Két magyar arany, és egy kis csalódás a kajak-kenu vébén

Fotó: MTI / Kovács Tamás

-

Nyolc döntőben is indult magyar hajó Milánóban a kajak-kenu vébén, köztük öt olimpiai számban. A Szabó, Kozák kettős magabiztos versenyzéssel, a Tótka, Molnár páros viszont megismételt versenyen nyert aranyat, ezen kívül egy ezüst és két bronz is jutott, Vajda Attila hetedik helye viszont csalódás.


Két arany-, egy ezüst- és két bronzérmet hozott a milánói kajak-kenu-vb szombat délelőtti programja. A Szabó Gabriella, Kozák Danuta kettős K-2 500-on nagyon magabiztosan versenyzett, több mint egy másodperccel nyert. A Tótka Sándor, Molnár Péter kettős döntőjét megismételték rossz rajt miatt, Tótkáék azonban készültek hasonlóra, így a megismételt döntőben rátettek egy lapáttal, és aranyérmet nyertek.


Kárász Annának K-1 500-on nem volt esélye Lisa Carrington ellen, ám mögötte második lett, C-2 1000 méteren Takács Kincső és Lakatos Zsanett bronzérmet szerzett, ahogy a Sarudi Alíz, Bodonyi Dóra kettős is K-2 1000-en. Mindkét aranyérmes hajó olimpiai számban nyert, ahogy Kárász Anna is a riói programban szereplő távon szerzett ezüstérmet.

Egyedül Vajda Attila hetedik helye csalódás C-1 1000 méteren, amelyen Pekingben olimpiai bajnok lett.


Bronzéremmel nyitottunk

Az első döntőben, kenu kettes ezer méteren a címvédő Takács Kincső, Lakatos Zsanett kettős harmadiknak ért be, miután sokáig a második helyen haladt. Ez nem olimpiai szám, ám rögtön utána Kárász Anna következett az olimpiai programban is szereplő kajak egyes 500-on. Nem kapta el jól a rajtot, ám hamarosan feljött a második helyre, miközben az új-zélandi Lisa Carrington félelmetesen simán győzött.


„Nem volt semmi baj, kihoztuk magunkból a maximumot, most érzem azt, amiről a fiúk beszélnek, hogy ki sem tudtam szállni a hajóból, úgy elfáradtam” – mondta Takács Kincső az M4-nek. A páros azt is megállapította, hogy a rajttal van problémája.

Kárász Anna szintén pontosan ugyanazt mondta, mint Takácsék: maximálisan kievezte magát, de a rajtja nem sikerült a legjobban. Lisa Carrington befogásáról csak annyit mondott, hogy „minden területen fejlődni kell”.


Kárász Anna igazából az ezüstéremért harcolhatott


Vajda lemaradt

Sarudi Pál és Forgó Christopher kenu kettese ismét nem olimpiai számban, 500 méteren indult. Nem kezdték jól a futamot, az ukrán, lengyel, belorusz, orosz négyes elhúzott, végül az oroszok bírták legjobban a hajrát, míg a Sarudiék negyedikek lettek. Számukra ez volt az első világverseny, rutinszerzésnek egyértelműen jó teljesítménnyel.

Következett egy olimpiai szám, a férfi kajak egyes 1000 méter, magyar induló nélkül. René Holten Poulsen végig komoly utazósebességgel ment, a hajrát is bírta, a cél előtti utolsó métereken már nem is lapátolt, úgy győzött.

Vajda Attila kenuval vágott neki ugyanennek a távnak. Ő volt a nap első magyarja, aki jól kapta el a rajtot, az első mérőponthoz harmadikként ért oda, Tarnovszki és Fuksa mögött, ám utána fokozatosan visszaesett, féltávnál a még éppen csak kvótát érő hatodik helyen haladt. A végjáték Sebastian Brendel és Fuksa csatáját hozta, a német hajós célfotóval nyert, Vajda pedig visszaesett a hetedik helyre. Ez a vb első csalódása magyar szempontból.

„A legnagyobb problémát maga a pálya jelenti, ilyen helyen nem rendeznék olimpiai kvalifikációs vébét, nincs felevező pálya, jobbos oldalszél fúj. A felkészülés során az erős kezdésre helyeztük a hangsúlyt, mert ebben nem voltam jó – magyarázta Vajda. – Kicsit túledzett állapotba kerültem az elmúlt héten, ezt Rio előtt el kell majd kerülni, mert a mezőny egyre szorosabb és erősebb.”


