájakon lehet rétegfelhős az ég. Mérséklődik a légmozgás, csapadék már csak elvétve alakul ki. Tovább hűl a levegő: délután már csak 8 és 13 fok közötti értékekre számíthatunk.