Erdély sokkal színesebb, mint gondolná!

Fotó: Tevan Imre

-

Volt Erdélyben? Merre ment? Nagyvárad–Kolozsvár–Marosvásárhely és azután Székelyföld falvai, kisvárosai? Tudja miért?


Amikor a Monarchia és vele a történelmi Magyarország összeomlott, az éppen csak születő idegenforgalom is gyökeresen átrendeződött. A trianoni határokon belül például a Kékes lett a legmagasabb hegycsúcs, így felfedezték, sőt nagyon is tudatosan fejlesztették a Mátrát.


Hazafias kötelesség

Amikor pedig 1940-ben visszacsatolták Észak-Erdélyt, igen jelentős erőfeszítések kezdődtek az ottani turizmus fejlesztésére. A kormány néhány éves kísérletében, hogy megőrizze, megteremtse, visszaszerezze a „magyar Erdélyt”, a belföldi idegenforgalomnak kulcsszerepet szánt. A visszakapott területek meglátogatása egyfajta hazafias kötelesség lett.

Ablonczy Balázs A visszatért Erdély című könyvében részletesen, külön fejezetben (A magyar Svájc) mutatja be a folyamatot. Ő említi például, hogy az 1788 és 1986 között Erdélyről megjelent összes útikönyv fele 1940 és 1943 között látott napvilágot.



Leginkább ekkor alakult ki Erdélynek és főleg Székelyföldnek az a képe, amely többé-kevésbé máig meghatározó. Ez a kép romantikus, nemzeti, részben leegyszerűsítő és hamisan idealizált. A kor kiadványaiban gyakori volt a népi építészet és a népviseletbe öltözött székelyek ábrázolása, sok mai magyarországi utas is ezt a képet keresi.

Tegyük hozzá: meg is találhatja. A székely hegyek falvaiban valóban ott van a gyönyörű természeti és rurális táj, a hagyományos életforma. Az archaikus világ szigeteinek megőrzését a természetföldrajzi adottságok mellett az is segítette, hogy ez a vidék a szocialistának nevezett Romániában elzárt perifériának számított. (Holott valójában az ország kellős közepe.)


Erdély nem skanzen

Erdély azonban nem valamiféle magyar skanzen. 2016-ban Erdélyben is 2016 van, az itt élők a jelenben és a jövőben akarnak létezni.

A második világháború idején megjelent kiadványokig vezethető vissza az a ma oly gyakran hallható vélekedés, hogy a székelyek beszélik a legszebb magyart, sőt egyáltalán ők a legigazabb és legigazibb magyarok. (Aki ezt gondolja, azt bizonyára nem zavarja, hogy a székelység eredetmítosza éppen a magyarság többi részétől való különbözést hangsúlyozza.)



Ennek az archaikus világnak a keresői, esetenként számon kérői néha kiváltják a helyiek kritikáját is. A romániai magyar sajtóban olykor olvasni olyan cikkeket, amelyek a „tápos” turisták viselkedését teszik szóvá. Különösen az


„ez itt mind a miénk volt”

attitűd kap bírálatokat, mert úgy értik, hogy ebből a „miénk”-ből a helyiek ki vannak hagyva.

Különben ez sem új, a 40-es években is dörmögtek az erdélyiek a zabáló, berúgó és hangoskodó turisták miatt.


A magyar turisták főútja

A kormány akkor nemcsak propagandával, de pénzzel is segítette az észak-erdélyi idegenforgalmat. Ez elsősorban az infrastruktúra kiépítésében (szálláshelyek, vendéglátóüzemek, utak) és utazási kedvezményekben nyilvánult meg.

Az állami szervek terelgették a hozzájuk forduló utazókat. Hamar (az első szezon után) kiderült, hogy bizonyos települések, tájak akkor még nem voltak alkalmasak a vendégfogadásra.

Ez is hozzájárult ahhoz, hogy oda igyekeztek irányítani a külföldi lehetőségek bezárulása é sa propaganda nyomán dinamikusan növekvő turistatömegeket, ahol viszonylag felkészültebben fogadták őket. Viszonylag persze, hiszen nem volt könnyű kielégíteni a nagy keresletet, általában drágábban és rosszabb színvonalon lehetett Erdélyben üdülni, mint mondjuk a Balatonon.



A turizmusirányítás tehát tudatosan terelt, ekkor kanonizálódott a Nagyvárad–Kolozsvár–Marosvásárhely–Székelyföld-útvonal, amely mélyen bevésődött az Erdély-képbe, miközben például a szintén magyar többségű szilágysági részek vagy Szatmárnémeti szélárnyékba került – jegyzi meg Ablonczy.

Még a rendszerváltás előtt kiadott (1977-es) Utazások Erdélyben – Panoráma „mini” útikönyv is ezen a nyomvonalon indul, legfeljebb az furcsa a mai szemmel, hogy az első útvonal címe Oradeán át Brașovig, és csak alá merték kisebb betűvel kinyomtatni, hogy Nagyváradon át Brassóig. (Igaz, ezután nem a Székelyföld jön, arra a könyv végéig kell várni.)


