Ennél nagyobb politikai show nincs a világon

Fotó: AFP / MANDEL NGAN

-

Február elsején az iowai kaukusszal elindul az öldöklő harc az amerikai elnökjelöltéségért, hogy tíz hónappal később kiderüljön, ki lesz Barack Obama utódja a Fehér Házban. Nem lesz könnyű kategóriákba gyömöszölni az idei elnökválasztást, ami garantált szórakozást ígér. Elmondjuk, mi miért várjuk nagyon az amerikai demokrácia soron következő parádéját.


Tudják még fokozni

Mindig van abban valami bizsergető, amikor a hónapokon át tartó felhőtlen beszólogatások és ígérgetések után élesbe fordul egy kampány, és minden mondatnak tétje lesz. Az Egyesült Államokban ez a pillanat az iowai kaukusszal jön el, és a sorsdöntő mondatok folyama nagyjából tíz hónapon át tart majd. Elsőre ez elég kimerítőnek tűnhet, de szerencsére minden okunk megvan arra, hogy bízzunk benne: nem lesz könnyű kategóriákba gyömöszölni az idei elnökválasztást, ami garantált szórakozást ígér.

Például azért, mert soha nem kellett még ennyire komolyan venni outsidereket, miközben soha nem volt még olyan feltűnő a komoly politikusok hiánya, mint most.



Donald Trumpot még hosszú hónapok kemény szexista, rasszista és – mondjuk ki, bunkó – kampányolása után is nehéz megszokni a republikánus lista élén. Lehetnek-e annyira dühösek a republikánusok, hogy megszavazzák Trumpot? És tényleg lehetséges, hogy egy valóságshow-hős legyen a világ legnagyobb hatalmú embere, miközben veszélyesen keveset tud a világ dolgairól? Ha abból indulunk ki, hogy a Republikánus Párt mintha elvesztette volna a kontrollt a történések felett, bármi megtörténhet. Trump felbukkanása a jelöltek között eleinte nem tűnt többnek narcisztikus magamutogatásnál, mostanra viszont a párt képtelen megkerülni. És minél bunkóbb, annál népszerűbb. Biztos, hogy tudja még fokozni.

A másik oldalon lehetnek-e annyira csalódottak a demokraták, hogy egy szocialista politikust indítsanak a republikánusok ellen? Bernie Sanders eddigi menetelése is lenyűgöző volt, de vajon nem ijednek-e meg a demokraták az utolsó pillanatban az újdonság erejétől?

És bár ebben az egész kampányoló társaságban még Hillary Clinton számít a leghagyományosabb jelöltnek, ne felejtsük el, micsoda anomália már az is, hogy versenyben van. Az Egyesült Államoknak 230 éves története során 44 elnöke volt, és mind a 44-en férfiak voltak. Izgalmas lesz élőben figyelni, hogy adott esetben hogyan töri szét az amerikai közélet utolsó kemény üvegplafonját. És feltehetően akad valaki, aki összeszámolja majd, hogy a kampányban hányszor hangzik el a feminizmus szó. Az biztos, hogy kaotikus hónapoknak nézünk elébe, és számítsunk arra, hogy rengeteg szakértő fogja széttárni a kezét, mert maga sem érti, hogy mi történik. (Vándor Éva)



Ismerje meg Amerikát!

„Ha a szavazás bármit megváltoztatna, betiltanák” – szokták emlegetni a Mark Twainnek tulajdonított mondást azok, akik szerint a demokrácia csak színjáték, valójában úgyis mindent a titokzatos „pénzügyi háttérhatalom” irányít. Ezzel mindössze annyi baj van, hogy a kiváló író és újságíró ilyet nem mondott. Azt viszont leírta a Mi az ember? című filozófiai művében, hogy „ha meg akarjuk ismerni, milyen is valójában az emberi faj, csak meg kell figyelnünk választások idején”.

Az elnökválasztási cirkusz valóban a legjobb alkalom arra, hogy megismerjük az Egyesült Államokat és az amerikai népet. Láthatjuk például a rájuk oly jellemző hurráoptimizmust és lelkesedést, hogy mennyi pénzt, időt és energiát képesek áldozni, hogy az általuk támogatott jelöltet segítsék. Láthatjuk viszont azt is, mennyire kisszerű és mocskos is tud lenni a politika, ahogy megannyi önjelölt Frank Underwood igyekszik bármilyen eszközzel, bárkin átgázolva bejutni az ovális irodába.



