És akkor Kína hivatalosan is a világ ura lesz

Fotó: AFP / GREG BAKER

-

Miközben tavaly 1990 óta a legalacsonyabb GDP-növekedést produkálta, éppen lekörözte az Egyesült Államok gazdaságát. Egy igen fontos mutató alapján már a világ legerősebb gazdasági hatalma, de vezető politikusai ezt egyáltalán nem verik nagydobra. Kína múltja, jelene és lehetőségei 3 ábrán.


„A szürke, lapos kisvárosokban felhőkarcolók nőttek ki a semmiből, a tömegközlekedés túlzsúfolt lett, megváltozott az öltözködés, a szórakozási szokások és a vendéglátás színvonala. A családok is megváltoztak. Korábban azért szültek sok gyereket, hogy legalább egyvalaki sikeres legyen és nemzedékeken keresztül gyarapíthassa a családi örökséget. Az egy gyerek politikája óta viszont óriási nyomás van a kínai egykéken. Nincs más út: sikeresnek kell lenniük.”

Francesco Sisci, a Pekingi Egyetem professzora, az Asian Times újságírója pár nappal ezelőtt egy, a Kína jövőjéről tartott budapesti előadáson így írta le az ország elmúlt 25-30 évét. Azt az időszakot, amely alatt Kína sikeresen nyitott a Nyugat felé, és mára a globális folyamatokat befolyásoló hatalom lett. És mivel a fejlődés most is tart, számos nemzetközi elemzés jut ugyanarra a következtetésre, mint Sisci professzor:


El fog jönni a nap, amikor Kína, de legalábbis az ázsiai kontinens átveszi a világban a vezető szerepet.

A vezető szerep persze sokféleképpen értelmezhető, de pusztán gazdasági szempontból Kína világelsősége valóban gyorsan közeledik. Sőt, egy igen fontos mutatóban már el is érkezett: az úgynevezett vásárlóerő-paritáson mért GDP globális rangsorában már letaszította a trónról az Egyesült Államokat. (A vásárlóerő-paritás – purchasing power parity, PPP – az árak figyelembe vételével összehasonlíthatóvá teszi a különböző országok gazdasági fejlettségét). Az IMF tavaly év végén publikált adatai alapján ugyanis Kína bruttó hazai összterméke 2014-ben 17,6 ezer milliárd, míg az Egyesült Államoké 17,4 ezer milliárd dollár volt. Ez pedig azt jelenti, hogy a globális gazdaságban – PPP alapon számolva – a kínai gazdaság 16,5 százalékos súlyt képvisel, az amerikai pedig már csak 16,3 százalékosat.



Mint általában a statisztikai adatokat, természetesen ezt is lehet kicsit másképp magyarázni. Kína gyors előretörését például azzal árnyalták az elemzők, hogy tavaly újraszámolták a kínai GDP-t, és a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően olyan tételeket is belekalkuláltak, amelyeket Peking eddig mellőzött. Joseph E. Stiglitz Nobel-díjas amerikai közgazdászt mindenesetre nem nagyon érdekelték a módszertani aggályok, gyorsan kijelentette: a tavalyi év volt az utolsó, amikor az USA azt mondhatta el magáról, hogy a világ legnagyobb gazdasági hatalma. Vagyis Kína úgy köszönthette 2015-öt, hogy átvette az USA első helyét, amelyet valószínűleg elég hosszú ideig meg is tud tartani.

Mint ahogy nagyon hosszú ideig – 200 évvel ezelőttig – nem is fért kétség hozzá, hogy Kína, Indiával együtt, a világ vezető hatalma. Kétezer évet nehéz szemléletesen ábrázolni, és az időszámításunk kezdetéig visszamenőleges GDP-becslésekben számtalan bizonytalanság lehet, de azért az alábbi grafikonon is jól látszik, hogy amíg a népességszám volt a gazdasági növekedés hajtóereje, addig Kína gazdasági kibocsátása jóval meghaladta az amerikait vagy Európa bármely országáét. Az Economist egy korábbi ábrája szerint a globális GDP nagyjából felét még az 1820-as években is Kína és India adta. A 19. században elindult ipari forradalom, majd a 20. század technológiai fejlődése hozta meg előbb Európa, később Amerika elsőségét, és ez az, amit az elmúlt évtizedek példátlan kínai növekedése most újra megfordíthat.



