Énekeljen minden nap a gyerek! Na, gondoljuk ezt át még egyszer

Fotó: FORTEPAN / KOTNYEK ANTAL

-

Egyre több részlet derül ki arról, hogyan képzeli Balog Zoltán a mindennapos éneklést. Első körben kórust akar minden iskolába, de ez nem ennyire egyszerű. Bár a közös éneklés pozitív hatását sokan elismerik, az általunk megkérdezett tanárok nem látják, hogyan lehetne ezt az amúgy is túlterhelt diákok órarendjébe beszuszakolni. A mutáló kamaszok cikizését egy igazán jó tanár talán tudja kezelni, a kötelező jelleg azonban az egész ötletet halálra ítélné, önszántukból pedig nem igazán járnának énekelni a diákok, ha nincsenek meg az alapok.


„A csitári hegyek alatt…" – fakadt dalra Balog Zoltán miniszter, mikor arról kérdezték, melyik dalt emelné be mindenképp a tananyagba (a videó az Origo felvétele).



A miniszter hétfő este, az Európa Cantat kórusfesztivál után jelentette be, hogy „a tárca tervei között szerepel a mindennapos éneklés bevezetése az iskolákban.” Balog szerint „ez nem a tananyag növelését jelentené, mert azt inkább csökkenteni szeretnék, inkább


egy olyan lelkületet vinnének az iskola életébe, amiből azok is profitálnak, akiknek nincs túlságosan jó hangjuk.

Ezt többen úgy értették, az öt nap tesi mellé jön az öt énekóra is, amit sehogy sem láttak beszuszakolhatónak a diákok jelenlegi órarendjébe.

Kedd délután aztán Balog megerősítette, nem akar plusz órákat.


Első lépésben azt szeretnénk, ha minden iskolában lenne legalább egy kórus, amelyet szakember vezet és a próbái védett időben lennének.

Az ütemezés egyelőre nem derült ki, csak annyi, hogy szeptembertől még nem várható jelentős változás. Több kérdést is feltettünk erről a minisztériumnak, de egyelőre nem érkezett válasz.


Nem Balog az egyetlen dalos kedvű politikus


Jó lenne, de

A mindennapos éneklésről kérésünkre több tanár és szakember is írt véleményt egy oktatási kérdéseket megtárgyaló Facebook-csoportban. Egyikük szerint ez lehetne jó is, de „nálunk (nem csak) mostanában mindig mindent sikerül a lehető legrosszabbul megvalósítani. Leginkább a »kötelezőség« és az azonnali bevezetés ártalmas.” Más felmenő rendszerben elképzelhetőnek tartaná az éneklés bevezetését, bár szerinte már így is aránytalanul nagy a gyerekek terhelése. „A zene és az éneklés jelenléte a hétköznapokban feltétlenül pozitív” – tette hozzá.

Egy másik tanár azt írta, a mindennapos énekléssel egyet lehet érteni, a mindennapos énekórával nem feltétlenül. Ő nehezen nevelhető gyerekek speciális iskolájában tanít, tanórákba integrálva használja az éneklést is, és tapasztalja jótékony hatásait. „Biztatnék mindenkit a mindennapos éneklésre és zenélésre, de kötelezővé nem tenném.”


Nem mindenki őriz szép emléket - olvasóink írták

Engem még a tízéves osztálytalálkozón is azzal szívattak a többiek,amikor ötödikben énekelnem kellett...

Egy informatikatanár azt jegyezte meg, bár fontos dolog az éneklés, de „mi lesz az informatikával? Olyan kevés az óraszám, hogy a diákok az alapszintet sem tudják elsajátítani”.

Egy másik tanár – aki egy szakközépiskolában alapított egy kis zenekart – úgy véli, ennek csak úgy lenne értelme, ha először átgondolnák, hogyan lehetne az énekórákat a mai gyerekekre, kamaszokra szabni. A zenetörténettel, operarészletekkel ugyanis a legtöbb diák nem tud mit kezdeni. Ők a zenekarral populárisabb műfajokkal kezdtek, onnan jutottak el a versmegzenésítésekig, népdalfeldolgozásokig, és léptek fel iskolai és városi rendezvényeken is.



„A gyerekek nagy része szeret énekelni”

Ha megvannak a feltételei, a mindennapi testnevelés és az ének is a gyerek fejlődését szolgálja – mondja egy fővárosi iskolaigazgató.

