Elűzték az Iszlám Állam fegyvereseit Ramádiból

Fotó: MTI/AP / Oszama Szami

-


Az iraki biztonsági erők és az amerikaiak vezette nemzetközi csapatok azt állítják, hogy Ramádi pereméről is elűzték az Iszlám Állam fegyvereseit, így a kormány most már a város egészét ellenőrzése alatt tartja.

Az iraki kormánycsapatoknak tavaly december végén Ramádi központját sikerült csak felszabadítaniuk a dzsihadisták uralma alól.

A fővárostól, Bagdadtól mintegy száz kilométerre található város tavaly májusban került az Iszlám Állam szélsőségesei kezére, ami az iraki hadsereg legnagyobb kudarca volt az ország északi részén található Moszul 2014-es eleste óta.

A bagdadi belügyminisztérium közleménye szerint már a Ramádit a fővárossal összekötő utat is a kormány ellenőrzi.