Az ismételt trónfosztás azonban valójában még hátravan. Ha ugyanis nem vásárlóerő paritáson, hanem piaci árfolyamon nézzük a GDP rangsorát, akkor Amerika még mindig vezet. Igaz, itt is legfeljebb 5-10 éves előnye van, köszönhetően annak, hogy a kínai gazdaság őrült tempóban növekedett a válság előtt, sőt az elmúlt három évtizedben. 2003 és 2007 között évente átlagosan 10,8 százalékkal bővült (Amerika ugyanekkor 2,8 százalékkal), és bár a pekingi miniszterelnök kérésére a kínai parlament éppen a napokban adta áldását az idei alacsonyabb növekedésre, még idén is durván 7 százalékkal gyarapodik a gazdaság.

Ez még mindig jóval gyorsabb tempó, mint amit Amerikában, vagy pláne Európában lehet látni, ezért mondják azt a közgazdászok, hogy 5 százalékpontos növekedési különbséggel az USA és Kína között (Kína javára), illetve a kínai jüan 3 százalékos felértékelődésével számolva 2021-ben tényleg elérkezünk a fordulóponthoz. Ekkorra a Föld legnépesebb országa egyúttal a világ legnagyobb gazdaságává is válhat.

Van egy sor másik mutató is, amiben Kína már az élre tört, vagy ott liheg az USA nyakában, jóllehet ezek nem mindegyikére lehet annyira büszke. 2010-ben a világ legnagyobb exportőre lett, de a lakossági megtakarítások arányában is rekorder. A kínai megtakarítások és befektetések a GDP körülbelül 50 százalékát teszik ki, és amíg a kínaiak amiatt aggódnak, hogy túl sokat spórolnak és keveset költenek, az amerikaiaknál pont fordított a helyzet. Kínában több kivégzés van, az amerikai börtönökben viszont többen vannak, legalábbis az egy főre jutó rabok számát nézve. A teljes szén-dioxid-kibocsátás mennyiségében Kína 2007 óta megelőzi az USA-t, igaz, az egy főre eső környezetszennyezésben még Amerika áll az élen.


Van még miben fejlődni

Ahol nagyon jelentős Kína lemaradása, az az egy főre jutó GDP értéke. Hiába volt annyira robusztus az ázsiai növekedés, és meggyőző még ma is, a lakosság még messze nem érezheti magát a világ legvagyonosabbjának. Ebben a rangsorban Kína továbbra is csak az amerikai szint ötödét éri el, és az életkörülményeket jellemző mutatókban is jóval hátrébb kullog. Az alultápláltak aránya például Amerikában 1-2 százalékos, Kínában 11 százalékos, a folyóvíz-ellátottság Amerikában 99 százalékos, Kínában épphogy súrolja a 90 százalékot, gépkocsival 1000 amerikai lakosból körülbelül 800-an rendelkeznek, ezer kínaiból legfeljebb 30-an, ezer gyermek születésére Amerikában 6 halálozás jut, Kínában 11, a születéskor várható élettartam Amerikában 79, Kínában 75 év.



A vásárlóerő-paritáson számított összesített GDP-elsőséget mindenesetre Kína már elérte, még ha otthon nem is nagyon dicsekedett új gazdasági hatalmi szerepével. Joseph E. Stiglitz szerint ennek részben az a magyarázata, hogy szerinte a kínaiak pontosan tudják: az amerikaiak nem szívesen adják át vezető szerepüket, és kicsit aggódhattak, hogyan reagál majd az USA, ha letaszítják a dobogó tetejéről.

Másrészt, világelsőnek lenni költségekkel és kötelezettségekkel is jár. Azt jelenti, hogy nagyobb összeggel kell hozzájárulni a nemzetközi intézmények, például az ENSZ közös büdzséjéhez, és vezető szerepet kell vállalni olyan globális problémák megoldásában, mint a klímaváltozás. A megváltozott státusz ezen felül odahaza is feszültségeket hozhat. A kínaiak például jogosan kérdezhetnék, hogy a kormányuknak nem kellene-e a rájuk is többet költenie, most, hogy jól megy a gazdaságnak.