Embercsempészek elleni küzdelembe kezd az EU a Földközi-tengeren

Fotó: AFP / LOUISA GOULIAMAKI

-

Már nemcsak figyelemmel kísérik az embercsempészek hajóit, hanem el is kapják őket.


A Sophia-művelet során az európai hadihajók képesek lesznek felkeresni, megállítani és elterelni azokat a hajókat, amelyeket valószínűsíthetően embercsempészetre használnak – írta a BBC. Az EU eddig inkább a mentésre és a felügyeletre helyezte a hangsúlyt.


Ebben az évben idáig több mint 130 ezren keltek át a Földközi-tengeren, ebből több mint 2700-an fulladtak a vízbe. A hajók legtöbbször Líbiából indulnak, és Olaszországban érnek partot, de egyre többször használják a Törökország–Görögország útvonalat.

Az EU az embercsempész hajók elleni első műveletét, az úgynevezett EUNavfor MEdet júniusban kezdte meg, amelyben felderítették az embercsempész hajókat, és figyelemmel kísérték az emberkereskedelmi mintákat Líbiától Olaszországig és Máltáig.

A Sophia-művelet a második fázis, egy kislány után nevezték el így, aki az EU egyik hajóján született, miután édesanyját kimentették a líbiai partoknál. A művelet során elkapott embercsempészeket és fuvarozókat az olasz hatóságoknak adják át.

Az EU azt tervezi, hogy Líbia felségvizén belül is folytatja az ellenőrzést, de ehhez vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsának, vagy Líbiának a felhatalmazása is szükséges.