Busszal, autóval, vonattal, repülővel

A legtöbb magyar ma is erre keresi föl Erdélyt, legalábbis először. Például a hódmezővásárhelyi Nirva Tours legnépszerűbb romániai útja Nagyszalontán kezdődik, majd Nagyvárad, Királyhágó, Csucsa, Bánffyhunyad, Kolozsvár, Tordai hasadék, Marosvásárhely, Gyilkos-tó, Békás szoros, Parajd, Korond, Farkaslaka következik. Az ötnapos út végén Segesváron, Gyulafehérváron és Aradon át érkeznek vissza Magyarországra – tudtuk meg Zsanáné Raffai Gabriella tulajdonos-irodavezetőtől.

Az elsősorban Közép-Európába (Dél-Német- és -Lengyelországtól Albániáig) utakat szervező Kárpáteurópa katalógusában is a majdnem az előzővel megegyező (bővebb székelyföldi programot tartalmazó, hétnapos) útnál találjuk a „Legsikeresebb utunk” jelzést, noha a kínálatban még számos romániai program található.



A világért sem akarhat ez a cikk senkit sem lebeszélni Nagyvárad, Kolozsvár, Kalotaszeg vagy a Székelyföld látnivalóiról, de annyit érdemes tudni, hogy ez a terület sokkal színesebb, és sokkal többrétű érdekességet, élményt kínál, mint amit a csak a turizmus főútján haladók láthatnak.


Magyarországot csatolták el Erdélytől

Eleve, ha – ahogy mostanában már gyakoribb, és idegenforgalmilag mindenképp indokolt – Erdélyen nemcsak az egykori fejedelemséget, hanem a Trianon nyomán Romániához került teljes területet értjük, tudni kell, hogy ez nagyobb, mint a jelenlegi Magyarország, 103 ezer négyzetkilométer.

Ráadásul, mivel a Bánság kivételével főképp domb- és hegyvidék, sokkal tagoltabb, vagyis az utazó számára rengeteg bejárni való zugot kínál. A terület településeinek száma közel hatezer, vagyis kétszerese a Magyarországinak.

A szokásos városlátogatáson és a falusi turizmuson kívül számos speciális időtöltésre, kikapcsolódásra van itt lehetőség a síeléstől a kisvonatozáson és túrázáson át a fürdőkig, a magyar irodalom nagyjai emlékének felkeresésétől a különleges temetőkig és a vadászatig, a vásárok meglátogatásától a skanzenekig.



A magyarok Erdélybe látogatása egyébként mostanában ugyanúgy dinamikusan nő, mint a 40-es években. A KSH romániai kiutazási statisztikája szerint 2013-ban 1,1 millió, 2014-ben 1,5 millió, tavaly pedig már 2,4 millió utazás volt délkeleti irányba. Az idei első negyedév 740 ezres száma egyenesen több mint biztató, még akkor is, ha el tudjuk képzelni, hogy a turizmust nem mindig könnyű elválasztani az üzleti, rokonlátogató utaktól. A számokból mindenesetre az következik, hogy sokan egy évben többször is Erdélybe látogatnak.

A többség bizonyára saját autóval utazik, de Erdélybe sok vonat is jár Magyarországról. Igaz, menetidejük hosszú, és nem mindig pontosak. Marosvásárhelyre repülni is lehet; akinek sürgős, és például a Székelyföldre megy, igénybe veheti, mert az autópályák lassan épülnek arra.

Zsanáné Raffai Gabriella úgy véli, utazási irodával azok utaznak, akik igénylik a kényelmet, vagy nincs autójuk. Nemcsak az idősek mennek szervezetten, bár utasaik nagyobbik fele 40 éves már elmúlt. Az utóbbi években Erdély fejlődésével egyre jobbak a szálláslehetőségek, az ő irodájuk is áttért a falusi tiszta szobák igénybevételéről a panziókra.


Románok, szászok, svábok, örmények, bolgárok

Noha természetes, hogy a magyarok elsősorban a magyar emlékeket szeretnék felkeresni, hiba vaknak lenni az évszázadok óta itt élő más népek emlékeire. Az apró román ortodox fatemplomokra vagy az Erdélyi szászok által létrehozott nagyvárosokra, amelyeket, különösen Nagyszebent, gyönyörűen rendbe hoztak. Ugyancsak különlegesek a szász (és székely) erődtemplomok. És akkor még szó sem esett az olyan érdekességekről, mint az örmény vagy bolgár falvak látnivalói.



Nagyvárad, Kolozsvár és Marosvásárhely mellett érdemes megnézni a nem kevésbé magyar Szatmárnémetit vagy Temesvárt, a Habsburg Birodalom erődvárosát, amely máig megőrzött valamit multikulturális hangulatából.

Utolsó példánk legyen Máramarossziget, amely a nemzetközi turizmus térképén feltehetően nagyobb pötty, mint a magyarén. Híres az egykori börtönben berendezett múzeum, amely a kommunizmus áldozatainak állít emléket. A skanzen is, és Elie Wiesel Nobel-békedíjas író szülőháza, de megnézhetjük itt a Prielle Kornélia születésére emlékeztető táblát is. Ő az a színésznő, aki kikosarazta Petőfit.

A cikkünket illusztráló galériák képek közé igyekeztünk sok nem szokványos látnivalót is válogatni.