Vajda Attila túledzett állapotban volt


Arany a megismételt döntőben

Következett két sprintszám, előbb a férfi K-2 200 méter, ahol a Tótka Sándor, Molnár Péter kettős óriási csatában elsőnek ért célba, csakhogy a rossz rajt miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy délben megismétlik a futamot. Bár páran megóvták a döntést, az óvást elutasították, délben tehát ismét rajthoz állt a mezőny. Tótkáék megérezték az esélyt, és rendkívül szoros versenyben, de végig az élen haladva, az előzőnél magabiztosabb teljesítménnyel nyertek.

„Egy jól felismerhető hangnak kellett volna lennie a rajt után, de ezt a mezőnyből hét hajó nem hallotta meg” – mondták az első, lefújt futamról. Tótka elárulta, hogy a felkészülés során „mentünk hasonlót, azaz egy rendes futam után eveztünk még egy erőset, így ha nem is erre készültünk, nem ért váratlanul. Az edzőnk, Hűvös Viktor mondta is a második futam előtt, hogy ti ezt tudjátok.”

„Egy ezrednek is örülnék, nemhogy 31 ezrednek - jegyezte meg Molnár a szűk győzelemről. – A második futamnál fejben kellett erősnek lenni, mert kilenc nagyon jó egység állt rajthoz. Most arra kérek mindenkit, hadd örüljünk ennek az aranynak, hadd dolgozzuk fel, aztán készülhetünk Rióra.”


Kenu egyesben Hajdu Jonatán hetedik lett (győzött a belorusz Artsem Kozyr), ezzel éppen elcsípett egy olimpiai kvótát. „Másképp lehet elfáradni 200-on, mint ezren: gyorsabban és erősebben jön a sav, az utolsó húsz méteren már majdnem feladtam. Ha a Rióig lévő egy évet jól csinálom, sokat léphetek előre, mert én még többet fejlődhetek a már 21-22 éves ellenfeleimnél” – nyilatkozta a 19 éves Hajdu.

Szabó Gabriella és Kozák Danuta volt délelőtt az utolsó magyar egység olimpiai számban, K-2 500-on. Kiválóan rajtoltak, az élre álltak, majd még növelték is az előnyüket, egyedül a hajrá maradt a kérdés. Ekkor még rá is tudtak tenni egy lapáttal, és gyönyörű versenyzéssel megszerezték az első magyar vb-aranyat Milánóban, méghozzá több mint egy hajóhosszal a szerbek és a németek előtt.


A Szabó, Kozák páros több mint egy másodperccel nyert


„Az első pillanattól előnyben voltunk, de úgy is jöttünk ki Milánóba, hogy éhesek vagyunk az aranyéremre” – mondta Kozák Danuta, míg Szabó Gabriella érzett egyfajta nyomást, mint mondta, „kicsit zavart már, hogy mindenki úgy beszélt tegnap, mintha természetes lenne a győzelmünk". Szabó azt is elmondta, hogy sokkal profibban versenyeztek, mint a legutóbbi – akkor még Csipes Tamarával – szintén aranyérmet hozó moszkvai vébén, mert ott csak reménykedtek az aranyban, míg most kimondottan ezért jöttek. Amikor pedig Kozák Rióról beszélt, Szabó mosolyogva meglapogatta a vállát, bár addig még egy kvalifikációs verseny hátra van.


A nap utolsó magyar indulója a Sarudi Alíz, Bodonyi Dóra hajó volt kenu kettes 1000 méteren. A táv negyedénél az éllovas fehéroroszoktól egy hajónyira, a negyedik helyen evezett a magyar páros. Ezt a helyet tartották is, miközben az előttük lévő románok fáradni kezdtek. Meg is előzték őket Sarudiék, ezzel a németek és a beloruszok mögött megszerezték a bronzérmet, a negyedik érmet Milánóban.


A napot záró férfi K-2 1000 méteren már nem indult magyar egység, a túl erősen kezdő olaszok végül csak nyolcadikok lettek, a németek nyertek.


