Én a halottakkal vagyok

-

Tud még izgalmas lenni a pszichedelikus okkult doom metal? Persze. De a With The Dead szuperprojekt első lemezétől senkinek nem lesz a szó hagyományos értelmében véve jobb kedve, maximum erekciója. Ez a minimum, amit az ősz egyik legjobb lemezétől várhatunk.


Hiába tiltakozik ellene a nyilatkozataiban, az első lemezét épp megjelentető With The Dead úgyse moshatja le magáról, hogy egy szupergrup. A céljai lehetnek ugyan mások („csak egy kurvára kemény és súlyos lemezt akartunk csinálni”), a trió összeállásának történeti jelentőségén ez nem változtat.

Tim Bagshaw gitáros-basszeros és Mark Greening dobos-hammondos húsz évvel ezelőtt a stílusteremtő Electric Wizard alapítói voltak az angliai Dorsetben az azóta is az együttest vezető Jus Obornnal hármasban. Daliás idők voltak, vagy ahogy Oborn fogalmaz, „nem voltak éppen jó emberek akkoriban”. Bagshaw egyszer például felmászott egy templom tetejére, leszedte a keresztet, hogy fel tudja használni egy koncerten, de megcsúszott, keresztülzuhant egy ablakon, felvágta a karját. Másszor Greening törte be egy piabolt kirakatát, emelt ki egy viszkisüveget, és itta meg a közért előtt ülve, míg el nem vitték a rendőrök. Oborn felgyújtott egy autót – de őt most hagyjuk is, mert ő úgyse tagja a With The Dead triónak.



Az Electric Wizard – és ebben döntő jelentősége volt az eredeti ritmusszekciónak – a kilencvenes évek második felétől kezdve olyan elegyét gyúrta össze a sludge-stonerbe oltott doom metalnak, az okkult pszichedelikus rocknak, illetve az eurogótika és a horror tematikájának és esztétikájának, amilyet korábban más nem. Nem műfajt teremtett, hanem saját nyelvet és hangzást annak keretein belül, ezzel azonban a műfajt változtatta meg. Az Electric Wizard a mai napig az egyik legsúlyosabb és legdelejesebb doomzenekar a világon, annak ellenére, hogy a hangzást részben megteremtő Bagshaw és Greening a kétezres évek elején összevesztek Obornnal, és kiléptek a zenekarból, majd megalapították a Ramessest (ismét egy triót), amellyel egészen a black metal határterületéiig jutottak. Vagy ahogy a YouTube-on egy Black Metal War Wizard nevű rajongójuk fogalmazott egy kommentben: „őrjöngve áll a farkam tőlük”.



Greening aztán pár éve ismét beállt az Electric Wizardba, az Obornnal, illetve a Wizard második (általam amúgy még jobban is kedvelt) korszakának kulcsfigurájával, Liz Buckingammel felvett tavalyi Time To Die pedig az együttes történetének egyik legjobb anyaga lett.



Na, de hogy a cikk tárgyához, azaz a With The Dead nevű trió With The Dead című lemezéhez is eljussunk végre, illetve annak hiányzó láncszeméhez: a Time To Die után Oborn és Greening megint összeveszett, utóbbi pedig együttes nélkül maradt. Régi társával, Bagshaw-val ismét összeálltak, és felvettek egy demót, de nem volt énekesük. És itt csatlakozott hozzájuk Lee Dorian, a korai Napalm Death, aztán a Cathedral énekese, és egyáltalán nem mellesleg a Rise Above kiadó alapítója. Dorian a brit doom metal színtér kulcsfigurája, és ikonikus frontember, olyannyira, hogy 2004-es Probot nevű szuperprojektben Dave Grohl neki is írt egy számot. Nem ettől válik persze jelentőssé, ez inkább csak popkulturális helyét mutatja a kollektív tudatban.



