Embercsempész "szállítók" és "előfutók" akadtak horogra

Fotó: MTI / Kelemen Zoltán Gergely

-

A nemzetközi összefogás ellenére csak kishalak jutottak a magyar rendőrségnek.


A SELEC (Délkelet-európai Rendészeti Együttműködési Központ) november 2-a és 7-e között „Mirage” néven szervezett közös akciót az embercsempészet és a háttérben működő szervezett bűnözői csoportok felszámolására. A műveletben Magyarországon kívül további tizenegy ország vett részt.

Az akcióban magyar részről a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai vettek részt, akik hat nap alatt – több büntetőeljárással kapcsolatban – hét gyanúsítottat fogtak el embercsempészés, valamint jogellenes tartózkodás elősegítése miatt.

A gyanú szerint valamennyi embercsempész vagy „szállítóként”, vagy „előfutóként” vett részt a bűncselekményekben. A szállítók pénzért vittek illegális bevándorlókat nyugat-európai országokba. Az előfutók a csempészés útvonalán biztosították – szintén pénzért – az autó közlekedését, hogy a rendőri ellenőrzést elkerüljék, és sikeresen kijussanak a társaik a migránsokkal Ausztria területére.

Egy 48 éves budapesti férfi 2014. október végétől december elejéig hetente négy-öt alkalommal szállásolt el fővárosi lakásában 4-10 külföldit, akiknek nem volt engedélyük a schengeni térségbe történő beutazáshoz és az itt tartózkodáshoz, és menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be Magyarországon. Így a férfi a jogellenes tartózkodásukhoz nyújtott segítséget.

Az elfogottak közül három embercsempészéssel gyanúsított férfit az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezett, a többi gyanúsított szabadlábon védekezik.