Igen, az amerikai politika elsősorban a pénzről szól (miért, melyik nem?). Viszont az erős túlzás, hogy a pénzvilág döntene mindenről. Már csak azért sem, mert az összeesküvés-elméletekkel szemben a pénzvilág sem egységes. Ha az lenne, minden kampánypénz a kiválasztott jelölthöz folyna, a többi egy centet sem kapna. És a végén azért mégiscsak a szavazók döntenek: Jeb Bush például hiába szedett össze hatalmas, 128 millió dolláros kampánybüdzsét, ha egyszer senki nem akar rá szavazni, soha nem léphet az apja és a bátyja nyomába. (Kovács Áron)


A kiábrándultak hangjai

Az elmúlt néhány év eseményei – mint az ukrán válság, az Iszlám Állam terjedése vagy a menekültválság – fenekestül forgatták fel a geopolitikai színteret. Az Európai Unió és Oroszország mellett az Egyesült Államok is egyfajta identitásválságba érkezett, a világ vezető nagyhatalmaként még nem igazán tudja, hogyan is reagáljon az új kihívásokra. Bármilyen úton induljon is el ebben a bizonytalan állapotban, az egyik első és legnagyobb lépést az új elnök megválasztása fogja jelenteni.

Ezzel párhuzamosan a nyugati világban, így az Egyesült Államokban is, a választók egyre kiábrándultabbak a fennálló rendszerrel és a hatalmas jövedelemkülönbségekkel szemben, viszont egyre fogékonyabbak a bonyolult kérdésekre adott egyszerű, populista válaszokra is – legyen szó a bevándorlásról vagy a terrorizmus kezeléséről.


Republican Presidential Candidate Marco Rubio speaks at Marshalltown Community College


Az amerikaiak kiábrándultságát jól jelzi, hogy a jelenlegi három legnépszerűbb jelölt közül kettő radikális változást hozna az Egyesült Államok, és így az egész világ életébe. A magát szocialistának tartó Bernie Sanders, ha tehetné egy skandináv országot varázsolna Amerikából – az ingyenes oktatás és egészségügy ötletével az évszázados rendszer alapjait rengetné meg. Hogy Donald Trump mit művelne az országgal, azt még megtippelni sem lehet. Persze az is elképzelhető, hogy az ország többsége a már kitaposott, többé-kevésbé biztonságos úton haladna tovább, és Hillary Clinton költözhet majd be a Fehér Házba. (Ferenci Péter)


amerikai elnökválasztási kampány 2016, USA, Hillary Clinton


Sört, sós mogyit kartávolságba

Hogy miért szeretjük az amerikai elnökválasztásokat? Egyszerűen azért, mert a politika természete, a karaktergyilkosságok, a nagy árulások, az „olyan nincs, hogy megígérek valamit, és úgy is lesz” világa talán soha máskor nem tárul elénk ennyire direkt és érdekes formában, mint ilyenkor. Mert lehetett roppant érdekes Tony Blair és Gordon Brown paktuma 1994-ben a londoni Granita étteremben arról, hogy a négyéves ciklus közben majd cserélnek, amit persze Blair jól nem tartott be – 2003-ban még film is készült róla. És nyilván roppant fordulatos volt az is, ahogy egy „keletnémet” kis pártkáder a maga divatjamúlt kosztümében egyszer csak elkezdte eltakarítani maga elől a CDU nehézsúlyú politikusait, hogy 2000-ben a párt elnöke, majd 2005-től Németország egyik legsikeresebb kancellárja legyen.

De ezek jórészt a színfalak mögötti csatározások voltak. Egy amerikai elnökválasztáson viszont nyilvános vita keretében nézhetjük végig, amint Marco Rubio hátba döfi egykori mentorát, egy bizonyos Jeb Busht. És különben is: gondolta volna bárki is korábban, amikor a Bush-dinasztia messze legnormálisabb tagja bejelentette indulását, hogy mire élesbe fordul a jelöltállítási küzdelem a republikánusoknál, gyakorlatilag futottak még kategóriás szereplő lesz? Vagy gondolta volna bárki is, hogy Hillary Clintonnak egy igazi amerikai ko-me-nis-ta vihet majd be néhány kellemetlen gyomrost? Akit ráadásul még a Red Hot Chili Peppers is nyilvánosan támogat? (Egyébként pedig: hajrá Bernie! :D) És akkor még nem is beszéltünk a Donald Trump–Sarah Palin párosról, akiknél szórakoztatóbbat tényleg nehéz elképzelni – persze reméljük, meg is maradnak örök bohócnak a politikai idiotizmus nagyobb dicsőségére.


amerikai elnökválasztási kampány 2016, USA, Bernie Sanders


Gondoljunk csak bele: ehhez képest nálunk legfeljebb azon izgulhatunk, hogy Pelczné Gáll Ildikót, vagy Németh Szilárdot választják-e meg több szavazattal a Fidesz-kongresszuson alelnökké. Vagy hogy egy álmos szombat délutánon az MSZP választmányi ülésén beolvas-e a Szociáldemokrata Platform a Munkástagozatnak.

Hát nem sokkal érdekesebb ezeknél egy amerikai elnökválasztás? Sört, sós mogyit kartávolságba, kispárnát a hátunk mögé, és élvezzük a következő hónapokat! Mást úgysem nagyon tehetünk. (Kósa András)