„Különösen egy kisgyereknek fontos, hogy megismerje a magyar népdalkincset, átélje a közös éneklés örömét, így nagyobbként a zenei ízlésük egy jobb alapról formálható.”

A mindennapos éneklés bevezetését csak a tananyag csökkentésével tartja elképzelhetőnek – ahogy erről a miniszter is beszélt –, hiszen a gyerekek így is túlterheltek. Azok az iskolák előnyben vannak, ahol van elég énektanár, vannak hagyományai a kóruséletnek, sok diák tanul hangszeren, de egyáltalán nem biztos benne, hogy minden iskolában lehet kórust alapítani. Ehhez szerinte olyan képzett énektanár kell, aki segíti a gyerekeket abban, hogy a zenei fejlődésük egyenletes legyen. Náluk nem lenne probléma a mindennapos éneklés bevezetése, az iskolában, a kicsiknek most is van „kiskórus”, a csúcs pedig a kamarakórus. A kórust azért is tartja jónak, mert ott az is tud énekelni, aki nem kiemelkedően tehetséges.

„Mindenkit, aki szeretne énekelni, beengedünk a kórusba, függetlenül attól, hogy mennyire tiszta a hangja. Egy ügyes karvezető ezt tudja kezelni.”

Arra a kérdésre, hogy mivel veszik rá a gyerekeket, hogy menjenek a kórusba, azt mondta, a gyerekek nagy része szeret énekelni. Szerinte azonban az alapok meghatározása után a módszert a tanárokra kellene bízni, és a gyerekek előképzettségét is figyelembe kell venni.

„Ha ezt egységesen kezeljük, nem lesz olyan eredményes, mintha csak a sarokpontokat határoznánk meg. Az ének- és zenekultúra legfontosabb darabjait meg kell ismertetni, de a sorrendet a tanárokra bíznám. Ha egy osztályban mindenki csak rapet hallgat, azzal is lehet kezdeni, és onnan eljutni a népdalokhoz.”



A sikerélményhez kellenek az alapok

Bár jó lenne mindenhol kórus, de ez nem ennyire egyszerű: minimális zenei alapképzettség nélkül nincs sikerélménye a gyerekeknek – mondja egy zeneiskola vezetője, aki maga is ének-zenetanár. Heti 1-2 óra viszont csak „tájékoztató jellegű oktatásra ad lehetőséget”, meghatározó zenei jártasságot nem kapnak a gyerekek. Egy megszállott énektanár persze érhet el sikereket.

A mindennapos éneklés ötletét amúgy rendkívül jónak tartja. Szerinte a plusz elfoglaltság az öt testnevelésóra rovására mehetne, de az egész napos iskola rendszerébe beleférhet.

Az éneklésnek szerinte nagyon sok jótékony hatása van: fejleszti az érzelmi intelligenciát, közösséget formál, megtanít többfelé figyelni, a matematikai és nyelvi képességeket is javítja, oldja a feszültséget. Náluk heti négy énekóra van, és állítja, hogy ettől – a hallásfejlesztés miatt – a gyerekek sokkal könnyebben tanulnak nyelveket. A zeneelmélet pedig olyan logikán alapul, mint a matematika. Ugyanakkor szerinte sokat kellene gondolkodni azon, hogy ezt hogyan lehet hasznossá, egyben örömforrássá tenni a gyerekek számára. „Énekből az osztályzás a szükséges rossz” – teszi hozzá.



„Nagyon jó szakemberre van szükség ahhoz, hogy rá tudják venni a gyerekeket az éneklésre. Fontos nekik, hogy ki áll előttük, ez egy érzelmi kapcsolaton alapuló viszony. 6-7 évesen még minden gyerekben ott van az énekelni vágyás, ha jó szakemberhez kerülnek, ezt nem veszítik el.”

Az is fontos, hogy egy gyereknek ne legyen szégyenérzete, ha énekelnie kell. Szerinte egy hozzáértő énektanár kezelni tudja azt is, amikor a fiúk mutálnak. Nála például olyankor a fiúk egy ideig hallgatnak, amíg a hangjuk éneklésre alkalmas állapotba nem kerül.

Egymás cikizése is előfordul, de a légkörön, a közösségen és a tanár-diák kapcsolaton múlik, hogy a gyerekek mennyire toleránsak egymással.

