Meglett az év ellenőre: Erzsébet kapta a legtöbb lájkot

Fotó: Nyitrai David

-

Valószínűsíthetően nem azért, mert „mindig szívesen kel korán egy hajnali horgászatra”.


Erzsébet – aki nemcsak a horgászásért jár ki a közeli tavakhoz, hanem mert „a víz közelsége mindig megnyugtatja, kikapcsolja” – nyerte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által először megrendezett év ellenőre szavazást.


Tizenkét nap alatt összesen 11 469-szer nyomták meg a Facebook-felhasználók a tetszik gombot a jelöltek videói alatt. A legtöbb szavazatot – összesen 2830-at – Erzsébet kapta, aki 32 éve végzi munkáját „kiszámíthatóan és precízen”.

A szavazáson egyébként hat ellenőr indult, akiket a BKK jelölt ki, „kiválasztásuk objektív, szakmai szempontok alapján történt, de a teljesítménymutatókon kívül figyelembe vették a kiválasztott ellenőrökkel kapcsolatos utaspanaszok számát is”.

A közlekedésszervező társaság az év ellenőrét 150 ezer forinttal, a második helyezettet 100 ezer forinttal, a további négy jelöltet pedig 50-50 ezer forinttal jutalmazta. A lájkolók között 25 plüssvillamost és 25 bögrét sorsolnak ki. Aki azt gondolja, ő nem nyert, még nem kell aggódnia, a plüssvillamosok nyerteseit levélben értesítik.

A lájkolóknak és Erzsébetnek is gratulálunk!


A győztes

Erzsébet az Év Ellenőre cím egyik jelöltje. Nézd meg a vele készült kisfilmet, és ha ő számodra a legszimpatikusabb, támogasd január 17. délig egy „lájkkal”. Szavazatoddal akár plüssvillamost vagy BKK-s bögrét is nyerhetsz.

Közzétette: BKK - Budapesti Közlekedési Központ – 2016. január 5.