Erdő Péter szerint kiragadták összefüggéseiből a szavait

Fotó: MTI / Marjai János

-

Csak a jogi környezetre tett utalást, amit kiemeltek az összefüggéseiből, mondta Erdő Péter az Indexnek arról a nagy felháborodást kiváltó kijelentéséről, amely szerint az egyház kimerítette volna az embercsempészet tényállását, ha befogadta volna a Keletinél táborozó embereket.


A jogi helyzet bizonytalansága ellenére a püspöki kar két ingatlant már kijelölt, és ha lehetőség nyílik rá, akkor kiveszik a részüket menekültek fogadásából, mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az Indexnek. Arról is beszélt: voltak olyan ismerősök is, akik felajánlották a házukat a menekülteknek, azonban számos adminisztratív akadály miatt, ezeket az ingatlanokat egyelőre nem lehet használni.


"A sajtótájékoztatón erre, a tevékenységünk jogi környezetére tettem egy utalást. Az az egy mondat, így ki lett ragadva az összefüggéseiből."

mondta. A főpap szerint az egyház nagyon sokrétű tevékenységet folytat a menekültek érdekében, ebben van élelmiszer-segélyezés, egészségügyi, és a kiskorúaknál pszichológiai segítségnyújtás is.

Az egyházi karitász emberei inkognitóban voltak jelen segíteni a Keletiben, jelentette ki; a bíboros szerint az is hiteles akciója az egyháznak, hogy a pannonhalmi apátság megnyitotta a kapuit a határ felé igyekvő menekültek előtt.

Erdő Péter azt is elmondta, hogy a Karitász korábban írásban is megkereste a kormányzatot, és érdeklődött, hogy hol tud segíteni, de erre nem érkezett válasz.


Ferenc pápa vasárnap arra szólított fel minden európai plébániát, vallási közösséget, és rendházat, hogy fogadjon be egy menekült családot, és bejelentette, hogy a két vatikáni plébánia már a következő napokban megteszi ugyanezt.