Embercsempészek helikoptere zuhanhatott le Szlovákiában: nyolc halott

-

A szlovák-ukrán határon egy mocsaras területre zuhant le a helikopter, nem zárják ki a hatóságok, hogy további áldozatok lehetnek.


Menekülteket csempészhettek azon a helikopteren, amely szerdáról csütörtökre virradóra zuhant le a szlovák-ukrán határ közelében. A roncsok között 8 holttestet találtak, hovatartozásuk egyelőre ismeretlen - írja a pozsonyi Új Szó napilap. Róbert Kalinak belügyminiszter pénteken röviddel a gép roncsainak megtalálása után azt mondta, hogy a helikopter pilótája valószínűleg a szlovák légvédelem radarjait próbálta kicselezni. „A pilóta életveszélyes manővereket csinált, ködös időben és csupán méterekkel a föld felett repült” – mondta a belügyminiszter.

Ivan Netik belügyminisztériumi szóvivő az Új Szónak azt nyilatkozta, hogy legkevesebb nyolcan vesztették életüket a balesetben. „Szinte biztos, hogy embercsempészetről van szó. A roncsban talált iratok szerint az utasok ázsiaiak, főleg afgánok lehettek. A pilóta ukrajnai származású volt, kizárt, hogy bárki is túlélte volna a balesetet.

Az ukrán zászlóval megjelölt helikoptert a határőrök már szerda este észlelték, de a rendkívül rossz időjárási viszonyok miatt csak péntek délután bukkantak rá a gép roncsaira. A gép a szlovák-ukrán határtól nagyjából 15 kilométerre zuhant le. Először a földnek, majd a közeli fáknak csapódott. További részletek az Új Szóban.