„Vannak froclizások, de ha a tanár jó humorral kezeli, át lehet segíteni rajta a gyereket.”



Egy informatikatanár a próbák „védett idejéért” nem rajong túlzottan. „Mekkora lesz egy 500 fős iskola kórusa? 50 fős? Emiatt az 50 fő miatt más foglalkozás abban az időben nem lehet? Rengeteg egyéb foglalkozás van, a diákok külön elfoglaltságairól nem is beszélve. Miért csökkentenék a többi mozgásterét? Normális az ilyen?”


Egy szakiskolai tanár azt írta, énekszakosként örülne a tervnek, de „semmi jövőkép nincs kidolgozva”. Szerinte az énekkart minden iskolában nem lehet külön foglalkozások nélkül megvalósítani. „Ha pedig komolyan veszem, hogy mit is jelent ez, akkor megint látom a kilátástalanságot. A szakiskolákban már nincs ének (itt tanítok most) és csak álmodom a régi (más iskolában vezetett) nemzetközi hírű kórusomról. Ott, ahol a Himnusz és a Szózat éneklése helyett is csak gépzene szól, ott igenis KELL tenni valamit!”


A kövér kisgyerek és a bukfenc

Egy vidéki, német tannyelvű iskolában csaknem 20 éve működik már 80-100 tagú kórus úgy, hogy most már csak heti fél énekóra van. A gyerekek szeretik csinálni – mondja a tanárnő, aki a semmiből építette fel a kórust. Szerinte az volt a kulcs, hogy kedvelik a gyerekek.

„Az énektanárnál fontos, hogy jó kapcsolata legyen a diákkal, hogy azok hajlandóak legyenek délután is vele dolgozni.” Náluk a fellépéseknél a gyerekeknek is van beleszólása a műsorba, slágerfeldolgozásokat is előadnak.



Egyetért azzal, hogy minden iskolában legyen kórus, szerinte ezt a kisebb iskolákban is létre lehet hozni, legfeljebb nem túl nagy létszámút. Nagyon fontosnak tartja, hogy a Himnuszt vagy a Szózatot a gyerekek énekeljék az iskolai ünnepségen, „az megadja az alaphangulatot”.

Azt viszont nem tudja elképzelni, hogy mindennapos legyen az éneklés, mert a gyerekek nagyon le vannak terhelve. Ezzel együtt nem bánná, ha kötelezővé tennék, mert akkor emelkedne az óraszáma. Szerinte a kötelező jelleg a gyerekeket sem kedvetlenítené el, csak olyan programot kell kitalálni, ami nekik is tetszik. Aki pedig nem szeret egyedül énekelni, annak nem kell.

„Ha egy kövér kisgyereket bukfenceztetünk, azt kinevetik a társai. Annak egy életre nyoma marad. Ha a gyerek nem akar egyedül énekelni feleléskor, énekeljen mással. Akkor is ötöst kap, mert meg merte csinálni.”


énekóra, ének-zene oktatás


Engem meg egyszer felvettek az iskolai énekkarba, és nem engedte meg a tanárom, hogy kilépjek. Amúgy az együtt éneklés tényleg tök jó dolog, és tényleg el vagyunk szokva tőle. Az iskolai énekóráknak inkább az lenne a feladatuk, hogy bátorítsák az embert az éneklésre, de szerintem itthon sok énektanár a hülye módszerével (felelés) pont az ellenkezőjét éri el.

Minek a rovására?

Az ötlet nem rossz, szükség is volna rá, mert olyan hitvány a dalkultúra, a közös éneklés, daltudás már nem létezik – mondja egy vidéki gimnázium igazgatóhelyettese. A diákok leterheltsége miatt a mindennapos éneklés szerinte sem reális, nem látja, minek a rovására vezetnék be. „A természettudományos tárgyak óraszámát nem lehet tovább csökkenteni, a humán tárgyakat nem szabad, több nyelvet kellene tanulni.”

