Enrique szerződéséről csak jövőre tárgyalnak

Fotó: AFP / GLYN KIRK

-

Luis Enrique csak a jövő évben tárgyal az FC Barcelona vezetésével szerződésének meghosszabbításáról.


A spanyol futballbajnoki címvédő vezetőedzője és a katalán klub irányítói 2017 elejére halasztották megbeszéléseiket ez ügyben – közölte kedden Josep Maria Bartomeu klubelnök.


„Nem most és nem is karácsonykor fogjuk megvitatni a kérdést Luis Enriquével” – mondta a Catalunya rádiónak nyilatkozva, hozzáfűzve, hogy a megfelelő időpont február vagy március lehet.

A 46 esztendős vezetőedző, aki egykor futballozott is a Barcában, a korábbi két idényben a lehetséges tízből nyolc nagy trófeát megnyert a katalán elit alakulattal.

Az EFE tudomása szerint ugyanakkor még az év vége előtt a labdarúgóklub új szerződést kínál a két kiváló támadónak, Lionel Messinek és Luis Suáreznek, valamint a középpályás Ivan Rakiticnak.

„A következő hónapokban megtesszük ajánlatunkat, mert azt akarjuk, hogy mindhárman megújítsák kontraktusukat” – jelentette ki Bartomeu.

Messi jelenlegi szerződése 2018 júniusáig, a másik két sztáré 2019 júniusáig szól.