A szombat délelőtti döntők

női C-2 500 m - Takács Kincső, Lakatos Zsanett (nem olimpiai szám) - bronzérem
női K-1 500 m - Kárász Anna - ezüstérem
férfi C-2 500 m - Sarudi Pál, Forgó Christopher (nem olimpiai szám) - negyedik hely
férfi K-1 1000 m - magyar induló nem volt, a dán Poulsen győzött
férfi C-1 1000 m - Vajda Attila - hetedik hely, nincs olimpiai kvóta
férfi K-2 200 m - Tótka Sándor, Molnár Péter - aranyérem
férfi C-1 200 m - Hajdu Jonatán - hetedik hely
női K-2 500 m - Szabó Gabriella, Kozák Danuta - aranyérem
női K-2 1000 m - Sarudi Alíz, Bodonyi Dóra (nem olimpiai szám) - bronzérem
férfi K-2 1000 m - magyar induló nem volt, a németek nyertek


A számok egy része nem szerepel az olimpiai programban, amelyik viszont igen, ott inkább a kvótaszerzés a tét, és kevésbé az érmek halmozása. Az olimpiai számoknál nem árt szem előtt tartani, hogy a kvalifikáció hajót és nemzetet illet, nem pedig versenyzőt, vagyis elképzelhető, hogy nem az indul el egy adott olimpiai versenyben, aki a kvótát kiharcolta. Egy versenyző több számban is szerepelhet a kvalifikációs viadalokon, de csak egy, úgynevezett versenyzői kvótát szerezhet (tehát amennyiben például egyesben és párosban is megfelelő helyen végez, nem két, hanem csak egy versenyzői kvótát szerez).


Az európai nemzeteknek bizonyos számokban még a jövő májusi, duisburgi pótkvalifikációs versenyen lesz lehetőségük kvótákat gyűjteni.


Az eredmények

férfiak

K-1 1000 m, világbajnok: René Holten Poulsen (Dánia) 3:25.815 p
2. Josef Dostal (Csehország) 3:26.298
3. Fernando Pimenta (Portugália) 3:26.535
Kugler Attila a középfutam után kiesett.

K-2 1000 m, világbajnok: Max Rendschmidt, Marcus Gross (Németország) 3:10.175 p
2. Kenny Wallace, Lachlan Tame (Ausztrália) 3:11.132
3. Marko Tomicevic, Milenko Zoric (Szerbia) 3:11.502
...14. (a B döntőben 5.) Nádas Bence, Boros Gergely

K-2 200 m, világbajnok: Tótka Sándor, Molnár Péter 30.935 mp
2. Jurij Posztrigaj, Alekszandr Gyacsenko (Oroszország) 30.966
3. Nebojsa Grujic, Marko Novakovic (Szerbia) 31.046

C-1 1000 m, világbajnok: Sebastian Brendel (Németország) 3:48.956 p
2. Martin Fuksa (Csehország) 3:48.973
3. Szergej Tarnovszki (Moldova) 3:51.583
...7. Vajda Attila 3.56.880

C-2 500 m, világbajnok: Pavel Petrov, Mihail Pavlov (Oroszország) 1:42.035 p
2. Wiktor Glazunow, Wincent Slominski (Lengyelország) 1:42.575
3. Dmitrij Jancsuk, Tarasz Miscsuk (Ukrajna) 1:42.759
4. Sarudi Pál, Forgó Christopher 1:43.759

C-1 200 m, világbajnok: Artyom Kozir (Fehéroroszország) 38.605 mp
2. Li Csiang (Kína) 38.815
3. Queiroz dos Santos I. (Brazília) 38.915
...7. Hajdu Jonatán 39.675

nők

K-1 500 m, világbajnok: Lisa Carrington (Új-Zéland) 1:49.398 p
2. Kárász Anna 1:51.125
3. Ju Csou (Kína) 1:51.478

K-2 500 m, világbajnok: Szabó Gabriella, Kozák Danuta 1:39.865 p
2. Milica Starovic, Benedek-Ruzicic Dalma (Szerbia) 1:41.075
3. Franziska Weber, Tina Dietze (Németország) 1:41.335

K-2 1000 m, világbajnok: Sabrina Hering, Steffi Kriegerstein (Németország) 3:37.646 p
2. Szofija Jurcsanka, Alekszandra Grisina (Fehéroroszország) 3:38.699
3. Sarudi Alíz, Bodonyi Dóra 3:41.089

C-2 500 m, világbajnok: Darina Kasztjusenka, Kamila Bobr (Fehéroroszország) 2:00.675 p
2. Marija Kazakova, Oleszja Romasenko (Oroszország) 2:01.798
3. Takács Kincső, Lakatos Zsanett 2:02.788