Ennyit még soha nem fizettek román festő képéért

Fotó: ANADOLU AGENCY / Ray Tang

-

Adrian Ghenie sorra dönti a csúcsokat. Az eddigit is ő tartotta.


Rekordösszegért, 7,1 millió fontért (azaz 2,41 milliárd forintért) kelt el a londoni Christie's aukciós ház árverésén Adrian Ghenie román festőművész Nickelodeon festménye. Az összeg abszolút román rekordnak számít. Ghenie előtt csak Constantin Brancusi szobrászművész műveit adták el millió eurós nagyságrendű összegekért.

A 2008-ban készült kompozíció két nagyméretű (2,38 x 4,14 méteres) festményből áll, és az árverés előtt az aukciós ház 1 - 1,5 millió fontra becsülte az értékét. A londoni árverésen Ghenie A sebész és a lelke című festményét 341 ezer fontért - 116 millió forintért - adták el. Ghenie az idén februárban felállított személyes csúcsát döntötte meg. A napraforgók 1937-ben című festményét 3,11 millió fontért (1,06 milliárd forintért) adta el a Sotheby's.

Az 1977-ben Nagybányán született Adrian Ghenie a kolozsvári Művészeti és Formatervezési Egyetemen szerzett diplomát 2001-ben, Ioan Sbarciu tanítványaként. Első egyéni tárlatát a több társával alapított kolozsvári Plan B galériában tartotta 2006-ban. A Plan B rendezte be a 2007-ben a Velencei Biennále román pavilonját, 2008-ban pedig Berlinben nyitott kiállítóteret. Ghenie 2008-tól 2013-ig Kolozsvár és Berlin között osztotta meg idejét, jelenleg a német fővárosban él és alkot.