Enyhítettek a Kuba elleni szankciókon

Fotó: MTI/EPA-EFE / ALEJANDRO ERNESTO

-

Barack Obama amerikai elnök pénteken enyhített a Kubával szembeni szankciókon.


Döntésével az amerikai kormányzat lehetővé tette a közös orvosi kutatásokat, a kubai gyógyszerek behozatalát és a szivar, valamint a rum importját érintő pénzügyi korlátozások feloldását.

Obama közleményében leszögezte: e döntésekkel az Egyesült Államok nyitása Kuba felé „visszafordíthatatlanná” vált. Jack Lew pénzügyminiszter, aki szintén közleményt adott ki, azt hangsúlyozta, hogy a nyilvánosságra hozott enyhítések az Obama által 2014 decemberében elindított „új kurzus” természetes következményei.

„A pénzügyminisztérium hosszú ideig dolgozott azon, hogy lebontsa az utazás, a kereskedelem, a bankszolgáltatások és a telekommunikáció elé gördített gazdasági akadályokat” – fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva a tudományos együttműködés és az ösztöndíjak e döntés nyomán feltáruló lehetőségeit, valamint a közvetlen emberi kapcsolatok és a magánszektor megerősödésének lehetőségeit is.

Hasonlóképpen méltatta a szankciók enyhítését Penny Pritzker kereskedelmi miniszter. Ő a két ország közötti erőteljesebb kereskedelem fontosságát emelte ki, hozzátéve, hogy ez mindkét ország számára üdvös.

A kubai szivar és rum korlátozás nélküli behozatalának engedélyezése azonban csak a külön erre vonatkozó felhatalmazással rendelkezőkre érvényes, kereskedelmi mennyiségben magánszemélyek továbbra sem hozhatnak be a annyi szivart és rumot, amennyit akarnak.

A pénteken bejelentett döntések az Obama-adminisztráció azon erőfeszítéseinek sorába illeszkednek, melyekkel az elnök a normális gazdasági és diplomáciai kapcsolatok helyreállítását segíti elő. Obama 2014 végén hirdette meg az új Kuba-politikát, s az idén márciusban ő volt Calvin Coolidge óta az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki Kubába látogatott.