A Rise Above kiadó pedig nemcsak azért fontos, mert Lee Dorian alapította,és történeti jelentőségű, hanem azért is, mert ez volt az, amely az első Electric Wizard-lemezt 1994-ben kiadta, majd a tavalyit leszámítva az összes többit is, és amelyhez – annak alapítójával tehát teljessé téve a triót – Bagshaw és Greening a Wizardból való több mint tíz évvel ezelőtti kilépésük óta először tértek vissza. És Dorian – állítása szerint – mindössze két óra alatt énekelte fel a lemez összes énektémáját.


A lemez borítóján a három tag, balról jobbra: Tim Bagshaw, Lee Dorian, Mark Greening


Nem is ének az, hanem „éjszakai üvöltés”, ahogy a With The Dead hivatalos lemezleírásában olvasható a neve mellett. A lemez hat száma, illetve negyven perce felszabadító erővel hat, olyannyira nyers és zsigeri doom metal. De egyáltalán nem könnyű hallgatni, mert mélyre is taszít a szenvtelensége és némely kérlelhetetlenül elhúzott riffje. Ugyanakkor a triófelállás mágikusan zárt rendszere – Greening és Bagshaw mindig így dolgoznak, ám Dorian a legjobb frontember, akivel valaha összeálltak – végig feszültséggel tölti meg a hármuk közti dinamikát. Doriannek érezhetően jót tesz, hogy ösztönösebben viselkedhet, mint mondjuk a Cathedral első embereként: halottkultuszt megéneklő éjszakai ordításai egyrészt tökéletes ellenpontjai a gyomordöngetően komótos és rituális lassúságú ritmusszekciónak, másrészt szintézisei a lemezt tovább rétegző – jellegzetes – filmes hangmintáknak, alig kitapintható orgonának, egyebeknek.



A With The Dead zsigeri egyszerűségéből és könyörtelen egyenességéből adódik az is, hogy helyenként egyhangúvá válik, vagy mondjuk inkább úgy, hogy az ember hajlamos elkalandozni közben másfelé gondolatban. Ilyesmi az I Am The Virus és a Nephthys című dalok alatt történhet, de az is inkább azért, mert az azokat megelőző Living with the Dead és a The Cross olyannyira erősek, hogy az embernek szüksége van egy kis levegőre. Utóbbiban, ahogy a refrént („the cross”) kiabálva ismétlő Dorian a végén egy indulatos gesztussal a névelőre helyezi a hangsúlyt a jelölő helyett, az egyszerre hátborzongató, és ingerli az embert arra, hogy az öklét az égbe emelje. Előbbiben pedig elhangzik – mintegy két és fél perc kimerítő sulykolás után, azt megrázóan ellensúlyozva – a lemez lényegében egyetlen szép (bánatos-felemelő), a gótikus doom hagyományából eredő hangsúlyos dallammotívuma, és emiatt a kontraszt miatt az a fél perc ott a lemez egyik csúcspontja is.



A lemezt nyitó és záró két dal jellemzi leginkább a With The Dead triót mozgató szélsőségeket, illetve a lemez legfőbb motivációit. A Crown Of Burning Star doom-sludge-felütése himnikus és lehengerlően intenzív „metálsláger”, a lemezt záró, nyolc és fél perces Screams From My Own Grave pedig könyörtelen lassúsággal hatol egyre mélyebben a tébolyba, hat perc után elkezdik kongatni benne az apokalipszis harangját, megszűnik a dal, csend, az ember pedig magára marad egy szendviccsel a kezében.

A szupergrupok ritkán működnek, mert vagy csak papíron tűnnek izgalmasnak, vagy a tagok oltják ki egymást, vagy a koncepció oltja ki az egészet stb. Általában, amikor működnek, épp ellentmondanak a szupergrup fogalmának. Mint a With The Dead projekt esetében, amit az indulat hat át, a Greening és Bagshaw közötti több évtizede fennálló viszony és dinamika hozta létre, és amelyben Dorian ott találta magát mint hiányzó elem. A lemez ezt az energiát sugározza, nem pedig bármi egyebet.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!