Ennél a Supermannél csak Batman butább

Fotó: InterCom / Courtesy of Warner Bros. Pictures

-

A Batman Superman ellen – Az igazság hajnala folytatja Az acélembert, és újraéleszti a Batman-mítoszt. Bár ne tenné egyiket se: unalmas és kifejezetten ostoba karakterek rugdalják egymást, sötét képeken, két és fél órában.


Bátorságra vall ma halálkomoly, patetikus szuperhősfilmet rendezni, mikor a tét nélküli, önironikus poénkodásra épülő Deadpool és A galaxis őrzői tudja igazán megszólítani a rajongókat, ezekkel az önmagukból hülyét csináló figurákkal van tele az internet. Úgy tűnik, a közönség kezd ráunni a hagyományos szuperhősmozikra, amelyekben senkinek nem jut eszébe azon morfondírozni, miért ugrálnak felnőtt emberek a háztetőkön bohócnak öltözve. Ahogy annyi más hollywoodi divat, a szuperhőstrend is előbb-utóbb elmúlik, és a képregényrajongók végre visszakaphatják kedvenceiket.


Henry Cavill a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című filmben


Ezt a visszarendeződést segítheti a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala, amely minden olyasmit tartalmaz, ami miatt sokan egyszerűen nem hajlandóak komolyan venni a szuperhősfilmeket. Az acélember folytatásaként, egyben a Batman-sorozat újraindításaként is működő film ellentmondásos módon éppen azáltal válik nevetségessé, hogy az írók és Zack Snyder rendező valós társadalmi problémákat, erkölcsi kérdéseket boncolgatnak a két főhős összecsapásának ürügyén: az önbíráskodáshoz való jogról, a gyengeség szülte frusztrációról elmélkednek.

Olyan, mintha nagyon izgulnának, hogy közöljenek valami fontosat, ám amikor megszólalnak, csak olcsó közhelyparádéra és legfeljebb egy gyomorsavas böffentésre futja tőlük.


Ben Affleck


Pedig az elején egyértelművé válik, hogy Snyderék odafigyelnek a rajongókra. Az acélembert amiatt érte a legtöbb kritika, mert a végén Superman gondolkodás nélkül romba dönti a fél várost, miközben Zod tábornokkal verekszik. Így nyilván meghal rengeteg ártatlan ember, értük azonban akkor egyetlen könnyet sem hullattak a forgatókönyvírók.

A Batman Superman ellen ezzel az összecsapással kezdődik, ám ezúttal Bruce Wayne (Ben Affleck) szemszögéből látjuk összedőlni a felhőkarcolókat. Sőt, a Wayne vállalat egyik épülete is elpusztul, Bruce a törmelék alól próbálja kimenteni a neki dolgozó kisembereket. Erős, frappáns kezdés, értjük, hogy Batman miért utálja messziről Supermant.


Ben Affleck a számítógép előtt


Sajnos később ezt a motívumot is röhejessé teszik a túlbuzgó írók. Mert persze hőseink ezúttal is lezúznak és felrobbantanak egy csomó épületet, ám mindig akad egy riporter vagy közrendőr, aki a kamerába kiáltja, hogy az épp elpusztított sziget „szerencsére lakatlan”, vagy a rombolás „hál’isten nem munkaidőben történt, így a környéken nem voltak sokan”.

Snyderék el is érik, hogy Supermant (Henry Cavill) ezúttal ne sértődött, nemtörődöm favágónak lássuk, mint Az acélemberben. Tisztességes, derék fiú vált belőle, viszont unalmas karakter lett – a képregényekben is nehéz izgalmas hősként láttatni Supermant, mert a figura egyszerűen túl tökéletes. Egy aranyos jelenetben szerelmével, Lois Lane-nel (Amy Adams) évődnek egymással a fürdőszobában, talán csak ebben a két percben kerülünk picit közelebb Clark Kenthez, az emberhez.


Amy Adams


De nem is ő a fő attrakció, hanem az újra csatasorba állított Batman. Ben Affleck alkalmas a szerepre: az őszülő, megférfiasodott színész gond nélkül eljátssza az illúzióit vesztett, de rögeszméi által hajtott Denevérembert. Nincs megmagyarázva, Wayne miért öltötte fel ismét a jelmezt azután, hogy az ugyanennél a stúdiónál pár éve készült A sötét lovag – Felemelkedésben visszavonult, de ez valójában nem zavaró.

Az sokkal inkább, hogy ez a Batman ostoba, erőszakos fráter, és a szimpatikus Ben Affleck sem tudja megmenteni a figurát attól, hogy a végjátékra teljesen ellenszenvessé váljon. Ahhoz képest, hogy elvileg Bruce Wayne nemcsak elhivatott harcművész, hanem nagyszerű detektív is, ebben a filmben talán ő a legbutább figura. Elhatározza, hogy megleckézteti (vagyis jól megveri) Supermant, de véletlenül sem állna szóba vele, pedig akkor egy perc alatt átlátná Lex Luthor (Jesse Eisenberg) mestertervét, aki egymásnak akarja ugrasztani a két köpenyes szerencsétlent.


Jesse Eisenberg


Az összefüggéstelen monológokat mormoló, ripacs Jesse Eisenberget kivéve minden karakter iszonyú komolyan veszi magát, a sok pózolás és falvédőbölcsesség között pedig a nézőben megint felmerülnek a szuperhősfilmekkel kapcsolatos alapvető kételyek. Miért kell azt néznünk, ahogy főhőseink agyonrugdalják egymást? Honnan kerülnek elő eddig sohasem látott, szuperképességű szereplők? Miért két és fél órás a játékidő?


Batman Superman ellen

Gal Gadot és Ben Affleck


Eközben a szuperhős-adaptációk legrosszabb hagyományai is tovább élnek Snyder rendezésében. Addig kell örülnünk, amíg Bruce Wayne és Clark Kent öltönyben, kezükben pezsgőspohárral fenyegetik egymást, mert amint összecsapnak, negyvenperces akciójelenet kezdődik, hol vészjósló, hol himnikus zenére. Néha nehéz kivenni, hőseink mit is pusztítanak el maguk körül, olyan sötétek a képek – a térhatás csak ront a helyzeten, aki teheti, ne 3D-ben nézze meg a filmet.

A digitális rombolás köré épülő, patetikus képi világ egyedül az álomjelenetekben működik igazán, mivel az alkotók ott teljesen elszakadhattak a valóságtól. Ezek a részek leginkább Snyder Sucker Punch – Álomháború című, gyatra filmjét idézik, és legalább markáns, egyéni esztétikát érvényesítenek, még ha giccses és üres is a végeredmény.


Batman Superman ellen

Superman és rajongói a mexikói Juárezből


A végjátékban sietve előkészítik a már beharangozott Igazság Ligája-mozifilmet (ez a DC kiadó szuperhőseiből verbuvált csapat), színre lép egy rusnya szörnyeteg, sőt, történik egy drámai fordulat is, amelyet azonban az alkotók gyáván vissza is vonnak néhány perc alatt. Nincs okunk reménykedni, hogy a folytatás jobb lesz.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!