Ennyire pocsék az élet Hollywoodban

Forrás: UIP

-

A Coen testvérek Berlinben bemutatott Ave, Cézár című filmjét sokan szidni fogják amiatt, hogy a drámai szál nem elég fajsúlyos benne, a sok sztárral készült kis szkeccsei pedig nem elég viccesek. Megmondjuk, szerintünk mindez miért nem baj.


Az Ave, Cézár felületesen hasonlít a Coen testvérek két korábbi filmjére, a Hollywoodi lidércnyomásra és A nagy Lebowskira is: előbbire azért, mert ebben a filmben is a régi idők Hollywoodjának piszkos kis titkai tárulnak fel, és még a fiktív Capitol Pictures filmstúdió is újra megelevenedik, utóbbira pedig az emberrablási szál miatt (ami ugyan több Coen-filmben is szerepel, de nem így), mélyebb szinten viszont 2009-es filmjükkel, az Egy komoly emberrel mutat szorosabb rokonságot. Ott egy zsidó fizikaprofesszor kereste a boldogulás lehetőségét és az élet értelmét a szövevényes érdekhálózatokból felépülő egyetemi közegben, egy széthulló család fejeként, itt pedig egy hollywoodi fixer, azaz problémamegoldó igyekszik elhárítani a sztárok által nap mint nap előidézett katasztrófákat, miközben nagyon hasonló egzisztenciális válságon megy keresztül, mint az Egy komoly ember főhőse, csak éppen új emberünk katolikus.


Josh Brolin mint Eddie Mannix


Eddie Mannixnek hívják, valós személyen alapul, és Josh Brolin játssza. Némiképp a film felépítése is hasonlít az Egy komoly emberéhez: a főhős életében ilyen-olyan szerepet játszó, sok különböző mellékszereplő privát válságai vinyettaszerűen követik egymást egy közös, nagy káoszt alkotva, hősünk pedig próbálja valahogyan túlélni, sőt, megszelídíteni a körülötte tomboló vihart. De az Ave, Cézárban ezek a kis epizódok jobban elkülönülnek egymástól, sokkal öncélúbbak, épphogy csak hajlandók egy narratívába rendeződni, így a cselekmény főszála Mannixszel végül olyan benyomást kelt, mintha inkább csak ürügy lett volna a sok kis geg felvonultatására.


Scarlett Johansson és Josh Brolin


A filmstúdió életéhez kapcsolódó sok színes jelenetben a harsányan viccestől a megdöbbentően abszurdig Coenék különböző hangokat ütnek meg, de a kis szkeccsek nem mindegyikében van annyi lehengerlő energia vagy átütő szellemesség, hogy igazán emlékezetes legyen. Aki pedig arra számít, hogy végig fogja kacagni a filmet, az szinte biztosan csalódni fog, mert szándékosan vagy sem, de egyetlen olyan epizód van csak – amelyben a rendezőt alakító Ralph Fiennes próbál egy westernsztárt (Alden Ehrenreich) komoly drámai színésszé kikupálni –, ami tényleg fergetegesen vicces. Mégsem válnak unalmassá az epizódok, mert elsősorban a játékosság és a lazaság érződik rajtuk, az, hogy Coenék mindent beledobáltak a filmbe, ami csak eszükbe jutott, és nem izgatták magukat túlságosan amiatt, hogy az egészből kikerekedik-e valami Nagy Dolog.


Alden Ehrenreich és Ralph Fiennes


Süt a filmről, hogy remekül szórakoztak a készítése közben, és aki nézőként el tudja engedni a prekoncepcióit és elvárásait – mert jaj, ez nem olyan izgalmas, mint a Fargo, és nem annyira vicces, mint A nagy Lebowski, és egyébként is miért nem szól semmiről?! –, az elkezdhet felfedezni és értékelni benne olyan apróságokat, hogy például mennyire király, amikor a filmsztárt alakító George Clooney-t éppen elrabolták, de a jelenet poénja csak annyi, hogy Clooney idétlenül tart a kezében két uborkás kenyeret, vagy hogy milyen trükkös rendezői döntés volt a versengő bulvárújságíró ikreket alakító Tilda Swintonnal egyáltalán nem az evidens, szélsőségesen ripacs irányba elmenni. És küszködöm, mert a legeslegjobb jelenetről nem árulhatok el semmit, talán csak annyit, hogy lenyűgöző az a könnyedség, amivel Coenék képesek átfordulni totál abszurdba, láthatóan mit sem törődve azzal, hogy ez beleillik-e a film úgynevezett szövetébe.


Josh Brolin és Tilda Swinton


Az Ave, Cézár nyilvánvalóan nem akar semmi nagyot állítani arról, hogy milyen volt az 50-es évek Amerikája, vagy akár csak a hollywoodi stúdiórendszer akkoriban, és annak ellenére, hogy filmes közegben játszódik, a felszínen nem igazán a filmkészítésről szól, csak ürügynek használja a filmipar excentrikus figuráit. De azzal, ahogyan Coenék látványosan körülrajongják szeretett színészeiket (Frances McDormand is lehetőséget kap egy remek magánszámra), illetve főleg az említett szabálytalansággal és lezserséggel, ami a figyelmünket az alkotói folyamatra irányítja, végül saját készüléséről látszik felfedni valamit a film, így egy mélyebb, áttételes szinten válik filmkészítős filmmé. Kicsit olyan, mintha a Coen testvérek megengedték volna, hogy belehallgassunk a szabadon folyó ötletelésükbe. Lesznek sokan, akik azt mondják, ennyi nem elég egy filmhez – de nem lehet, hogy rögtön több is annál?


Az Ave, Cézárt február 25-én mutatják be Magyarországon.