Általános iskolában 4-ig talán belefér, középiskolában viszont már nem. Ha pedig valóban nem óra lenne ez, hanem fakultatív lehetőség, arra pedig nem mennek el a diákok – osztja meg a kételyeit a miniszteri tervvel kapcsolatban. „Olyan plusz foglalkozáson vesz részt a gyerek, aminek konkrét haszna van, felkészít a felvételire, plusz pontot lehet vele szerezni vagy nyelvvizsgára készít fel. Fakultatív énekre csak akkor menne, ha lenne ott valami varázslatos figura. Ha pedig kötelező lesz, akkor az egész elveszett. ”

Ezzel együtt szerinte is szükség van a kórusokra, mert a gyerekek 10 népdalt sem tudnak felsorolni. A karizmatikus vezetőkön kívül pedig fontos lenne az is, „az egész korszerű legyen.


Ne a Forr a világ bús tengerét nyomassuk a gyerekeknek!


Református gimnáziumba jártam, ahol külön tantárgy volt az egyházi ének. Annyival jobb volt a helyzet az általánoshoz képest, hogy nem kellett egyénileg énekelni, elég volt a hátsó padban dörmögni.

Cél nélkül nem jó

Az énektagozatos iskolákat kellene segíteni, nem pedig mindenhol mindenáron létrehozni a kórust vagy minden nap énekeltetni – mondja egy hitoktató, egyházi kórusvezető. Szerinte első körben egyházi iskolákban kellene az elképzelést megvalósítani, mert az egyházi zenének még nagyobb a hagyománya. Ott a fogadókészség is nagyobb erre, az éneklésre is több alkalom van.

Szerinte nagyon fontos az is, hogy a gyerekek lássák, miért dolgoznak.

„Jó, legyen énekkar, de mi a kifutása? Egyházi közegben van funkciója, istentiszteleten elő lehet adni azokat a darabokat, amikkel egész évben kínlódnak. Egy gyereknek, amikor inkább szaladgálna, nem öröm és móka a készülés. Nagy munka, míg összeáll egy darab. Amikor szerepelnek, az már nagyon jó, sokat ad.”



Mi a védett idő?

Minden jó elgondolás halála az, ha annak megvalósítását kötelezővé teszik – mondja Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Szerinte az az elképzelés, hogy mindenhol kiemelt figyelmet szánnak a közös éneklésre, nem ugyanaz, mintha mindenütt előírásra létrehoznak egy kórust, amit az iskolában általában énekkarnak hívnak. Ehhez is szükségesek a feltételek: szaktanár, gyerek, pénz. „Ha önmagától kialakul, akkor hasznos és jó” – teszi hozzá.


Kérdés az is, mit ért a miniszter „védett” idő alatt – mondja Mendrey. Az énekkarpróbák nem férnek bele az órarendbe, hiszen a gyerekek több osztályból verbuválódnak. Emiatt aztán csak a tanítási órák után lehet azt megtartani, így az ezzel foglalkozó szaktanárt túlóradíj illeti meg.

Mendrey szerint is aktualizálni kell a tananyagot. „Persze fontos Bach, és Kodály, de nem hagyható figyelmen kívül a Beatles és a magyar rock munkássága sem.”

Az a kérdés, hogy ha majd bevezetik a mindennapos éneklést – ami szerinte amúgy hasznos –, minek a rovására teszik. Mendrey szerint mindenből komoly szakmai ellenállás lenne, a jelenlegi terhelés mellett pedig plusz óra nem fér bele. „Ha a mennyiségi tudás helyett minőséget várnak el a gyerektől, meg lehet találni a mindennapos éneklés helyét az egész napos iskola rendszerében” – közelíti meg máshonnan a dilemmát.


énekóra, ének-zene oktatás


Nem feltétlenül (!) lesz több óra

Kétéves munkatervet dolgoz ki a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége, a KÓTA a mindennapos éneklés megvalósítására – mondta az MTI-nek Mindszenty Zsuzsánna, a szervezet elnöke. Ez szerinte „nem feltétlenül” jelent több órát, bár „ahogyan az elmúlt években bizonyos osztályokban bevezették a heti két énekórát, reménykednek, hogy ez a felsősök számára is általánossá válhat.”

Az elképzelés középpontjában az áll, hogy erősítsék az éneklőkedvet. Készítenek segédanyagokat a tanároknak, amit „bármilyen korosztálynak, rövid idő alatt, könnyen meg lehet tanítani, amelyek sikerélményt és örömöt adnak az együtt éneklőknek.”

A kórusszövetség arra készül, hogy 2017-re, Kodály Zoltán halálának 50. évfordulójára eljussanak oda, hogy „az éneklés az iskolás gyermekek életének részévé váljon.”